Kezdőoldal » Közlekedés » Közlekedésbiztonság » Az ilyenektől miért nem...

Az ilyenektől miért nem veszik el a jogosítványt? Lehet valamit lépni?

Figyelt kérdés

Mi egy viszonylag kis városban élünk. Itt ismer mindenki, mindenkit. Van itt 4 fiatalember. Olyan 20-24 év körüliek. Kőgazdag az összes (hogy, miből az rejtély, mert úgy tudom egyiknek a szülei sem azok).

Úgy vezetnek mint a vadállatok! Ritka az, hogy városban 100km/h óra alatt közlekednének. Nem tudnak parkolni. Szinte mindig tilosban, mozgássérült helyen állnak. Olyan is volt, hogy keresztben állt az egyik két mozgáskorlátozott parkolót elfoglalva. Annyira pimaszok, hogy még arra sem veszik a fáradságot, hogy "vegyenek" maguknak olyan kártyát. Ha eljön a hétvége akkor meg elszabadul a pokol. Állandóan matt részegen vezetnek, nem kis tempóban. Szinte már mindegyiknek volt balesete ittas vezetés és gyorshajtás miatt. A múltkor az egyik 180-al ment részegen lakott-területen belül és beszált egy kerítésbe. Nem lett semmi baja. Össze törte a vadi új E osztályos Mercijét. Nem gond. Másnap S8-as Audija volt. Nyilván már milliókat fizethettek be bírságokra, de a jogsijuk, hogyhogy még megvan? Mért engedik az utakra az ilyen barmokat?


2011. nov. 15. 15:02
1 2 3 4
 1/37 anonim ***** válasza:
100%

Üdvözöllek Magyarországon! :)

Te nem sokat tudsz tenni, ha a rendőr nem éri tetten ittas vezetés közben, akkor mintha nem történt volna semmi. Ugyanígy a gyorshajtás: nincs felvétel - nincs bírság.

Szabálytalan parkolásnál még csak-csak, de azért nem fogják elvenni senkinek a jogsiját.

2011. nov. 15. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/37 A kérdező kommentje:

Közveszély okozás vagy valami hasonló címen nem tehetek feljelentést?

Borzalmas ez a baráti társaság. Kinek nagyobb a f@sza alapon veszik a nagyobbnál, nagyobb teljesítményű luxus kocsikat aztán állandó jelleggel ugyan ilyen mentalitással közlekednek.

2011. nov. 15. 15:50
 3/37 anonim ***** válasza:
100%
Reménykedj, hogy egyszer valamelyik nem lesz olyan szerencsés 180-nál részegen, tolókocsis lesz, és aztán már legálisan parkolhat ott :) Szerintem akik rendszeresen ilyen gyorsan mennek részegen, azok nem valószínű, hogy megélik a 30 éves kort, de meg is érdemlik. Most is pár napja részeg fiatalok egy Audival elgázoltak egy biciklis asszonyt, gondolom hallottátok. Mélységesen megvetem ezeket az embereket.
2011. nov. 15. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/37 anonim ***** válasza:
50%

szórj egy marék jancsiszöget az útra mikor látod hogy közlednek.

Jobb híján gyűjts bizonyítékot, fényképező, kamera és ha lekaptad őket gyorshajtáson vagy tilosban parkolni, esetleg lefilmezni hogy holtrészegen autóba ül, és végül mutasd be a rendőrségen.

2011. nov. 15. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/37 anonim ***** válasza:
100%
Aki 180-al bement egy kerítésen nem úgy hívták véletlen, hogy Tibi és nem egy alföldi kisvárosról van szó?
2011. nov. 15. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/37 A kérdező kommentje:
De! Csak nem ismered a delikvenseket? Ha igen esetleg szólhatnál nekik, hogy igazán elmondhatnák mi a véleményük a viselkedésükről itt a nyilvánosság előtt.
2011. nov. 15. 19:24
 7/37 anonim ***** válasza:
89%

Sajnos ismerem őket. Sőt az egyikkel még jártam is egy hónapot. Nem ér bántani miatta, naiv és szerelmes voltam:)


Nem szólók nekik mert hál istennek nem vagyok már velük beszélőviszonyba és szeretném ha ez így is maradna:)


Egyet értek veled. Tényleg jó nagy barmok. Már nagyon sok embernek elege van belőlük. Nem csak a közlekedésük miatt, hanem más dolgok miatt is.


Az a karambol amikor a Tibi berepült a kerítésen nagyon durva volt. Amúgy ő vele jártam. Az egyik kocsmában nagyon berúgtak az elindultak a discoba. 4-en két kocsival. Tibi meg a másik a "Kövér" elmentek előtte egy csajért valahova. A többiek meg mentek a discoba. Elhozták a csajt és Tibiék is indultak oda és közben történt a baleset. A Kövér meg a Tibi egy karcolás nélkül szálltak ki a kocsiból. A csaj viszont megsérült. Felhívták a másik két hülyét, hogy jöjjenek el értük. Azok elis jöttek aztán elmentek mindannyian a discoba. A összetört kocsit meg a sérült lányt pedig ott hagyták. Ott mulattak reggelig aztán onnan vitték el a rendőrök őket. De pár óra múlva már kiis engedték. Aztán még szinte mindig részegen elmentek Pestre megvenni az a bizonyos S8-as Audit. Viszont ez ügyben indult Tibi ellen valami eljárás, csak még nem ért véget.


És még számtalan durva story van:(( Nagyon, de nagyon zűrös társaság.

2011. nov. 15. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/37 A kérdező kommentje:

pffff


Mesélhetnél még pár dolgot. Egyáltalán ezek mivel foglalkoznak?

Én a fejembe vettem, hogy próbálok lépni ellenük valamit, hogy kicsit visszafogják magukat.

2011. nov. 15. 20:40
 9/37 anonim ***** válasza:
100%
Az ilyennek, hogy van erre pénze? Én nem hiszem el, hogy van olyan húszon éves aki tisztességes munkából él, összetöri a kocsiját, otthagyja, szemrebbenés nélkül elindul Pestre és vesz egy S8-as Audit...
2011. nov. 15. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/37 anonim ***** válasza:
100%

Sok mindennel foglalkoznak. Fogalmam sincs hogy csinálták, de pár év alatt százmilliókat vagy talán milliárdokat is csináltak így négyen a semmiből. Amikor én Tibivel jártam mindig az ingatlan volt a téma. Szántóföldeket vettek, több száz hektárnyit meg ilyen lepukkant tanyákat régi telephelyeket ezekkel mutyiztak valamit. Szerintem így nem foglalkoznak kimondottan semmivel. Hanem amibe pénzt látnak abba bele mennek vagy belefektetnek. Mindig azon jár az agyuk, hogy miből lehetne pénzt csinálni. Tibinek pl 6 lakótelepi fullosan kialakított lakása is van azok kivannak adva albérletbe, akkor ami tudod ott van a templomnál kis üzletsor az a négyüké. Olyan szintre jutottak 21-22 évesen, hogy akkor is dől a pénz ha egész hónapban megse mozdulnak. Nekem is olyan hihetetlen volt ez az egész. Volt olyan, hogy 50 millió forintnyi euro volt náluk akkor is mentek valamit bizniszelni. Szóval nagyon nagyban csinálják a dolgokat.


Valószinű ezért van még jogsijuk:

- Egyszer jöttünk haza valahonnan és megállított egy rendőr. Akkor is csinált valami hülyeséget azthiszem záróvonalon előzött. Odajött a rendőr és mondta neki Tibi, hogy egy pillanat felhív valakit. Beszélt azzal a valakivel pár szót majd odaadta a telefont a rendőrnek. Azonnal mehettünk tovább.

- Új kocsija volt aznap vette és megállított egy rendőr igazoltatni. Odajött és csak akkor ismerte fel Tibit. Csak annyit mondott "ja te vagy az...akkor mehettek"


Kocsis storyk:

- Megállt egy főút közepén keresztben. Kitette a vészvillogót, kiszállt és hányt mert olyan részeg volt.

- Egerben voltunk egy úgy 20 fős társaságban. Azok is mind ilyen hozzájuk hasonló idióták. Hulla részegre itták magukat, úgy hogy míg elértek a kocsiig többször elestek. Majd egész hazáig nem tudom olyan 150 kilométer lehet versenyeztek mert fogadtak, hogy az fizet a kocsmában aki később ér oda.

- Horvátországban nyaraltak 4-en. Belehajtottak az adriába "viccből"

- Vettek olcsó vacak kocsikat és közterületen roncsderbiztek velük.


Szóval tényleg elég elvadult társaság. Azthiszik, hogy ők sérthetetlenek és bármit megtehetnek. Szerintem amúgy feleslges őket feljelentened. Már így is rengeteg per van ellenük különböző okokból. De eddig mindig kimosták magukat. Képesek megfizetni a legjobb ügyvédeket és amúgy nagyon okosak legalábbis úgy értem, hogy nagyon csavarosan jár az agyuk. Nehéz őket megfogni. Meg nagyon komoly kapcsolataik is vannak. Pl Tibi a polgármesterrel is tegező viszonyba van, úgy beszélgetnek mint két régi barát.


Szóval ha a fejedbe vetted, hogy szembeszállsz velük akkor az nagyon kemény dió. Ne tévesszen meg, hogy 21-22 évesek!

2011. nov. 15. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!