Csokonai: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban verselése és verselemzése kellene röviden. Valaki?

A cím utal Somogy elmaradottságára.

Csokonai felteszi a kérdést, vajon ki a hibás Somogy elmaradottságáért. A tudás jelképei, Debrecen és Patak, messze esnek onnét.

Általánossá vált az értékrendek eltolódása.

Ezt ironikus hangvétellel fejezi ki, amibe egyfajta szánalom is vegyül.

Hasonló gondolatokat fejez ki Janus Pannonius valamint Ady is A Hortobágy poétája c. verse is.

Csokonai az utolsó strófában a nemzeti öntudatra építve kelti fel a segíteni akarást.

A költői kérdés után gondolatjel, hangsúlyozva a kérdés megválaszolatlanságát: A reménytelenségből kiút az erős hit.

Vörösmarty Országháza c. művében is találkozhatunk a tétlen magyar nemesség elítélésével, azonban Csokonaival ellentétben Vörösmarty művében nem találjuk meg a sokat ígérő jövő képét.

Jövendölés az első oskoláról a Somogyban:

Ebben a versben a táj elbájoló szépségére való rácsodálkozás szembekerül a műveletlenség sivárságával. Hangot kap benne a távoli jövő ígérete, a remény: ez a vidék még „új Helikon”, a műveltség fellegvára is lehet!

A strófák utolsó sorában a költő csattanószerűen sűríti össze gondolatait.

Jövendőlés az első oskoláról a Somogyban

Hát, múzsáknak szentelt

Kies tartomány!

Íly számkivetve volt

Nálad minden tudomány?

Hát csak sertést nevelt-é

Itt a makk s haraszt?

Hát csak kanásznak termett

A somogysági paraszt?

Istenem!

Senki sem

Vette észbe,

Hogy e részbe

Árva még Somogy!

Hány jó ész lett vaddá,

Hogy nem mívelték?

Hány polgár búnyikká?

Hogy jóba nem nevelték!

Dudva lenne a dudvák

Közt az ananász:

Kanász marad akinek

A nevelője kanász.

Hát már, hogy

A Somogy

Íly tudatlan,

Formálatlan,

Kié a hiba?

Debrecen és Patak

Messze estenek

Ide, hol a múzsák

Nem is esmértettenek.

Ami kevés pénz bejött,

Két-három póra,

Nagyobb dologra ment el -

Borra avagy disznóra.

A szegény

Pórlegény

Vagy bodnárnak,

Vagy betyárnak,

Vagy zsiványnak állt.

Óh, szomorú sorsa

Egy szép megyének!

Hol a magyar lelkek

Megvetve heverének.

Óh, nem fáj-é a szíve

Minden magyarnak,

Hogy a magyar fiakkal

Gondolni nem akarnak?

De tán jő

Oly idő,

Melyben nékünk

A vidékünk

Új Hélikon lesz.

Olyan a verselése, mint az

"A Reményhez"-nek