Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Szerintetek jogosan tartanak...

Szerintetek jogosan tartanak minket bent?

Figyelt kérdés

Szóval lehet tök egyértelmű a válasz erre a kérdésre, és elég nagy hülyeség a kérdésem, de próbálom megközelíteni egy kicsit máshogyan.


A történet a következő: Az egyik most már volt évfolyamtársamat elkapták a rendőrök kb: 2 hónapja, drogterjesztés miatt. Az évfolyamtársam bent is és kint is adott el az alattunk lévőknek meg az ismerőseinek, és ezt kihasználva (nem egy eléggé magas színvonalú iskoláról van szó) a kisebbek, bent adták be maguknak a WC-ben. Nem sokkal az elkapás után, az iskolám vezetősége csak 1 hónapra rá tudta meg ezeket az eseményeket, és olyan intézkedést vezetett be hogy csak a szünetben lehet elmenni a mosdóba (egyébként az is rátett hogy már WC-ben való cigizéssel is probléma volt), amit elég szép számban a tanáraink be is tartatják. Amivel az a baj hogy nekem most így az 5. évemben (Technikumi) már csak dupla vagy tripla óráim vannak (de van ennél több is de akkor közötte szoktunk tartani szünetet) amit általában egybetartunk, ezt annyira betartják ezt a szabályt hogy az egyik osztálytársamat, nem engedték ki WC-re miközben tudtuk hogy hasmenéssel küszködött és ezt közölte a tanárral. Aki csak széttárta a karját, és ezt megelégelte az osztálytársam, így kiment. Amikor visszajött a tanár fel volt háborodva. Velem is volt olyan, hogy kiakartam menni WC-re, de nem engedtek (de más tanárnál is ez a szitu). Pár tanár megbízik bennünk, és kiszokott engedni de ez tényleg csak pár tanárról van szó. Az egyik szakmai tanárnál ez az osztálytársam be is szólt ha most neki hányingere van akkor hányjon a padra? Ugyan ez a tanár pedig úgy akarja beállítani, az egész történetet hogy mi tehetünk arról hogy ez a szabály van, és hogy miért engedtük ezt a alattunk lévőknek.

Bár kicsit már kezd nekem is elegem lenni ebből a szabályból, egy kicsi részről megértem amúgy, de azt nem ha nem is órán akkor szerintem aki akarja eltudja intézni ezt szünetben is...


Nektek mi a véleményetek? Ti hogy érzitek ezt az egészet? Előre is köszi a válaszokat!



2023. márc. 7. 21:25
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
0%
Nálunk csak alsóban volt divat kikéretőzni óra közben a mosdóba. Gimiben nagyon max 2x mentem mosdóba egy nap, többre nem is volt idő, mert a szünet sokszor arra is kevés volt, hogy átmenjünk a másik óra helyszínére. 18 évesen csak kibírod azt a 1.5-2 órát pisilés nélkül. Ha pedig hasmenésed van, akkor kérj igazolást az orvostól és maradj otthon, betegen nem megyünk közösségbe. Azon csodálkozok, hogy eddig engedték a kijárkálást, az a tanóra menetét is nagyon zavarja ha folyamatos mászkálás van.
2023. márc. 7. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
67%
Én csak azt nem értem, hogy ennek mi köze van ahhoz, hogy óra közben vagy szünetben mész ki? Sőt, szünetben még több idő is van rá, nem kell 2 percen belül visszarohanni.
2023. márc. 7. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
83%

Alapvetően emberi jogok kimenni...


...ezen túl viszont sajna érthető hogy nincsen más eszközük mint a szigor...


***Hányni az ablakon is ki lehet amúgy...a friss levegő úgy is kell ilyenkor.. De persze a társaink védelme érdekében (is) jobb ha hazakereckedtek. Akinek meg hasmenése van, annak egyértelműen otthon a helye ...

2023. márc. 8. 05:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
0%
Rohadt kis szr senkiházi bűnözők vagytok! Megérdemlitek!
2023. márc. 8. 06:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Most személyes véleményem jönne...


Én úgy gondolom az iskolámnak erről tenni kellet volna, hogy megelőzze az ilyen eseteket, drog prevenciós programokkal, vagy éppen a dohányzás ellen. Megértem amit írtok, de ahogy írta #3. Válaszoló is, ez alapvető emberi jog. Egyébként #4. válaszoló, engem legalább ne vegyél egy kalap velük, mert amikor cigizés volt a WC-ben jelentettem az ügyeletes tanárnak ahogy tudtam. Ha tudtam volna a drogos eseményekről akkor szóltam volna.

Persze megértelek titeket, az otthon maradásról ez tény...

Köszönöm az eddigi válaszaitokat!

2023. márc. 8. 08:06
 6/11 anonim ***** válasza:
31%
Ahogy már írták el alapvatő emberi jog. Fogod magad azt kisétálsz. Szólsz a tanárnak,hogy kimész,aztán akármit mond kimész.
2023. márc. 8. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%
Hát figyelj, szar ügy de nem sok mindent tudnak tenni szerintem ha nem akarnak naphosszat ilyen szarságokkal foglalkozni. Inkább aki nem ilyen beállítottságú az ne menjen gladiátorképzőbe iskolába. Nálunk még csak nem is cigiztek a wc-ben soha, megoldották iskola előtt után
2023. márc. 8. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Ugyanezek a tanárok fel lennének háborodva, ha a tanulók beszennyeznék a termet azzal, amit már nem tudnak bent tartani.
2023. márc. 8. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Úgy csináltok mintha legalább a fél napot kéne kibírniuk "szegény" diákoknak. Ott a 10-15 perces szünet, tessék akkor elintézni a folyóügyeket.
2023. márc. 8. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
#9: Mondhatod, hogy aki beteg, vagy aki elrontotta a gyomrát, megy a hasa, az menjen haza, de sajnos nem mindig ilyen egyszerű a helyzet.
2023. márc. 8. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!