Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Úgy döntöttünk így a helyes,...

Úgy döntöttünk így a helyes, de a nagyszülők tiltakoznak. Hogyan magyarázhatnánk el nekik, hogy ez a mi döntésünk, és így látjuk a legjobbnak?

Figyelt kérdés
Kicsivel több, mint 2,5 éve hármasikreink születtek, mesterséges megtermékenyítéssel. A beültetéstől kezdve végig , a 30 hét alatt ágyban kellett feküdnöm, gyakorlatilag semmit sem tudtam csinálni. 12 hónaposak voltak a lányok, amikor csodával határos módon pozitívat teszteltem és az első UH-n megláttuk a két dobogó apró szivecskét. Hihetetlen volt, mivel a hármasikreink előtt 5 évig próbálkoztunk, mindhiába. Természetesen akkor az abortusz meg sem fordult a fejünkben. És minden olyan jól ment, a 12. héttől, azonban ismételten szigorú ágyban fekvésre lettem ítélve és a 32.héten világra jöttek a picik. Egy percig sem hittük, hogy még egyszer megeshet a csoda, amire azelőtt 5 évet vártunk. De biztosra akartunk menni, így spirált tetettem fel. Öt 3 éven aluli gyermekem van és 6 hetes terhes vagyok. Mindig akkor jön a csoda amikor nem számítunk rá, de képtelen vagyok végig csinálni ezt a terhességet is. Több, mint valószínű, hogy ismét ágyban tölteném a terhességem java részét, ami egy éjjel-nappal dolgozó férj, 5 kisgyermek és 200 km-re lakó nagyszülők mellett, aligha lehetséges. Alaposan mérlegeltünk mindent, tisztában vagyunk vele, hogy talán anyagilag sem bírnánk el még egy picúrt. Rettenetesen fáj, de ebben a pillanatban, ez a leghelyesebb döntés. A nagyszülők azonban nem így gondolják, és nem értik, miért nem tartjuk meg. Persze állítják, hogy egyfolytában itt lesznek és segítenek, de arra nem kaptunk magyarázatot, hogy hol fognak lakni, vagy minden nap tesznek egy röpke 240 km-es utat, hogy segítsenek.. Üres szavaknak érezzük az ígéreteket, és ahogy eddig tapasztaltuk, sajnos azok is. 2 hete áll a bál a családban, emiatt a dolog miatt. Én is egyre nehezebben bírom, (sőt lelkileg már majdhogy a padlón vagyok) ahogy mindenki más is, kezd kihatással lenni, az itthoni nyugalomra. A világ legrosszabb anyukájának érzem magam. Szóval, hogyan értessük meg velük, hogy feleslegesen terrorizálnak lelkileg, ez már eldőlt?
2013. jún. 18. 22:27
1 2 3 4 5
 1/49 anonim válasza:
79%
Érdemleges választ nem tudok adni, csak annyit, hogy ilyet ne mondj. A világ legjobb anyukái közé tartozol már azzal, hogy öt embernek életet adtál. Le a kalappal előtted.
2013. jún. 18. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/49 anonim ***** válasza:
86%
teljesen megértem a döntéseteket. Ha most sem segitenek sokat mivel messze laknak plusz egy gyerek miatt sem fognak az tuti. Mindenesetre tényleg csoda ez az egész ami veletek történt. De sajnálom hogy most ilyen helyzetben vagytok. Tudom hogy ez nem ide tartozik de mi 4 éve várjuk a csodát és érdekelne hogy az 5 év alatt kiderült valami ok ami miatt nem sikerült és lombik lett?
2013. jún. 18. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/49 anonim ***** válasza:
89%

Ha nem akarjátok megtartani, nem is kellett volna szólni nekik a teherbeesésről. Tudom, ez már veszett fejsze nyele...

Épp elég nehéz lehet öt kicsivel, megértem, ha nem akartok még egy hatodikat is. Egyébként ha ennyire termékeny vagy, érdemes elköttetni a petevezetéket. Ennyi gyerek után már simán megcsinálják.

A családdal pedig ne foglalkozzatok. Ez a ti döntésetek, mivel nektek kellene még egy gyereket felnevelni. Fogadják el, slussz passz. Ezen nincs mit győzködni.

2013. jún. 18. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/49 anonim ***** válasza:
85%
Tényleg a legjobb lett volna, ha nem szóltok. Mondjátok el, hogy sajnos eddig sem számíthattatok rájuk, és a meglevő 5 gyerekre is gondolni kell. Te sem tudsz a végletekig kitartani. Amúgy sajnálom, hogy így alakult, de abszolút megértelek.
2013. jún. 18. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/49 anonim ***** válasza:
82%
Abszolut megértelek!!!Mond meg,hogy eddig se segitettek,semmi közük hozzá.
2013. jún. 18. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/49 anonim ***** válasza:
16%

De,ha a két terhességed során ilyen nagy volt az öröm és a csoda,akkor most mi van a hatodiknál?Ha van 5 gyereked,ott meg sem kottyan a hatodik.Nem befolyásolni akarlak,elképesztő,hogy ilyen jól elvagy 5 három éven aluli gyerekkel,csak kérdezem.

A nagyszülőkkel ne foglalkozzatok,majd megbékélnek!

2013. jún. 18. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/49 anonim ***** válasza:
85%

Gatulálok a kicsikhez , nagyon irigyellek. Hogyan birod segitség nélkül? Valoszinűleg én is elveteném , bár megszakadna a szivem , de gondolni kell a meglévő gyerekekre , nekik 100%-osan szükségük van az anyukájukra. Ugy gondolom , egy ujabb baba a nagyobbak rovására menne. Teljesen abortusz ellenes vagyok , de vannak helyzetek , amikor mérlegelni kell a döntést. Nekem is van 5 gyerekem , bár nem ikrek és már a legnagyobb 11 éves , tudom min mész keresztül , nekem is volt két abortuszom tavaly , bár nem önszántambol , nálam nem volt szivműködés a babáknál , de ugyanolyan rossz volt az egész . Ha vége lesz ennek az egésznek csináltasd meg a petevezeték elköttetést , akkor nem kerülhetsz mégegyszer ilyen szomoru helyzetbe.

Minden jot kivánok , sok erőt és kitartást a kicsikhez!

2013. jún. 19. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/49 anonim ***** válasza:
85%

Régóta itt vagyok az oldalon, de ez a legszebb sztori, amit eddig itt olvastam :) Még akkor is, ha a mostani terhességet kénytelenek vagytok megszakítani. Én nagyon abortuszellenes vagyok egészen addig, amíg felelőtlenségből adódó felelősséget nem bír, akar vállalni az anyuka. Nálatok teljesen más a helyzet, öt csodaszép, egészséges babával áldott meg Titeket a sors. Irigylésre méltó család vagytok és Te is fantasztikus anya vagy, hiszen bírsz öt aprósággal :) Nem kis teljesítmény. A Ti döntésetek, itt már nem csak rólad, meg a testedről van szó, hanem gondolni kell az öt tesóra, akiket LEHET, hogy hanyagolnod kell, akiknek nem tudsz megadni mindent, mert jött a legkisebb és minden szabadidődet és anyagi forrásotokat fel kell áldoznod. Pont most vannak abban a korban a gyerkőceid, hogy nagyon figyelni kell rájuk szerintem. Igaz, sokan vannak és a korkülönbség sem nagy, de az anyai, szülői foglalkozás kell nekik, most kezd nyiladozni az értelmük, mellettük kell lenned 10000%-ban.

A nagyszülők szeretnek sok mindenbe beleszólni, ami érthető és ezért is imádjuk őket :) De nyilván, ha segítenek, akkor is neked kell a felelősséget vállalnod, nem nekik. Te szülnéd meg a hatodik gyerekedet, neked kell éjszaka kelni a kicsihez és másnap reggel topon lenni a másik öthöz, neked kell szoptatni, közben meg futni a többiek után, hogy magukra ne rántsák a forró serpenyőt. Ha van is segítség, az is max. eseti és/vagy átmeneti.


Majd írj, hogy hogy alakult a dolog! :)

2013. jún. 19. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/49 anonim ***** válasza:
26%
Én nem tudnám elvetetni pláne ilyen múlttal, de ti tudjátok.
2013. jún. 19. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/49 anonim ***** válasza:
82%

hú, ez nagyon szép és érdekes történet! sosem gondoltam volna, hogy meg tudom érteni az abortuszt, de most azt kell mondanom, hogy a Te esetben teljesen elfogadható indok, bár én azt mondanám, ha ennyire termékeny lettél, érdemes lenne ez elköttetésen gondolkozni, ne kelljen még egyszer ilyen döntést meghoznotok! de csak javaslat, nem akarok kéretlen tanácsokat osztogatni.


nem szép a nagyszülőktől ez a hozzáállás, így is baromi nehéz lehet, hát még úgy, hogy nem támogatnak. csak azt tudom mondani, hogy el kell nekik magyarázni, már pedig az lesz, ami TI döntötök, legyen az a végén bármelyik megoldás, mert ez a TI életetek, családotok.

2013. jún. 19. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!