Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Lenne értelme egy ilyen...

Edemmester kérdése:

Lenne értelme egy ilyen könyvsorozat kiadásának? (matematika)

Figyelt kérdés
9.-es gimnazista vagyok Informatika szakon, majdnem 15 éves. Nekem soha nem okozott problémát a matematika megértése és alkalmazása, azonban a saját környezetemben, itt gyakorikérdéseken, és szerte a világban azt látom, hogy sokak nem boldogulnak vele. Alapvetően jó a magyarázó képességem, akiket esetleg segítek, azok meg szokták érteni azt amit magyarázok nekik. Azon gondolkodtam, hogy lehetne készíteni ilyen kisebb, mondjuk nagyjából 50 oldalas kiskönyveket (A/5 méretben), amik az általános- és középiskolai tananyagot tartalmazzák (persze kisebb témakörökre bontva) részletes magyarázattal, levezetett példafeladatokkal, valamint további gyakorlófeladatokkal. Ezeket persze úgy szeretném megírni, hogy akiknek alapvetően az iskolában problémát jelent az egyes anyagrészek megértése, azoknak is a segítségére váljon, és akár teljesen az alapoktól kezdve leírja hogy mit hogyan kell, és miért éppen úgy. Ezekhez esetleg lehetne csatolni valamilyen elektronikus tananyaghoz tartozó licenszkulcsot is, hogy a vásárlók további feladatokat, és esetleg játékokat is elérhessenek a könyvvel együtt. Ti mit gondoltok, volna igény ilyenre? Természetesen igényes kivitelben, tanárok által ellenőrizve kerülne kiadásra a könyv. (pontosan tudom hogy a kiadás nem gyerekjáték, de úgy érzem, hogy ha jó munkát adok ki a kezemből akkor van esélyem eredményeket elérni) Mit gondoltok az ötletről?

2014. jan. 16. 17:11
1 2
 1/13 anonim válasza:
Azt gondolom hogy próbáld meg!! Nekem is kéne az a könyv,mert nem vagyok valami jó matekból!! De persze nagyon jól magyarázd el ha írsz egy ilyet!! De mondjuk nem hiszem hogy sokan olvasnának matek könyvet!!De ki tudja lehet hogy a te könyved értelmes lesz és nem úgy mint amostani matek könyvek!! Amikben nincs érthetően leírva!! Vagyis nekünk olyan van!! Vagy csak én vagyok ilyen hülye!! xDD De írj egyet és én elolvasom majd!!
2014. jan. 16. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
#1. Köszönöm a válaszod! Mások véleményét is várom :) Neked pedig dobtam egy privátot!
2014. jan. 16. 17:48
 3/13 anonim ***** válasza:
Biztos jó az ötlet, hajrá! De az iskolások úgyis itt fognak tolongani a GYIK-on, és kérdezgetni, honnan lehet letölteni ingyen (sürgősen és fontosan).
2014. jan. 16. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
#2. Igen én is ettől tartok. Pedig abszolút emberi áron szeretném mindezt kiadatni, hogy viszonylag sokak számára hozzáférhető legyen. Mindenesetre köszönöm a biztatást!
2014. jan. 16. 20:41
 5/13 Tom Benko ***** válasza:
Mindenféleképpen jó ötlet. Hajrá! Ha kell, szívesen segítek.
2014. jan. 17. 06:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:
#3. Köszönöm a támogatást!
2014. jan. 17. 11:25
 7/13 anonim ***** válasza:

Szerintem sem rossz ötlet. A kis formátum meg még pszichológiailag is inspirál sokakat, mert úgy érezhetik, hogy ésszerű idő alatt a végére tudnak érni.


Én is sokat tanítottam (egyetemen is meg magánúton is), és tapasztalatom szerint az "én hülye vagyok a matekhoz" típusú gátlásokban sok szerepet játszanak emberi tényezők: rossz a tanár, túl nehéz feladatokat ad, nem figyel arra, hogy a tanulók különböző képességűek, és hiába tudja a tananyagot, nem érzi, hogy melyek azok a kritikus pontok, amelyeknek a kellő bemutatásával a tanulási nehézségek leküzdhetők lennének, és emiatt aztán kudarcok érik a diákokat, akiknek még a maradék kedvük is elmegy az egésztől.


Szóval ha ilyesmire adod a fejed, arra kell majd ügyelni, hogy a matekot "le kell rángatni a hétköznapi történések szintjére", hogy érezhető legyen, hogy a matematika természetes, csak megfelelő szemlélet kell hozzá, ami viszont alap- és középszinten még egyáltalán nem olyan nehéz. Az olvasóban annak az érzésnek kell kialakulnia, hogy "Ez ilyen egyszerű? Nem is értem, hogy eddig mit nem értettem rajta!" Ha megvan ez az "aha-élmény", akkor lesz sikeres a könyv.

2014. jan. 17. 12:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:
#4. Köszönöm szépen a részletes választ, teljes mértékben egyet kell hogy értsek a tartalmával. Manapság az ismerőseimen is gyakorta azt tapasztalom, hogy a képességeik teljes mértékben megvannak a tudás elsajátításához, csak esetleg nem azt a segítséget vagy oktatást kapják, amire alapvetően szükségük lenne. Természetesen a könyvkiadás kapcsán még egy érdekes kérdés merülhet fel. Ha a kiadás el van intézve és mondjuk már kereskedelmi forgalomba kerül a könyv, akkor vajon kinek jutna eszébe pont ezt megvenni? Sok esetben én eleve azt érzem, hogy az otthoni gyakorlókönyveket, amik nem kötelező iskolai felszerelések, inkább a szülők választják meg. A szülők viszont vajon belelapoznak egy könyvbe mielőtt megveszik a gyereküknek a csodára várva? Eleve vesznek a szülők matek könyvet? Vagy a diákság? Persze tudom, minden kezdet nehéz. Ha igényes és használható a mű, akkor idővel szerintem biztosan sikerül elérni valamit .
2014. jan. 17. 17:38
 9/13 Tom Benko ***** válasza:
A legtöbb szülő (már amelyik vesz könyvet) borító és szín alapján választ.
2014. jan. 18. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
A marketing már a kiadó dolga.
2014. jan. 18. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!