Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Mi a jelentősége Krisztus...

Mi a jelentősége Krisztus testének és vérének? Mit gondoltok erről?

Figyelt kérdés

Aki nem áldozik a pokolra fog kerülni?


Nem volt még időm teljesen normálisan megfogalmazni, amit mondani szeretnék, de szerintem nem erről van szó!


Mit gondoltok az írásomról?


------

Beveztő:


Pál Apostolnak Korinthusbeliekhez írt első levele » 10. fejezet

"

21

Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.

"


A Máté írása szerint való Szent Evangéliom » 6. fejezet

"

Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.

"


A János írása szerint való Szent Evangéliom » 17. fejezet

"

3

Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.

4

Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt.

"


A beveztőben egyértleműen láthatjuk, hogy az Úr asztalának részesei akkor lehetünk, ha elfogadjuk a meghívását Isten lakomájára. Tehát Istennek szolgálunk (barátjai vagyunk Istennek: szeretetből + értelemből követjük őt)


Isten meghívott benünket az örök életre (itt olvashtó egy példa)

A Lukács írása szerint való Szent Evangéliom » 14. fejezet

"

15

Hallván pedig ezeket egy azok közül, akik ő vele együtt ülnek vala, monda néki: Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában.

16

Ő pedig monda annak: Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva;

17

És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész!

18

És mindnyájan egyenlőképpen kezdék magokat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem!

19

És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem!

20

A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek.

21

Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utcáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide.

22

És monda a szolga: Uram, meglett amint parancsolád, és mégis van hely.

23

Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni mindenkit, hogy megteljék az én házam.

24

Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.

25

Megy vala pedig ő vele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak:

26

Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.

27

És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom.

"


Sajnos a példa vége félreérthető, de a mondanivaló lényege, hogy hordoznunk kell a keresztünket és senki kedvéért nem tagadhatjuk meg Istent (a gonoszságra nincs mentség)



------

Mi az eledel ( a kenyér és a bor)?


A János írása szerint való Szent Evangéliom » 4. fejezet

"

31

Aközben pedig kérék őt a tanítványok, mondván: Mester, egyél!

32

Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, amit egyem, amit ti nem tudtok.

33

Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni?

34

Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.

"


A kenyér két módon értelmezhető, de főleg az utóbbi értelmezés a jó. 1. Jézus teste, 2. az ÍGE.

Később ha olvasod, amit írok, meg fogod érteni mi valójában Krisztus teste.


Két oldalról közelíthető meg a téma:

Az első a megtestült Íge:


A János írása szerint való Szent Evangéliom » 1. fejezet

"

Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.

2

Ez kezdetben az Istennél vala.

3

Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.

4

Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;

....

9

Az igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert.

10

A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt.

11

Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt.

12

Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek;

13

Akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.

14 !!!

És az ÍGE TESTÉ LETT és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.

"


A másik megközelítés Krisztus testére:


Pál Apostolnak Korinthusbeliekhez írt első levele » 12. fejezet

"

12

Mert amiképpen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképpen a Krisztus is.

13

Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.

14

Mert a test sem egy tag, hanem sok.

15

Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért?

16

És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért?

17

Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás?

18

Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, amint akarta.

19

Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test?

20

Így azonban sok tag van ugyan, de egy test.

21

Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem.

22

Sőt sokkal inkább, amelyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek:

23

És amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek;

24

Amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván,

25

Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok.

26

És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind.

27

Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.

"


Tehát aki magához veszi a kenyeret vagy Jézus testét, az az atyát, az ígét fogadja be. Jézus megmondja a tanítványainak, hogy ők is adják tovább az ígét, legyenek vele egyek, cselekedjenk úgy, mint ő és ahogy az atyának kedves. Szeressék egymást minden ellenére és hirdessék az Isten szeretetét.


Amikor Jézus azt mondja, hogy ezt cselekdjük az ő emlékezetére, egyáltalán nem jelenti azt, hogy az áldozásra és az okkult ceremóniákra utalt.

Hanem azt jelenti, hogy mi is adjuk a testünket és vérünket a többiekért, ahogy ő adta nekünk/értünk.


A János írása szerint való Szent Evangéliom » 15. fejezet

"

12

Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket.

13

Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.

14

Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok néktek.

"


A vér a szövetséggel hozható kapcsolatba. Amikor isszuk Jézus vérét, akkor szövetséget kötünk Jézussal. De úgy is felfoghatod, hogy ha bennünk van a vére, akkor testvérei leszünk. Egy az atyánk, eggyé leszünk véle...



Pál Apostolnak Korinthusbeliekhez írt első levele » 10. fejezet

"

3

És mindnyájan egy lelki eledelt ettek;

4

És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.

"


Lelki eledel tehát az Íge, a tanítás, Krisztussal és Jézussal azonosuluás szellemben a Szenlélek segítségével.


Mivel bizonyítom az állításaimat?

Egyszerű logikával beláthatjuk, hogy szószerint nincs értelme venni azt, hogy együk és igyuk Jézust. Jézus azt szerette volna, hogy kannibálok legyünk vagy lakomázzunk? A matéria lenne maga az élet? Valami megfoghatatlan erő, amit csak a papok szolgáltathatnak?

Nem logikusabb, hogy azt szeretné, hogy kövessük Istent és becslüetes, jó szívű emberek legyünk?


A kenyér és bor megosztását még úgy is lehetne értelmezni, hogy osszuk meg egymással az ételünket és italunkat. Ne legyeünk irigyek és segítsük egymást.

Sokkal normálisabb magyarázatok!


Az egész tanítása lényege az, hogy szeressük egymást, bocsássunk meg a másiknak, bánjuk meg a bűneinket. Ezt várja tőlünk Isten. De nem félelemből, vagy erőszak hatására. Hanem szívből, értelemből kell így cselekendi az ÍGE befogadása által....

Minket is úgy fognak ítélni, ahogy mi ítélünk másokat. Csak azok a bűneink lesznek megbocsátva, amiket megbánunk és csak akkor, ha másoknak megbocsátunk. Ezt szintén több idézettel és példával alá lehetne támasztani.

Gondolod, hogy Isten csak annak bocsát meg, aki elmegy egy harmadik személyhez?


A Lukács írása szerint való Szent Evangéliom » 6. fejezet

"

31

És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal.

32

Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik.

33

És ha csak azokkal tesztek jól, akik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik.

34

És ha csak azoknak adtok kölcsönt, akiktől reménylitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.

35

Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.

36

Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas.

37

Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik;

38

Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amelylyel ti mértek.



Ha még nem volt elég:

Itt elolvashatjátok, hogy Jézus szeretné ha bennünk lenne és mi ő benne, mint ő és az atya egymásban. (ennék a testét és innánk a vérét, azonosulnánk az Ígével)

[link]

[link]


Kiemelt rész az utolsóból:

"

21

Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.

22

És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk:

23

Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.

24

Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.

25

Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem;

26

És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, amellyel engem szerettél, és én is ő bennök legyek."

"


"

6

Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.

7

Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van, amit nékem adtál:

8

Mert ama beszédeket, amelyeket nékem adtál, ő nékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.

"


"

11

És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, akiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!

"



Isten azonosulást szeretne, hogy kövessük őt!



Pál Apostolnak Korinthusbeliekhez írt első levele » 10. fejezet

15

Mint okosokhoz szólok, ítéljétek meg ti, amit mondok.

16

A hálaadásnak pohara, amelyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, amelyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-é?

17

Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk.



Ezt akarja Isten:


A Lukács írása szerint való Szent Evangéliom » 14. fejezet

"

13

Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat:

14

És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor.

"



2013. szept. 26. 19:27
1 2
 11/11 Girgoy ***** válasza:

Kiegészítés:

"Mégpedig nem csak úgy jelképesen, hanem hittel - és valóságosan!"

Mert nem elméletben, gondolataink, reménykedéseink szintjén kell üdvözülnünk és isteni Asszonyként egyesülnünk Istennel, hanem valóságosan is! Ennek technikai részleteit bízzuk Istenre, mi csak alázattal hajtsuk fejet a misztérium előtt, amellyel Isten kegyelméből kiemelkedünk a teremtmények közül és a szó legszorosabb értelmében eljutunk az Atyához a megtestesült Fiú Isten közvetítésével!


Más vallásokban még ehhez egy picit hasonló dolog sincs, nekünk viszont radikálisan ki kell emelkednünk a pogány korlátoltságok közül és hirdetni ezt a páratlan Örömhírt, ami minden emberi fantáziát meghalad! :)

2013. okt. 9. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!