Miért támadnak mindig az abortuszt pártolók az abortuszellenesekre?

Figyelt kérdés

Fordítva miért nincs így? Ezen az oldalon is csak azt látom, hogy az abortuszt ellenzőket megkövezik, támadják, válaszaikat lepontozzák stb.

Az az érzésem, hogy egyszerűen nem akarják belátni, hogy az abortusz az márpedig gyilkosság, egy ártatlan élet kioltása, még akkor is ha törvény engedi, mert ha nem tudom felnevelni, akkor örökbe is adhatnám. De erre is jön a sok lepontozás, mert könnyebb abortuszra menni, mint tisztességgel végigvinni a 9 hónapot, szenvedni a szülésse, hogy aztán örökbe lehessen adni esélyt adva egy emberi életre. És mindenütt csak azokat támadják, akik az abortusz ellen vannak. Meg jönnek a kifogások, anyagi helyzet, túl fiatal, túl öreg stb, és az a bűnös aki rá akar beszélni a gyermek megtartására, mert az nem segíti anyagilag-erkölcsileg a gyermek felnevelésében.

Nem vitát akarok szítani de ez nagyon idegesít, mert az életben is többször találkozok ezzel. Most is van egy ismerősöm, aki tanácsot kért, mit tennék a helyében, de már nem is merek neki mit mondani, illetve megdöbbentem, hogy legtöbb ismerősétől azt a tanácsot kapta, hogy hát persze vetesd el, nyugodtan, van már kettő, nem akarsz 3-at, én is elvetetném, ennyi.

Ennyi?



2014. szept. 17. 12:14
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
93%
Maradjunk annyiban, hogy mindkét tábor pont ugyan úgy támadja egymást. Vannak dolgok, amiben nem lehet kompromisszumot kötni. Viszont tiszteletben lehet tartani a másik véleményét akkor is, ha nem értesz vele egyet. A döntést pedig mindenki maga hozza meg, az ő élete, az ő gyereke, az ő lelkiismerete.
2014. szept. 17. 12:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
86%
Az örökbe adás nem ér véget vele, hogy odaadja a babát, az is megnyomoríthatja egy életre. A másik, hogy sokszor tényleg csak ez a megoldás sajnos. Ha nincs pénze megtartani a babát, akkor valószínű, hogy nem igazán tud elmenni terhesség miatt a munkahelyéről egy ideig, arról nem beszélve, hogy mit mondhatna szegény és a táppénz meg mire lenne elég. Azért támadják, mert rögtön gyilkosnak nevezik ezeket a nőket és úgy, mint te, egy percig se gondolsz bele a helyzetükbe.
2014. szept. 17. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
89%

Szerintem nem feltétlen van így, ahogy írod.

Az abortuszellenesek is képesek rátámadni a pártolókra, és ez megy oda-vissza.

Ez minden témával így van, ha két ellenkező véleményű találkozik.


Bár nem vitának szántad a kérdést, de hidd el mégis olyan, mert ez az a téma, amiben igenis vannak ellentétek, és mindenki mondja a magáét. Pl. te is a tiédet, vagy nem?

2014. szept. 17. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
93%

Én meg egy csomószor olvastam itt, h az ellenzők véres szájjal gyilkosozzák azt, aki nem akarja megtartani.

Egyébként meg könnyű mondani, h add örökbe. Hordd a testedben 9 hónapig, szüld meg és mondj le róla. Az sem egyszerű ám. És egyébként szintén itt olvastam olyat is, hogy szidják azt, aki örökbe akarta adni a gyerekét. Mert h van hely még egynek, meg márpedig az anyagi részét is meg lehet oldani, stb.

Ha meg ugye beleszül a semmibe és megtartja, nem adja örökbe, hanem megpróbálja felnevelni a kb 0-ból, akkor meg milyen anya, h nem ad meg mindent a gyereknek, adta vna örökbe stb.

Szerintem mindenki maga dönt és viselje az ezzel járó lelki dolgokat. Nem tudom minek kell bele..ni más ember életébe. Senkinek semmi köze hozzá.

Jaaa meg az "tetszett" a múltkor a legjobban, amikor a kérdező feltette a kérdést, h hogy lehet túl lenni egy ab-on, mivel jár, stb. Nekiálltak támadni, gyilkosozni, szóval a szokásos. És kiderült, h beteg a baba, nem tarthatta vna meg. Ennyi.

Dumálni könnyű.

2014. szept. 17. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
95%

Azok támadnak, akik elvakultak hisznek az igazukban, és mellette még intoleránsak is. Ez nem attól függ, hogy melyik oldalt képviseli, hanem attól, hogy a fent említett két tulajdonság mennyire van jelen.

Te is azt szajkózod, amit a többiek, hogy gyilkosság meg szégyellje magát, stb, és nem fogadod el, hogy vannak olyan helyzetek, amikor jobb, ha egy gyerek nem születik meg. Az megint más helyzet, amikor valaki azzal "szórakozik", hogy nem védekezik, aztán szaladgál abortuszra, bár lényegében ez is az ő dolga.

Ezt mindenki döntse el magában, te meg kérdezd meg magadtól, hogy ez miben befolyásol téged. Egy másik ember döntése, tiszteletben kell tartani, akkor is, ha nem értesz vele egyet.

Ha az emberek kevesebbet foglalkoznának másokkal, és lenne bennük egy kis tolerancia, hogy esetleg nem mindig csak nekik van igazuk, kevesebb lenne itt a vita. Bármilyen témában.

2014. szept. 17. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
95%
szerintem mindkét csoport hülye ahogy van.ha el akarja vetetnk,vetesse.látsz egy abortuszos kérdést,továbbgörgetsz.nem kell mindenen fennakadni.nem vagyok sem mellette,se ellene de ami a magyar anyák közt folyik az már a szánalom tetőfoka.és nem csak ebben a témában...
2014. szept. 17. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
90%
Szerintem az erősebb támadás, hogy leGYILKOSozzák azt, akinek a fejében megfordul, vagy aki bizonyos esetekben támogatja
2014. szept. 17. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
95%
Ez egy meddő vita. Soha nem lesz igaza egyik félnek sem, hiába a sárdobálás, utálkozás, mindenkinek meg van a saját igaza, amit a másik vagy elfogad, vagy nem. Többnyire nem. Viszont, te olyan játszi könnyedséggel írsz arról, hogy tisztességesen végig kell vinni a 9 hónapot aztán örökbe adni, mintha már háromszor végig csináltad volna...
2014. szept. 17. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
92%

Fordítva nincs így?

Te is ítélkezel már a kérdésed kifejtésében is.


Hidd el, engem is baromira idegesít, ha idegen emberek akarják rámkényszeríteni a saját nézeteiket.

2014. szept. 17. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 A kérdező kommentje:

Korrekt válaszok. 6-os neked különösen igazad van.

Én nem gyilkosozok le senkit, csak tényként írtam, hogy az abortuszt gyilkosságnak tartom, hiszen egy élet kioltása, akárhogy is nézzük.

Voltam abortuszhelyzetben. Két gyerek után besikerült harmadik, a párom is megijedt, nem tudtam mit tegyek. Mindenki szajkózta, vetesd el. Belehajszoltak egy döntésbe, már a kezemben volt a papír, a kórházból fordultam vissza, hogy nem én ezt nem akarom megtenni.A párom mellémállt. Rémes dolgokon mentem keresztül. Még azóta is van aki megjegyzi, minek kellett nektek ez a gyerek, nem jobb lenne, ha csak kettő lenne, több minden jutna nekik!

Személyes indíttatásból nem tudok ezen a témán napirendre térni, hisz majdnem hoztam egy számomra rossz döntést, mert mások azt tanácsolták. Nem is egyszerűen tanácsolták, győzködtek, érveltek, ha másképp döntök, hülye vagyok, hát ezért.

Tudom, hogy mindkét oldalról vannak fanatikusok, elhiszem, higgyétek el, én nem akarok senki életébe beavatkozni, erőszakosan győzködni, biztos van olyan élethelyzet, amikor csak az abortusz marad.

Én most azokról az emberekről beszélek, akiknek az abortusz nem okoz különös lelkiismereti problémát, besikerült, elvetetem mert ek kell, ennyi, nem azért mert rossz az anyagi helyzet, nem azért mert beteg a magzat nem azért mert 15 éves az anyuka, hanem egyszerűen csak nem kell, pedig felvállalhatná. Annak de csakis annak igenis azt mondanám, hogy szüld meg és add örökbe ha már neked nem kell, értitek?

Sajnos a barátnőmnek sem tudom, hogy segítsek, már telebeszélték, hogy minek nektek az a gyerek, vetesd el, nekem is volt abortuszom mert nem akartam a másodikat, harmadikat stb. hát szörnyű!

Közben meg lehet ő is úgy vívódik mint én voltam ezzel. S ha hoz egy rossz döntést, egy életen át cipeli a terhét.

Tudok olyat, akit rábeszéltek az abortuszra, és annyira megbánta, hogy egy év múlva már teherbe is esett, mert mégiscsak akart gyereket.

Minden életút más. Csak van aki nem fogja fel, hogy az abortusz-dolog egy súlyos kérdés, egy életről kell dönteni, nem arról, hogy hova megyek nyaralni, én biztos szigorítanék az abortusztörvényen, aki indok nélkül akarná elvetetni, annak nem adnék engedélyt, mert egy családanya aki jómódban él és van már gyereke/gyerekei, az ne mondja azt, hogy elvetetem mert nekem nem kell több.

2014. szept. 17. 14:46
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!