Miért van az, hogy mindig Istené a dicsőség? Függetlenül attól, hogy én mit/ mennyit teszek az ügyért?

Tehát imádkozol hozzá, mert hátha, de szerinted ő nem csinált semmit. Jó nagy képmutató vagy.

Amúgy meg egyszerűsítve, hogy még te is megértsd: kérsz anyádtól enni, mert éhes vagy. Ő főz neked, eléd rakja és te azt mondod, hogy ő nem tett érte semmit, hogy tudtál zabálni, tiéd a dicsőség, hisz te kérted anyádat, hogy adjon kaját. Nonszensz.

#2

Jóságos ég, te elolvastad egyáltalán, amire válaszoltál?

Lefordítva a te példádra a kérdező helyzetét: Ha hiába kérleled anyukád, hogy adjon enni, végül megunod, elmész dolgozni, az általad szerzett pénzből bevásárolsz, megfőzöl, és végül ételhez jutsz amiért mindent te tettél meg, azért miért anyudnak járna köszönet?

""megunom" az imádkozást és elkezdek csajozni össze-vissza és ismerkedek ahol, és ahogy tudok és saját erőmből lesz végre egy barátnőm, akkor miért az mondja mindenki, hogy de jó, hogy régen imádkoztál. Látod milyen rendes Isten.

Mi alapján választottál társat, és hogyan kezeled a házassághoz vezető utat?

Ha mindent az szerint teszel, akkor Istené a dicsőség, más oknál fogva, nem Isten támogat.

"Talán még az életét is saját magának köszönheti?"

Megint meg kell kérdeznem, elolvastad egyáltalán a kérdést? Ott ugyanis egy szó sem volt arról hogy az életét kinek köszönheti.

Te itt két dimenzióban gondolkozol. Az kb olyan szint, ahol van 0 vagy 1.

A sors munkásai mégy dimenziós szinten működnek. Az olyan szint, hoogy. Végtelen számú végtelenül precíz tényező, egy folyamatban.

Ne megérteni akard ezt. Azt akard megérteni, hogy foggfalmad sincs istenről.

Még egy dolog. Pár száz év múlva képes leszel annyira felkapcsolódni, hogy képes leszel érezni ezt.., mindig övé, a felsőbb entitásoké, és a miénk. Hármasság. Mindené a dicsőség, de isten az anyánk, a kezdetünk, végünk, s a köztes mindenünk.

Őt éltetjük, ő az ok és a következmény.

...majd megérted, kár h addigra erre nem fogsz emlékezni, de majd az akkori emberi életed halála itán megkereshetsz egy kicsit pajtulni. Én majd örömmel mosolygok rád, hálás leszek mindennek, és istené (is) lesz a dicsőség.