Érezted már úgy, hogy elszaladt melletted az élet és nem tudod, hogy feladd, vagy gyökeresen változtass? Mit tettél, hogy jobban érezd magad?

Kifejtem, de a kérdés megválaszolható az alábbiak elolvasása nélkül is (úgyis unalmas). Szívesen látom a saját sztorikat is, ki, hogyan élte meg az élete nehéz éveit és mit tett azért, hogy jobb legyen. :)

A sajátom: néhány éve kapisgálom, hogy valami nem stimmel az életemben, de csak egy kis ideje vágott igazán pofán az érzés. Mindig érettebben gondolkodtam a velem egykorúaknál, de valahogy a döntéseim inkább az éretlenségemet mutatták. Igyekeztem már tiniként is emberien, értelmesen, kedvesen megfogni a nőket (igen, férfi vagyok), azonban erre persze nem volt vevő senki, így mikor más már kapcsolatban volt, esetleg házasodott, gyereket nevelt, én, az "érett gondolkodó" ott álltam, mint f*sz a lakodalomban. Aztán, mikor nagyjából 5-7 éves csúszással az átlaghoz képest, összejött az első kapcsolat, amit a lehető legtöbb ponton sikerült is elcseszni... és mindezt megismételni az összes következő alkalommal, mint aki nem tanul a hibáiból (ugye, az "érett gondolkodó"...) És most, hogy itt állok 30+ évesen, most ütött be, hogy b*szki, párkapcsolatom nincs, még egy kapcsolaton kívüli szexuális élményem sem volt (ez nem feltétlen alapvető dolog és szívesen olvasom a véleményeket, hogy esetleg 40+ évesen nem-e egy-egy ilyen élmény kimaradása miatt kacsint félre az egyik fél és romlik meg egy hosszabb házasság?!), jó szexben sosem volt részem, mindig mindenhol csak önzetlenül adtam és így idővel elfogytam, mert a visszajelzések így is rosszak voltak velem kapcsolatban, pedig okot sem adtam rá (tudatosan biztos nem). A barátaim is ellöktem a kapcsolataim miatt (igen, hülye voltam, a barátság szinte mindig tovább tart egy párkapcsolatnál...) Aztán mindezen hibáim miatt most azon gondolkodom, hogy hova tovább, hogyan tovább?! Itt vagyok a saját magam által ásott üreg mélyén, látom, ahogy körülöttem is egyre "érdekebb" és betegebb a világ (érzelmileg, emberileg főleg) és hezitálok, hogy egyáltalán van-e értelme ezeket az elszalasztott élményeket pótolni, megváltozni, újra párt keresni, aztán csalódni és még mélyebbre süllyedni, vagy inkább maradjak egyedül, szeressem meg ezt a helyzetet és engedjem el a párkapcsolat témát? Vajon létezik olyan, hogy valaki fixen szerencsétlen a kapcsolatok terén, akármit próbál, vagy ez csak felfogás kérdése?

Ha ezt a bekezdést is elolvastad, minden tiszteletem, repül a pacsi! Hát még, ha válaszolsz is a feltett kérdésekre és megosztod a tapasztalatod velem. ;)