Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Lefejt anyatejet odaadnád a...

Lefejt anyatejet odaadnád a nagyobbik tesónak (2 éves), ha már ő nem szopizik nagyon rég óta?

Figyelt kérdés

Ez a kérdés csak úgy felmerült bennem. 18 hónapos a gyermekem és már várjuk a kistestvért. 9 hónapos korától kezdve nem szopizik. Olyan 2.5 hónapot tudtam fejni szopi mellett. 100-150ml gyűlt össze minden nap. Nem volt rá szükség. Aztán mikor a fagyiból hónapok elteltével elővettem, hogy főzelékbe keverjem, vagy odaadjam neki, mert akkor már kezdett csökkenni a tejem, rettenetesen büdös volt, és nem volt hajlandó meginni lánykám. Az igazat megvallva csak egyszer próbáltam odaadni neki, de nem volt szívem még egyszer az orra alá dugni. Engem a hányinger kerülgetett a szagától. Aztán az a pár liter tej ment is ki szépen a kukába:( Most azt gondoltam, hogy hagyok meg egy picike tartalékot mindig. Azt mondják, és én is tapasztaltam, mert az elején egy két héttel az után, hogy elkezdtem fejni, volt pár nap, amikor elő kellett kapni a fagyasztott tejet. Ekkor még nem volt büdös és meg is itta a babám. Szóval arra gondoltam, hogy max 2 heti tárolás után ha nem kell a picinek, odaadom a tesójának, ha megissza.

Csinál valaki ilyesmit? Mik a tapasztalatok?


2011. szept. 5. 14:01
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Persze, az enyém megitta. Igaz nem "tisztán", hanem a kakaójába keverve a bolti tejjel együtt. Nem is lehetett érezni hogy benne van, de csak jót tesz neki.
2011. szept. 5. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:
Oké, akkor majd én is így próbálom, mert lehet, magába kevés is lenne a lefejt tej.
2011. szept. 5. 14:10
 3/11 anonim ***** válasza:

Betti válasza:


Szia!

Simán odaadhatod.Nekem az első kisfiam 1 éves koráig szopizott,23 hónapos volt,amikor megszületett a tesó.Én odaadtam neki,volt időszak,hogy reggel-este anyatejet ivott,nagyon szerette és sokkal egészségesebb,mint a bolti tej.Nem is volt beteg egész télen.

2011. szept. 5. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
én odaadtam a két évesemnek, volt, hogy a frissen fejt tejet is megitta (nem kellett pótolnom a szopikat).
2011. szept. 5. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
szerencsés vagy mert nekem már egy nap után is büdös volt a tej a fagyóból. Nekem egyáltalán nem itta meg egyik gyerek sem a fagyasztott tejemet. De azért becsületesen tettem el az elején a másodiknál hátha valami történne. Aztán mikor kiderült hogy ő sem issza meg fagyasztás után (itt próbáltam ki, hogy lefagyasztottam, másnap felengedve adtam volna oda) akkor fejés után rögtön odaadtam a nagyobbik gyermekemnek. Ő frissen mindig kérte és meg is itta (pohárból). Pár nap után már kérte is, hogy "maradt?". Pedig érdekes, mert ő 7 hónaposan magától fordult el a cicitől. Egyszerűen nem akart szopizni.
2011. szept. 5. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
De jó ötlet!Mi is most várjuk a kistesót és ha megint szerencsés leszek,hogy tudok szoptatni és még fejni is akkor inkább oda adom azt a 2éves kisfiamnak(persze ha kell neki),mint,hogy lefagyasszam.Én is fagyasztgattam még az elsőnél,de sose volt rá szükség,ugyhogy ment a "kukába".Ezt majd én is megpróbálom,köszi :)
2011. szept. 5. 14:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Én is odaadtam a 2,5 évesemnek, de nem ízlik neki. Mivel tejfehérje allergiás, a tejet nem ismeri, lehet, ezért nem kellett neki. Ha tettem bele kakaót, akkor azért pár kortyot megivott.
2011. szept. 5. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

Én jelenleg a harmadik babámat szoptatom. És igen, fogok fejni (amúgy nem szoktam, mert a kereslet-kínálat elv elég hamar beáll nálunk és nem volt így kifejezetten fölös tejem sose) és odaadom a nagyobbaimnak (4 és 2 évesek) majd így ősszel-télen. Ártani nem árthat, ha meg használ az immunanyagok miatt, az meg külön hasznos lesz.

Valószínű a rendes tejükhöz keverem majd hozzá, ha magában nem innák meg.

2011. szept. 5. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
22 hó különbség, az első 3 hónapban kellett fejnem, mert feszült a cicim, amit lefejtem, mindig a nagy itta meg, soha nem fagyasztottam le. Más ekkora gyerek még szopik, miért ne ihatná meg a lefejt tejet? Amúgy 10 hónapig szopott.
2011. szept. 5. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Persze. A 3 éves fiam mindig ott állt, amikor lefejtem a tejet, és megkérdezte, hogy a kistesó ezt nekem hagyta? Én meg rávágtam, hogy persze, neked. Mindig megitta, aztán megpuszilta a kicsit, hogy neki is hagyott. :)
2011. szept. 6. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!