Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Elég érdekes dolog történt...

Elég érdekes dolog történt velem. Ilyen egyáltalán létezik? (előre bocsánat, ha hosszú lesz)

Figyelt kérdés

Hol is kezdjem... Fogamzásgátlót szedek és egyben pedig antibiotikumot is szedtem, úgyhogy együttlét után 2 héttel csináltam egy tesztet, mivel nem használtunk kiegészítő védekezést és ha valami időben le akartam tenni a tablettát.


Érdekes tesztek lettek


Ez volt az első:


[link]


Ez egy áztatós teszt ami 10 másodperc után lett ilyen, mintha el lenne ázva.

Volt rajta halványan második vonal, azt hittem azért halvány, mert korán teszteltem, gonltam na.. tényleg sikerült ennyitől, aztán persze nyugtalan voltam és következő napokban még csináltam többet is amik nem egyértelmű eredményt mutattak.


A következő ilyen lett:


[link]


Hát ennek színe sem volt, de a csík ott volt ami különös volt, mert eddig egyetlen egy tesztem sem volt ott a szellemcsík.


Itt volt a következő :


[link]


Itt már szentül gondoltam, hogy baba.

Egy nap késés után megjött a megvonásos és lett kettő negatív tesztem. Ugyan úgy véreztem, nagyon fájt is. Na mondom ennyi volt nincs baba. Erre tegnap voltam nődokinál aki 7 hetes terhességet állapított meg. Na de ilyen létezik? És semmit sem érzek. Meg már nem is értek semmit.


2018. szept. 14. 10:23
 1/7 anonim ***** válasza:
79%
Mi a kerdes ?
2018. szept. 14. 10:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
97%

Ha megállapította akkor ne azzal foglalkozz mi hogy történt

Elarulom én januárban lettem terhes miután decemberben egy ciszta miatt nem jött meg amire norcolutot kaptam

Ráadásul szarul is vettem be :D

Aztán január közepén méghozta a mű mensest és rá egy hétre fogant a babám :D

Na és utána én már majdnem 9 hetes voltam mire megtudtam a nagy hirt

Mert mindenki meg az orvosom is cisztara gyanakodott a beutalomon is az volt petefészek cystak közbe meg terhes lettem

2018. szept. 14. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
91%

Az orvos is megállapította a terhességet, az szerintem azért biztosabb, mint egy párszáz forintos teszt. De elárulok valamit:

Nekem pl. 3 orvos is mondta, hogyha egyszer gyereket szeretnék, készüljek fel, hogy komoly procedúra lesz, hormonokat fogok kapni és a lombik is valószínű, ne is reménykedjek abban, hogy természetes úton, "csak úgy" teherbe fogok esni. Erre az esküvőnk előtt 2 nappal pozitív lett 6 db tesztem is, pedig akkor még nem is terveztünk komolyabban gyereket. Ma pedig már van egy 4 hónapos kislányunk.

2018. szept. 14. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
89%
Igen, ilyen létezik.
2018. szept. 14. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
61%

Rendes verzes volt?

Van akinek nem mutatja a teszt valamiert.

De ez nagy meglepetes akkor:) gratulalok

2018. szept. 14. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
43%

5 os, bocsi, de miert gratulalsz ?

Fogamzasgatlot szedett, mert nem akar gyereket.

2018. szept. 14. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Nekem is így volt valahogy,bár én akartam is a babát. Szóval több mint két hetet késett menzeszem,a tesztem negativ volt. Majd egyszer csak elöntött a vér de nagyon. Miután elmult a vérzés,elmentem dokihoz aki pedig megállapitotta a terhességem.
2018. szept. 14. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!