Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Milyen injekciót kaphattam...

Milyen injekciót kaphattam vajúdás alatt a fenekembe, ami elvileg tágító és fájdalomcsillapító? Oxitocin??!

Figyelt kérdés

Lassan tágultam, oxitocint akartak adni. Mivel az első gyereknél infúzióba kaptam, de nem gyorsította meg a tágulásomat, viszont egybefüggő fájásaim lettek, mondtam, hogy nem szeretnék oxitocint. Amúgy is már a végefele jártam, erős fajasokkal, és már három ujjnyira voltam tágulva.

Erre jött egy nővérke, hogy ad egy injekciót, ami segíti a tágulást, meg fájdalomcsillapító is van benne, de abból nem fogok érezni semmit. Hát valóban nem éreztem, de annyira beálmosodtam tőle, hogy majdnem összeestem, pedig a végére lett volna szükségem a legtöbb erőre! Nah mindegy, a lényeg, hogy úgy néz ki, így 3 hónap után, hogy rosszul adták be, és tályog lett a helyén. És erre most próbálok utánajárni, hogy mit is kaptam egyáltalán, mert a záró jelentésen nincs rajta, és ahogy olvasgatok, ez oxitocin lehetett, amit én direkt visszautasítottam!! Most akkor sunyiban mégis beadták, és ez miatt most lehet vágni is kell???! Kicsit ideges vagyok!

És nem, nem segített semmit, ugyanannyi idő alatt született meg a harmadik babám is, mint a másik kettő! Másodiknál se kaptam semmit, elsőnél kaptam, és akkor is ennyi idő alatt született meg.



jan. 30. 20:14
 1/10 anonim ***** válasza:
93%
Én is kaptam ilyet ugyanerre a célra, ugyanúgy kidőltem tőle, az Nospa volt.
jan. 30. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Oxytocint nem adnak vajúdás közben intramuscularisan. Azt csak cseppinfúzióban adják.

Valószínűleg No-Spát és Contramalt vagy egyéb opioidot vagy ezek közül az egyiket.

jan. 30. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Drotaverin és tramadol szokott lenni. Oxit nek lehet értelmezhető mennyiségben adni fenékbe. A zárón viszont rajta kéne lennie.
jan. 30. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Valószínűleg ahogy írták fentebb, valami görcsoldó, ami segíti az izmok ellazulását és fájdalomcsillapító, ami "kiütött". Oxitocint vajúdás közben így nem adnak, ráadásul attól nem "elkábulsz" hanem fájásokat generál (ahogy azt az elsőnél tapasztaltad is).
jan. 30. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
Én is kaptam, onnantól baromira felgyorsult minden, azonnal nyomnom kellett, futottak is mert már a gyerek feje kint volt. 😅
jan. 30. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Jaj de jó, köszönöm, hogy ilyen gyorsan válaszoltatok!

Megkönnyebbültem, átverve éreztem magam, bár a szívásomon mondjuk nem változtat 😅

De így kevésbé rossz a rossz :))

jan. 30. 21:19
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
#3 tényleg adnak tramadolt egy kismamának? Jóisten 😳 azt anyukám kapott anno amikor rákos volt, iszonyat erős gyógyszer
jan. 31. 06:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
46%
Annyira azért nem erős. Erősebb mint egy algopyrin vagy hasonló, de nincsenek durva mellékhatásai mint egy morfiumnak vagy hasonlónak. Én is kaptam, bár annyira sok hatását nem éreztem.
jan. 31. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Eleg eros es sokan hanynak tole
márc. 9. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
A fájásokat ugyanúgy éreztem, de furcsa volt, hogy nyomásnál nem éreztem rendesen, nyomtam, de nem éreztem azt, ahogy bújik a baba. Kint volt a feje már, de észre se vettem. Első gyereknél epit kaptam, ott is hasonló volt, csak ott a fájásokat sem éreztem, még nehezebb volt. Második gyereknél semmit nem kaptam, és ott éreztem, ahogy nyomok és a baba is jön kifele. Lehet, hogy a fájdalomcsillapító miatt nem éreztem most a harmadiknál, hogy a baba bújik kifelé?! Költői kérdés igazából. :)
márc. 16. 13:58

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!