Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Mostanában sok helyen előfordu...

Mostanában sok helyen előfordult (elharapódzott) vita szoptatás-tápszer témában, szerintetek miért?

Figyelt kérdés

Két különböző fajtájú vita is létrejött, az egyiknél a sokáig szoptatásról volt szó, ott egy-két tápszeres anyuka kezdte a vitát, hogy engem nem érdekel, DE... és már mondta is, hogy miket vágtak a fejéhez. (Egyébként teljesen, megértem, hogy bántja a dolog, biztos mindenkit sértene, ha így vélekednének róla, egy önhibáján kivül megesett dolog miatt.)

A másik fórumon az elfogadásról volt szó, ott egy anyuka kezdte igazából a vitát, lelustázva a tápszerrel etető anyukákat.( a dolog "szépsége" az volt, hogy ő utána eltűnt, és az addig békésen beszélgető, megértő emberek estek egymásnak)

Valahol mindkét részről valamilyen formában mintha önigazolás látnék, hogy megnyugtassák magukat, hogy jól csinálják.

Tehát ilyen hosszas bevezető után az lenne a kérdésem, hogy akiknek ennyire tüske van a szívükben, miért a másik (sokszor vadidegen) véleménye, elismerése a fontos. Miért nem elég, hogy a gyermekük/gyermekeik egészségesek, boldogak? Vagy csak szimplán jó (tudat alatt) így levezetni a stresszt?

Egyáltalán van a két oldalnak megdönthetetlen ellentéte? Vagy mindig csak üres általánosító jelzőket dobálnak?

(Kérdésemet nem provokatívnak szántam, akik személyeskednek vagy próbálnak vitát generálni, töröltetem a válaszukat. Köszönöm előre is mindenki (minden normális) válaszát! :)



2014. júl. 23. 15:39
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Én sosem értettem ,hogy miért esnek emiatt egymásnak az emberek.


Én is megkaptam,hogy mi az hogy tápszeres a babám a kezdetektől, pedig nem én akartam hogy így legyen, így alakult. Mások szerint emiatt rossz anya vagyok.

Sajnos az már most biztos, hogy a következő babámat se tudom majd szoptatni :(

Vár majd rám egy mell műtét is, de a sebész azt mondta, hogy csak akkor műt meg ha már nem tervezek több babát, mert a műtét után össze fognak forrni a tejcsatornák. Szoptatni így sem tudok, úgy sem tudnék.


Én nem szólom meg aki szoptat, sokáig szoptat, ez mindenkinek a magánügye, nincs 2 egyforma ember, van aki tud és szeret is szoptatni, van aki tud de nem szeret, és van aki nem tud. Mindenki tegyen úgy ahogy...


Nem okoskodni kellene, hanem ha valaki itt tanácsot kér megpróbálni értelmes választ adni neki.

Ez az én véleményem.

2014. júl. 23. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem az önigazolás lehet a fő mozgató ebben, meg alapból is van az anyukákban (bennem is) egy olyan törekvés, hogy a gyerekének a legjobbat akarja mindenből, vagyis azt, amit ő a legjobbnak gondol, ezért nem érti, hogy más miért nem ugyanazt akarja, nem érti meg, hogy másvalakinek más az értékrendje, álláspontja. Mondjuk a szoptatás-tápszer kérdéskör kicsit kilóg ebből, mert sokaknak nem döntés kérdése, csak így alakul valami miatt, de bárhogy is alakul tuti lesz valaki, aki máshogy oldja meg sikeresen ugyanazt a problémát és nem érti, hogy a másik miért nem azt csinálta, amit ő, és elkezdi bizonygatni a módszerét.
2014. júl. 23. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
Meg még annyi, hogy sokszor mást mondanak a védőnők, gyerekorvosok is és akkor már igazán össze van tavarodv mindenki.
2014. júl. 23. 15:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 A kérdező kommentje:
Egyetértek 2.-es hogy mindenki a legjobbat akarja a saját gyermekének, és mindenkinek más a fontos, az értékrendje. Pont azért nem is tudom őszintén elítélni azokat se akik mellük féltése végett nem akarnak szoptatni. Ugyanis annak se tudhatjuk mi áll a hátterében. Ott se biztos, hogy szimpla hiúság tör elő, lehet sokkal mélyebb ok is.
2014. júl. 23. 15:58
 5/27 anonim ***** válasza:

Megmondom őszintén, hogy nem ítélek ez alapján el/meg senkit, azért már annál inkább, ha ezért egyik meg/leszólja a másikat. Szerintem mindenki döntse el, hogy mi hogy akar, illetve nem akar, és cselekedjen úgy. Azzal meg, hogy ki mit mond, nem kell foglalkozni. Aki szoptat, azt leősanyázzák, aki meg nem szoltat, arra meg ráordítják, hogy önző, felelőtlen és hiú, na meg kényelmes, holott a cici azért gyorsabb..

Azt gondolom, hogy a 2 tábor nem nagyon érti meg egymást. És soha nem is fogja, mert mindenki érvel saját maga mellett, de a másikat is meg akarja győzni a saját maga igazáról, abból meg kerekedik a vita.

2014. júl. 23. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem is mindenki magának akar bizonyítani.

A múltkor feltettem egy egyszerű kérdést, hogy minden, szoptató és nem szoptató édesanya is elfogadja, elhiszi-e azt, hogy az anyatej kedvező élettani hatással bír a babákra, pl. allergiás kockázatot csökkent, diabetest előzhet meg, erre szinte mindenki azt válaszolta, hogy a kérdés túl van lihegve, meg hogy ő maga miért nem szoptatott és hogy a szoptatóanyák bűntudatot keltenek a nem szoptatókban.


Értetlenül olvastam a bejegyzéseket...

2014. júl. 23. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
63%
Teszem hozzá, a szoptatós anyukák támadnak általában először, tápszerezős anyát még nem láttam/hallottam 'támadni'. De tényleg nem előítélet, csak tapasztalat, sajnos...
2014. júl. 23. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
74%

Sajnos nekem is az a tapasztalatom, hogy a szoptatós anyák kezdik a vitát, sokszor lenézik és lesajnálják a tápszeres anyákat... Én az első fiamat 4 hónapig tudtam szoptatni, tiszta lelkiismerettel mondom, hogy próbáltam tovább is, de nem ment, aztán persze jöttek a szokásos kérdések, van tejed stb...? Mikor közöltem, hogy tápszeres lett, akkor ahhha hát te tudod, én a fiamat/lányomat 2 éves koráig szoptattam... Én nem magyarázkodok senkinek de nagyon rosszul esett, miért érzik úgy, hogy ők ettől többek? Második fiam pedig az első naptól kezdve tápszeres, császármetszésnél trauma ért emiatt be sem indult a tejem és ezt úgy értem, hogy egyetlen csepp sem volt és később sem, nem tehetek róla és már nem érdekelt ki mit gondol...


Én sosem foglalkoztam azzal ki szoptat és ki nem, mindenkinek teljesen magánügye, ez egy elég intim dolog és mégis úton-útfélen abba ütközik az ember, hogy vadidegenek kérdezgetik szoptat-e az illető... Nem értem mi közük hozzá...

2014. júl. 23. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 A kérdező kommentje:
Érdekes, és 50-50 arányban látom, hogy támadják egymást. A tápszerezők általában burkolt támadást látnak dolgokban, a szoptatósok pedig csúnyán általánosítanak és ítélkeznek.
2014. júl. 23. 16:35
 10/27 anonim ***** válasza:
Mert sokszor tényleg burkoltan támadják őket. Nem 1-2 kérdés van ilyen itt, régebbről..
2014. júl. 23. 16:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!