Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Lehetek terhes? (a többit lent)

Lehetek terhes? (a többit lent)

Figyelt kérdés
2016 októberében szültem a kisfiamat, nem bírtam szoptatni, azóta nov. végén megjött, illetve dec. 19-én, és 25-én múlt el. Kizárólag szilveszter hétvégéjén voltunk együtt a párommal, illetve 2017. jan. 13-ai hétvégéjén. Megszakításos módszerrel védekeztünk, időben kiszállt a párom, viszont azóta nem jött meg. tegnap is, és ma is csináltam terhességi tesztet, de negatív lett, viszont még mindig késik. Szerintetek lehet baba? Vagy csak a szülés miatt kuszálódott össze a mensim?

2017. jan. 19. 18:09
 1/7 anonim ***** válasza:
100%

Persze, hogy lehetsz terhes, ha nem védekezel.

A szilveszteri esetet sem feltétlenül mutatja még ki a teszt, ha meg a pár nappal ezelőtti együttlétből fogant netán a baba, akkor meg pláne nem mutatja még ki.

Persze, nem azt mondom, hogy terhes vagy, de lehetsz.

2017. jan. 19. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Én augusztusban szültem, 8 hétre rá már megjött és azóta nekem is pontos volt, de most janárban késett 5 napot, már én is azt hittem, hogy terhes vagyok, de aztán megjött. Úgyhogy simán lehet, hogy a szülés miatt késik. Viszont ha spontán peteérésed volt esetleg 13-án, akkor azt még tuti nem mutatná ki a teszt. (amúgy mi is megszakítással védekeztünk a baba előtt, nem is volt soha belőle gond, de most már kúppal kombináljuk, mert császáros voltam és veszélyes lenne egy újabb terhesség. ajánlom, hogy ti is valami plussz védekezési módszert is iktassatok be a megszakítás mellé)
2017. jan. 19. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:
2 hete írattam fel gyógyszert.. Csak hát ugye a következő menstruáció első napján kell elkezdeni.. ami ugye azóta még nem jött meg..De mondjuk szerintem már ki kellene hogy mutassa a teszt..
2017. jan. 19. 18:27
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Persze hogy Lehetsz Terhes. Hiszen tudnod kéne hogy a megszakításos szex Nem Védekezés!!!!!
2017. jan. 19. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 ede1219 ***** válasza:

" Megszakításos módszerrel védekeztünk, időben kiszállt a párom,"


Megszakítás nem védekezés, annyit ér, mint ez az ima:


Ki vétkezés nélkül szültél, add, hogy szülés nélkül vétkezhessek!

2017. jan. 19. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 ede1219 ***** válasza:

"2 hete írattam fel gyógyszert."


Óvszerről hallottatok már?!

2017. jan. 19. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:

"Óvszerről hallottatok már?!"

Nyilván azt egyikük sem szereti, pláne a párja, mert fúj, de gáz óvszerben együtt lenni...inkább bevállalnak kis korkülönbséggel még egy babát, ha úgy alakul.

2017. jan. 20. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!