Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Súlyos bűn, hogy van itthon...

Súlyos bűn, hogy van itthon egy bálványszobrom, teráfom (nem imádom, meg semmi ilyesmi, szuvenírnek hoztam)?

Figyelt kérdés

Van itthon egy bálványszobrom, talán bronzból van, és egy ősi ciprióta termékenységi bálványt ábrázol. Még a hellének vallása előtti (de Zeuszról is van egy szobrom). Ez konkrétan egy olyan szimbólum, szobor volt, aminek anno áldozatot mutattak be, imádták stb.


Erről lenne szó: [link]


Nem imádom egyáltalán, nem áldozom neki, nem tisztelem, azt sem imádom, nem imádkozom előtte és azt sem tisztelem amit, vagy akit ábrázolt, igazából nem is vagyok jártas ebben az ősi hitben. Nem kötődöm hozzá egyáltalán. Egyedül arra a nyaralásra, illetve utazásra emlékeztet. Olyan számomra, mint egy bármilyen embert ábrázoló szobor.


Szuvenírnek hoztam magammal (a Zeusz-szoborral együtt). Ott ez egy nagyon elterjedt jelkép, mindenhol ez van kitéve, pedig Ciprus mind északon, mind délen egy rettenetesen vallásos, keresztény, illetve muszlim ország.


Súlyos bűn? Most az advent miatt jutott eszembe, és egy kicsit lelkiismeret-furdalásom van.



2022. nov. 27. 02:02
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
22%
:D
2022. nov. 27. 02:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
25%
Nem akarok okoskodni, de a XXI. században el kellene már lassan hagyni ezt a "bűn" dolgot. Az emberiség kollektív szellemi fejlődésének is van azért egyfajta íve, és azt, hogy két-háromezer évvel ezelőtt bűntudatkeltéssel próbálták szabályozni a társadalmat, már meg kellene haladni lassan. Nem emlékszem, hogy a húsvét kapcsán tojásokról meg nyulakról szólt volna az egyházi tanítás, mégis hozzátartozik az ünnephez mindkettő és nem zavarja még a Vatikánt sem a jelenség. Szerintem ne bonyolítsd az életed önmarcangolással.
2022. nov. 27. 06:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
100%

Hol írják, hogy bűn a szobor birtoklása?

A bálvány IMÁDÁST tartják bűnnek. TE pedig leírtad hogy NEM IMÁDOD.

AKKOR MI A KÉRDÉS?

2022. nov. 27. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%

Ha emléknek, díszítőelemnek használod, akkor funkcióját tekintve nem bálvány. Mivel manapság már nincs nagyon politeizmus, valószínűleg nem is fog azzá válni.

Egyébként bármit megtehetünk bálványnak, például a pénzt is. Szerintem inkább ezekkel kell vigyázni.

2022. nov. 27. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
64%

Mit mond a Biblia?

„Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt. Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket” (2Mózes 20:4, 5, Katolikus fordítás [Kat.]). János apostol ezt írta az első századi keresztényeknek: „Kicsiny gyermekek, őrizzétek meg magatokat a bálványoktól!” (1János 5:21).


Vajon a képmások, ahogy az egyházak állítják, csupán eszközök, melyek által az ember közeledik azokhoz, akiket a képmások ábrázolnak, és tiszteletet mutat irántuk? Egy enciklopédia megjegyzi: „Valószínűleg a képmásoknak eleinte csak oktatási és díszítési szerepük volt, legalábbis erre hivatkozva használták őket. Ám nem telt bele sok idő, és az imádat tárgyai lettek. Ez különösen az ikonokra volt igaz, melyek fontos szerepet kaptak a keleti ortodox vallásban” (The Encyclopedia of Religion). Ézsaiás próféta azonban joggal ezt kérdezte: „Kihez hasonlíthatnátok az Istent; és milyen képmást alkothatnátok róla?” (Ézsaiás 40:18, Kat.).

2022. nov. 27. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:

"Egy enciklopédia megjegyzi"

Melyik jegyzi meg és mennyire hiteles? Mert egy másik enciklopédiában pont ellenkezőjét olvastam.

2022. nov. 28. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem imádod, akkor természetesen nem bűn, hogy haza vitted, csak egy egyszerű dísz.
2022. nov. 28. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:

#6 Melyik jegyzi meg és mennyire hiteles?


[link]


Ott keresd meg így nézz ki leírva!

“At first,” states The Encyclopedia of Religion, “images may have served primarily didactic [teaching] and decorative purposes; at least, they were defended on such grounds.

Egy enciklopédia megjegyzi: „Valószínűleg a képmásoknak eleinte csak oktatási és díszítési szerepük volt, legalábbis erre hivatkozva használták őket.

jw2019

2022. nov. 29. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
0%

Helyes képmásokat használni Isten imádatában?

A Biblia nézőpontja


Helyes képmásokat használni Isten imádatában?


„Én azt tanultam, hogy képmások segítségével közelebb fogom érezni magam Istenhez” (Mack)


„Az otthonunk tele volt szentképekkel. Azt hittük, hogy a házunk így tetszik Istennek” (Herta)


„Leborultunk képmások előtt. Nem gondolkodtunk azon, hogy milyen érzést kelt ez Istenben” (Sandra)


MI A véleményed ezekről a kijelentésekről? Sokan úgy tartják, hogy vallásos képmások segítségével könnyebb imádni Istent. Helyes ez a nézőpont? És ami még fontosabb: Mit gondol erről Isten? Figyeld meg, mit mond Isten írott Szava, a Szent Biblia.


Mit gondol Isten a vallásos képmásokról?


A vallásos képmások vagy bálványok vallásos tisztelettel övezett személyeket vagy dolgokat ábrázolnak, illetve jelképeznek. Ezek lehetnek keresztek, szobrok, képek, vagy bárminek a képmása, ami az égben vagy a földön van. * Zászlók is képezhetik imádat tárgyát.


Képmásokat már több ezer évvel ezelőtt is használtak az emberek az imádatban. Ezért amikor Isten i. e. 1513-ban átadta a tízparancsolatot az izraeliták újonnan megalakult nemzetének, egyértelműen kijelentette, hogy mi a véleménye a vallásos képmásokról: „Ne készíts magadnak faragott képmást, vagy ahhoz hasonló alakot, ami fenn van az egekben, vagy lenn van a földön, vagy ami a vizekben van a föld alatt. Ne hajolj meg előttük, és ne hagyd magad rávenni a szolgálatukra, mert én, Jehova, a te Istened olyan Isten vagyok, aki kizárólagos odaadást vár el” (2Mózes 20:4, 5).

Miért ne hajoljunk meg előttük?


A Biblia ezt mondja a bálványokkal kapcsolatban: „Szájuk van, de nem beszélnek, szemük van, de nem látnak, fülük van, de nem hallanak”. Majd egy súlyos figyelmeztetést fűz hozzá: „Amilyenek ezek, olyanok lesznek alkotóik is” – élettelenek! (Zsoltárok 115:4–8).


A bálványimádat egyben igazságtalanság is. Kérdezd meg magadtól: „Mit éreznék, ha vennék a gyermekemnek egy drága ajándékot, ő meg menne, és egy vadidegennek köszönné meg, vagy ami még rosszabb, egy élettelen tárgynak?” Ez talán segít megértened, mit érez a Teremtőnk és Életadónk, amikor nem neki, hanem másnak – például egy élettelen bálványnak – mondanak köszönetet, vagy mutatnak be imádatot (Jelenések 4:11).

2022. nov. 29. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
9-es, már az első felvetéseddel baj van, hiszen ő nem Isten imádatára használja a szobrot. Olvasd el a kérdés alatt apró betűvel írt kiegészítést is!
2022. nov. 30. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!