Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ez az állítás igaz?

Ez az állítás igaz?

Figyelt kérdés

Találtam és megosztom:

Jézus az Ószövetségben szereplő nagy zsidó

vezető, Józsué után kapta nevét. A név eredeti héber

formája יֵשׁוּעַ (Jesua), mely az arámi nyelvben is

használt rövidebb változata volt az Ószövetségben

található יְהוֹשֻׁעַ (Jehosua) formának. A név jelentése

„Jahveh a szabadító”. A Jesua a zsidók között

akkoriban igen gyakori személynév volt. Jézus apai

neve „ben Joszef” azaz „József fia” lehetett. Jézust

teljes arámi nevén tehát Jesua ben Joszef ként

ismerhették.


Ha Jézus neve ugyanaz, mint Isten neve a Tetragrammából, akkor.... (folytasd a mondatot)


2014. febr. 15. 22:08
 1/10 anonim ***** válasza:

:)


Nem folytatom, mert nincs értelme.

Jézus nevének jelentése nem egyenlő Jehova nevének jelentésével. Ha a betűket össze vissza kevered akkor sem.


Ugyan is Jehova név jelentése a teremtői mivoltjára utal, vagy is Ő a mindenható teremtő, Ő idézte elő, hogy legyen.


S Jézus is Ő általa jött létre, és nem saját maga által.

s Jézusnak azért ez a nevének a jelentése, mert az Isten Jehova Őt használta fel arra, hogy megmentésről gondoskodjon az emberiség számára, de nem vált egyenlővé az Atyával.

2014. febr. 15. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
A Jehova szó sem szerepel a Bibliában, csak a Tetragramma. Tehát az zűrtorony rakosgathatja ideoda a betűket, de Jézus neve meg kamu, mi?
2014. febr. 15. 22:35
 3/10 anonim ***** válasza:

(Példabeszédek 8:22) 22 Maga Jehova hozott létre engem az ő útjának kezdetéül, legkorábbi műveként réges-régen.


Jézust létre hozta az Isten, első teremtése, vagy kezének első munkája volt.

Így nem lehet Jézus Istennel egyenlő, és egykorú sem.

Már nem tudod, hogyan rugdalózz a tények ellen....

De hát jogod van hozzá, de csak az idődet és az energiádat pazarolod.

Jézus tanítványai több mint száz éve vizsgálják az írásokat, soha nem fogd "lepinpongozni" őket.

2014. febr. 15. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

Istenem Istenem...


Miért állítasz valótlant?

Saját magadat idegesíted, mert senki nem állította Jézusról hogy a neve kamu.


Ő Isten kinevezett királya. Jehovát képviseli, így neki vagyunk kötelesek szót fogadni, mert ezzel Istennek tetszően cselekszünk, de nem emeljük mindenható Istenné, mint ahogy nem is az. Őt is létre hozták. Miért fáj neked ez? Jézusnak se fáj, sőt, nagyon jól meg van elégedve a pozíciójával, nem vágyik többre, úgy ahogy Sátán.


Na látod sátán az aki Istenné akart válni, Jézus nem.

De magasabb állásban van Istenen kívül bárkinél, legyen az ember vagy angyal.

2014. febr. 15. 22:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Ketteske: az, hogy az átírt bibliátokban benne van, az szerinted jelent bármit is? Mások is vizsgálják az iratokat, nemcsak a zűrtorony ál-tudósai, te meg azokat nem tudod lepingpongozni. Minden tudós egyet ért azzal, hogy a Tetragramma bővítése Jahve nevet eredményez, de ti csak lázadjatok nyugodtan, ahogy ördög atyátok is teszi.
2014. febr. 15. 22:49
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Jézus nem teremtmény, hanem az Atya szülöttje. Az angyalok nem Isten szülöttei, azaz alacsonyabb rendűek, mivel teremtmények. Krisztus azonban Isten Fia, egy természetű az Atyával, ahogy az ember szülöttje sem alacsonyabb rendű a szülőnél, míg ha a két kezével csinál valamit, az igen. Ha tudni akarod, milyen az Atya, nézz Jézusra! Ha tudni akarod mit tesz az Atya, nézz Jézusra! Ha tudni akarod, mi Isten véleménye, akkor hallgasd Jézust! Ahogyan egy számomra kedves ember mondta, Jézus Isten akarata cselekvés közben. Fülöp ezt mondta Jézusnak:"Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk! Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?" (Jn 14,8-9)
2014. febr. 15. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Imádom az ilyen provokáló kérdéseket.A téma már mindegy, ezen sem lepődöm meg.
2014. febr. 15. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Hát ez jó... a biblia Isten fiainak, vagy gyermekeinek nevezi az embereket és az angyalokat egyaránt. A különbség annyi, hogy Jehova a Fiát elsőként "szülte meg", vagy keltette életre, ill. teremtette meg.


Az ember is használja néha a kezének művére amikor valami elkészül, hogy "megszületett" Isten nem fog abban az értelemben "szülni", hanem az alkotó elemeket össze rakja, és életet ad annak.

S ha akar kaphat isteni képességeket, hogy Isteni legyen, de attól nem válik a mindenható, Istenné.

Hát ...

2014. febr. 16. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

Hatalma szavával tartja fenn a Mindenséget. Ki? Aki bűneinktől megtisztítván ült a Felségnek jobbjára a magasságban (Zsd 1,3). Azaz, Akinek a hatalom adatott, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogy az Atyát (Jn 5,23).


Amit mondasz, arról eszembe jut egy régi történet, még gyerekkoromból. Dzsepettó kapott Rézorr mestertől egy fadarabot, ami sírt és nevetett. Dzsepettó faragott belőle egy bábut, és elnevezte Pinokkiónak. Nagyon megszerették egymást, de közös bánatuk volt, hogy Pinokkió csupán egy fabábú volt. Pinokkió vásott gyerekként viselkedő, de naiv bábú volt, így viszontagságos kalandokon kellett keresztülmennie, hogy egy bálna gyomrában végre újra találkozzon Dzsepettóval, aki fiaként szerette a fabábút. Miután kiszabadultak a bálna gyomrából, Pinokkió kisegítette a partra Dzsepettót, és ezzel megmentette az életét. Hálából a Kék Tündér hús-vér gyermekké változtatta. Ettől azonban Pinopkkió még nem vált Dzsepettó gyerekévé, mivel nem Dzsepettótól származott. Persze az emlékeim homályosak, talán nem minden részletre emlékszem jól, a lényeg azonban ez volt.


Ha laboratóriumban elő tudnék állítani egy almát, ami olyan lenne, mint egy alma, úgy nézne ki, mint egy alma, olyan lenne az íze és a szaga, mint egy almának, sőt a kémiai analízis szerint is egészen olyan volna, mint egy alma, minden egyes molekulája egészen úgy épülne fel, mint egy almának, akkor sem volna alma. Miért? Azért mert nem az almafáról szüretelték le.


Ha elő tudnék állítani egy száz dollárost, ami ugyanolyan papírból készülne, mint az igazi, ugyanolyan festékkel lenne rányomtatva a bankjegy képe, mint az igazira, sőt, ha sikerülne ugyanolyan lenyomatot készíteni, mint az igazié, vagy akár megszerezném az eredeti kliséket, akkor is hamis pénz lenne az eredmény. Miért? Azért mert nem a jegybank adta ki.


Krisztus csak akkor lehet az Atyaisten Fia, ha tőle született. Ha metaforikusan értendő az Isten-fiúság, abban az értelemben te is az vagy. Miért? Mert Isten teremtménye vagy.

2014. febr. 16. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Nem folytatom, bár sejtem, mire gondolsz, csak annak ellentmond, amit magad is írsz: "Jesua a zsidók között

akkoriban igen gyakori személynév vol" - ami igaz, hisz Jehosua ( Józsua )próféta volt, Mózes utóda, Õ volt a Kánaáni honfoglalás vezére, és mint minden próféta nevét az övét is szívesen adták a zsidók az újszülöttnek.


Szóval tévedtél.


De pontatlan az is, hogy a név jelentése

"I-ten a szabadító" ( a Tetragrammatont nem szabad kimondani 3500 éve ( "aki pedig kiejti az Örökkévaló nevét, ölessék meg, kövezze meg õt az egész község; a jövevény, valamint az idevaló, ha kiejti a nevét, ölessék meg." ( Mózes harmadik könyve, fejezet, 16. vers ))


"És elnevezte Mózes Hóséát, Nún fiát Jehósuának." ( Mózes harmadik könyve, 13. fejezet, 16. vers )


A név megváltoztatása tulajdonképpen már az Amálék fölött kivívott gyõzelem idején történt, Mózes második könyve, 17. fejezet, 9. vers, köv. Hóséa azt jelenti, „Õ segített”. Mózes az eredeti név elé egy betût tesz az Istennévbõl és így megváltoztatta azt Jehósuára, azaz: „Õ segíteni fog”. Ezzel utal egyúttal a segítség forrására is.


Szóval nem a hangzatos "szabadító", hanem azt jelenti: "I-ten segíteni fog". Tehát nem õ, hanem I-ten, akivel természetesen ember fia NEM LEHET azonos.


Azért ne ess kétségbe, tanult tudósokkal is elõfrdult, hogy rosszul fordítottak. Több mindent.


+++++++


# 1 02-15 22:32


Mikor érted már meg: olyan, hogy Jehova, NEM LÉTEZIK. Olvasási hiba eredménye. Ugye nem gondolod, hogy egy olvasási hiba bármit is létrehoz, bármit is tesz, vagy segít bárkin?

2014. febr. 18. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!