Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Egyéb kérdések » Röghöz kötési törvény, legaláb...

Röghöz kötési törvény, legalábbis 2012 körül ezen a néven jegyeztem meg. Hogy is van ez?

Figyelt kérdés

2012-ben voltam 14 éves, szóval sok mindent nem értettem meg az akkori hírekből, meg amúgy is, messze volt akkor még épp hogy 8-os fejjel az hogy végezzerk az egyetemmel.


De most már itt vagyok egyetem első évében, és kifejezetten keserűen látom a jövőmet ha Magyarországon maradok a következő saccper 20 évre.


Biológia BSc-n vagyok most, minden terv szerint ezen is szeretnék maradni és ezt végigcsinálni.

Már első félévben sikerült egy nem keresztféléves tárgyból bukni, ami azt jelenti hogy tolódik minden a ráépülő tárgyakkal. Tehát Már most tudom hogy a BSc 4 év lesz.

MSc-ben bízzunk hogy csak 2 év lesz. Oké, ez így 6 év.

A törvény értelmében 6X2 azaz 12 évet kellene itt ledolgoznom a diploma megszerzése után.

Még olyat is hallottam, hogy diplomám szerint szakképzettségemnek megfelelő helyen.

Erről az utóbbiról nem találtam forrást, ezért titeket is kérdezlek, hogy igaz-e?


Ha biológusként teszek MSc diplomát, akkor az elszámoltatható munkaviszonynak számít e diploma megszerzés után, hogy egy barkácsáruházban vagyok raktáros?

Adózni adózok ugyanúgy, fizetésem 1/3-a állambához vándorol.


Visszatérve, mi van ha én egyetem befejezte után rögtön megyek Németországba, Dániába, Norvégiába, akárhova?


Ilyenkor nyilvánvalóan az egész képzésem alatti tandíjat kell visszafizetnem.

Félévenként ez 300 000 forintnyi tandíj, ami összesen 12X300 000=3 600 000 forint.

Ezt kell 20 éven belül visszafizetni.


Ha egyáltalán nem dolgozok egy percet se Magyarországon, akkor ezt ugyanúgy van lehetőségem részletekben fizetnem, mintha MO-n dolgoznék, vagy külföldről már csak egy összegben fogadnak el tartozás kifizetést?


Amúgy nagyon durva hogy biológus kutatóként kb havi 60 ezret nyúlna le a fizetésemből az állam, ami azt jelenti hogy 12 évnyi munkaviszony mellett 12X12=144 ===>>> 144X60 000 = 8 640 000 forint.

Tehát ha itt maradok 12 évig dolgozni, akkor több mint a kétszeresét is kilopkodná tőlem az állam ezalatt az idő alatt tőlem a képzésem eredeti összegének.


Szóval valaki akinek van ebben tapasztalata, segítene átlátni?


Ezekből próbáltam informálódni:


Ez 2013-as cikk:


[link]


Ez szintén 2013-as, csak egy kicsit későbbi:


[link]


Ez 2012-es:


[link]


Gondolom a 3%-os plusz kamat már ki lett véve a történetből.


Ja, és bónusz kérdés: Hogy is van ez a szak képzési idejének 1,5X-e alatti diplomaszerzés?

Egy BSc és MSc részből álló képzés alatt egybe kell venni a két képzés idejét, és annak 1,5X-ese, vagy külön külön?


Köszi :)



2019. márc. 23. 11:07
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Amikor elkezdted az egyetemet elvileg aláírtál egy képzési szerződést. Ott megtalálod válaszokat. A másféleszerest meg külön nézik, tehát 3 éves alapszakot 4,5 és 2 éves mestert 3 év alatt kell elvégezni. Azt nem tudom, hogy az általad említett 60 ezer forintos "lenyúlást" (gondolom itt az adóra gondolsz) miből számoltad ki de szinte biztos vagyok benne, hogy valami sántít benne.

Mindenestre a képzési szerződést mindenképp nézd át, ott biztosan van ezzel kapcsolatban infó. Ha elvesztetted vagy el sem kérted a TO-n tudod újra kikérni.

2019. márc. 23. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Szívás. Én 1 évvel azelött kezdtem a biológia bsc-t, mint hogy ezt a törvényt kitalálták, nagy mázlira, mert ez a szak pont az, ahol pár embert kivéve mindenki csúszik! Pont a h.lye rápülések miatt, ami néhol teljesen értelmetlen és felesleges.


Bsc-vel csak laboráns munkát lehet vele találni, de azt is kevés helyen, főleg Pesten, vagy vmi magán élelmiszervizsgáló laborba. Msc-vel szintúgy. Phd-val kimehetsz külföldre rendes munkát dolgozni, vagy mehetsz az SZBK-ba havi nettó 150ezerért

2019. márc. 23. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

1-es: Az a 60 ezer úgy jön ki hogy az ember a bruttó fizetéséből adózik 32%-ot.

Ezt én nagyvonalúan 1/3-nak veszem.

egy ismerősöm PhD-s kutatóként dolgozik 130 ezer körül. Ez a nettója, tehát ez a fizetéséből fennmaradó 2/3-

Ezt elfelezem, megkapom az 1/3-ot.

Tehát visszaszámolok, és ez az 1/3 az amit állambá szja-ként, meg tb-ként, meg ilyen olyan adókként elvesz.

Ez 130 000 esetén 65 ezer lenne.

Pusztán lusta voltam 65 ezerrel számolni, de a lényeg ugyanaz.

2019. márc. 23. 11:45
 4/8 A kérdező kommentje:

De maradva a 130 ezernél: Aki nettóban keres 130 ezret, az bruttóban értelemszerűen 195 ezret.

Azért nem semmi.

2019. márc. 23. 11:46
 5/8 Vodafonelive ***** válasza:
100%

Én 2012-ben kezdtem és 17 nyarán végeztem, 9 félév alatt. 1 hónapja jött az Ügyfélkapumra egy levél, hogy a diplomámtól szerzett naptól kezdve van 20 évem, (2037 nyara), hogy ledolgozzak itthon 9 félévet, ami nálam 1350 nap. 1 hónapot 30 napnak számolnak, ha nem teljesítem akkor 1 755 000 forintot kell visszafizetnem. :)

Ha érdekel privátban elküldhetem azt a kemény 5 oldalt, kitörölve benne pdf szerkesztővel az adataimat.

2019. márc. 23. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

Hmm...ez érdekes. Akkor ezek szerint nem kellett beszoroznod kettővel a féléveid számát?


Gondolom valami olvashatatlan jogász nyelven írt kisregény az az 5 oldal, amiben mindenhol 3 mondaton keresztül utalnak szakszerű megnevezéssel rád mint egyik fél, és az államra mint másik fél, és minden bekezdésben van legalább egy 2 soros jogszabályra hivatkozás.

2019. márc. 23. 12:05
 7/8 Vodafonelive ***** válasza:

Amikor kezdtem akkor még be kellett volna, aztán enyhítettek a képzési idővel megegyező aktív félévek számával. Én 9 félévet használtam el BSc-n, az munkaviszonyban is 9 félév. 1 félév 150 munkanapnak számít, így jött ki az 1350 nap.

Mesterképzésen eddig 2 aktív félévem volt, majd ha végezni fogok szintén fogok kapni egy ilyet, hogy le kell dolgozzak 300 napot...

Diplomaszerzés pedig a képzési idő 1,5 szerese alatt. 6 féléves képzésnél ez 9 félévet jelent, 7 féléves képzésnél 11-t, 8 féléves képzésnél 12-t és így tovább.

2019. márc. 23. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
90%

"Gondolom valami olvashatatlan jogász nyelven írt kisregény az az 5 oldal,"


Nem árt gyakolni az értő olvasást, mert ha már eljutsz a tényleges tantárgyakhoz, ami nem ilyen bakkfitty, mint az első éves tárgyak, akkor kelleni fog, hogy ne csússz még többet

2019. márc. 23. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!