Elmondjátok kérlek az emlősök mozgási szervrendszerét?

A legtöbb gerinces, köztük sok emlősfaj is, mint például ember vagy medvék, talpon járó, azaz lábának alsó felének teljes felületén jár. Sok más emlős, mint például kutya- és macskafélék, ujjon járó, ami nagyobb sebesség elérését és csendes mozgást tesz lehetővé. A patások még nagyobb sebességet tudnak elérni azáltal, hogy körmön járnak. Emberszabású majmok talpon és kézfejen járnak, azaz a kézfej külső felületén. Hasonlóan mozog a sörényes hangyász és a kacsacsőrű emlős. Néhány emlős két lábon jár, nemcsak az ember, hanem más emberszabásúak is. A két lábon járás előnyei közé tartozik a látómező kiterjedése, az energiaspórolás és a kezek felszabadulása, ami segíti az élelemszerzést és a kommunikációt. Járás helyett a kétlábúak ugrálhatnak is, így mozognak a kenguruk és a kengurupatkányok.

Az állatok különböző jármódokban mozoghatnak, amelyekkel különböző sebességek érhetők el. Például a legtöbb ló négy jármódban tud mozogni. Vannak jármódok, amelyeket egy-egy faj ritkán használ, például szűk helyeken, ahol nem tudnak felállni, az emberek is csúsznak-másznak.[128] A jármódok rendszerezhetők aszerint, hogy milyen sorrendben emelkednek és ereszkednek le a végtagok. Egy másik csoportosítás szerint vannak járó, futó és ugró jármódok. A járó jármódokat az különbözteti meg a többitől, hogy a test minden pillanatban alá van támasztva. Minden állat tud így mozogni, aminek van lába. Futó jármódnak azokat tekintik, ahol van olyan pillanat, amikor minden láb a levegőben van.

Az emlősök közül egyedül a denevérek repülnek. Állandó sebességgel képesek repülni úgy, hogy szárnyukat fel-le mozgatják (ami előre-hátra mozgással jár együtt). A mozgásban levő állathoz képest relatívan mozog a levegő, amihez hozzájárul a szárny mozgása, így a szárny fölött gyorsabban áramlik a levegő. Ez emelőerőt hoz létre, továbbá egy előre mutató erőt. Az emelőerő a levegőben tartja a denevért, az előrehúzó erő pedig előremozgást eredményez.

A denevérek szárnyában aránylag több a csont, mint a madarakéban; ez jobb manőverezőképességet tesz lehetővé. A szárny összecsukódása felfelé mozgás közben 35%-kal csökkenti az energiaszükségletet a madarak repüléséhez képest. A vékony bőrhártya könnyen szakad, de a kisebb szakadások gyorsan gyógyulnak. A szárny felszínén az ember ujjbegyén is megtalálható Merkel-sejtek végzik a tapintást. A denevérekben különböző helyeken találhatók ezek az érzékeny területek. A Merkel-sejtek érzékenységét a közepükön egy szőrszál növeli, így a denevér repülés közben állandóan információt kap a légáramlatokról. Ennek hatására a szárny alakja módosítható.

A föld alatt élő állatok és az üreglakók ásó életmódhoz alkalmazkodtak. A föld alatti életmód nem jelenti azt, hogy az állat nem jön fel időnként a felszínre. Ilyen állat a vakond és a csupasz turkáló. Üreglakók olyan állatok is, mint a borzok és sok rágcsáló, mivel napjuk nagy részét üregükben töltik. Vannak fajok, melyek hőszabályozását segíti a föld alatt élés, míg mások menedéknek és élelmiszerraktárnak használják üregrendszerüket.

A föld alatt élő állatok teste hengeres, de vastagabb a vállaknál, és vékonyabb a farok és az orr felé. Mivel a föld alatt nem lehet látni, a föld alatt élő fajok látása attól függ, hogy mennyit vannak a felszínen. Például a tasakospatkány-félék jól látnak, ellenben az erszényes vakond szeme használhatatlan, a vakondokok szeme csökevényes, az aranyvakond szemét bőr fedi. A külső fül kicsi vagy hiányzik. A valódi föld alatt élő állatok lába tömzsi és erős ásóláb, míg a részben föld alatt élőknek futólábuk van. A mellső lábak szélesek, hosszú karmokkal a föld meglazításához, a hátsó lábak karma is hosszú, ami segít a föld hátrafelé továbbításához. A metszőfogak rendszerint nagyok, hogy megelőzzék a föld szájba jutását.

Több föld alatt lakó állatot, mint sünöket, cickányokat és vakondokokat korábban a rovarevők rendjébe sorolták.

A teljesen vízi életmódú emlősfajok, mint a cetfélék és a tengeritehenek, lába uszonnyá alakult, és farkukkal hajtják magukat a vízben. Az uszonyok mozgása folyamatos. A cetek fel-alá mozgatják a farkukat, testük fel-le hullámzik úszás közben, miközben uszonyukkal kormányoznak. Csontvázuk felépítése miatt a leggyorsabb úszók. A legtöbb fajnak hátúszója is van, ami a felborulástól védi őket. A tengeritehenek farokúszója nagy hullámokban fel-alá mozog, és képes körbecsavarodni. A mellső végtagok uszonyok, amelyek a fordulást és lassítást segítik.