Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Keresztyének, mi történt...

Keresztyének, mi történt Lázárral, Mária testvérével?

Figyelt kérdés

Hiszen Jézus az első aki feltámadt a halálból. De közben meg Lázár is halott volt, hiszen ezt Jézus is megerősítette.

Hol volt Lázár az alatt az idő alatt? Lehet, hogy a paradicsomban?


Kérem Jehova tanúit, hogy ők ne válaszoljanak, mivel ismerem a tanításukat/elméletüket.


2014. máj. 17. 17:54
 1/6 yuda ***** válasza:
76%

Úgy gondolom, helyesebb úgy mondani, hogy Jézus az első, aki feltámadt a halálból és nem halt újra meg, hanem azóta is él.

Többiek feltámadtak ugyan, de utána újra meghaltak.


Jézus nem csak Lázárt támasztotta fel a halálból, hanem másokat is.

Pontosság kedvéért megemlítem, hogy már az ószövetségben is volt ilyen. pl. 2.Kir.13.21.

Mindig is Isten embereihez, Isten által felkent személyekhez volt kötve a feltámadás.

Elizeus tetemét érintette egy másik holt test és akkor feltámadt az az illető.

Lázárnál esetében Jézus "csak" szólt és meglett. (mint a teremtésnél)


Az ember lelke a jehova tanúk és a Péter néven elhíresült kamu teológus véleményével ellentétben létezik. A test meghal ugyan és szétporlik, ám a lélek megy a kijelölt/megérdemel helyére. A Pokol/Seol/Hádész -részében található az ún. "Ábrahám kebele" Lk.16.23., vagy más néven "Paradicsom" Lk.23.43 és 1.Kor.12.4. Itt várakoztak abban az időben az igazak lelkei.

Jézus is ezt a kifejezést használta a kereszten, mikor az egyik bűnözőnek, akit mellé feszítettek meg, ezt az ígéretet tette aznapi dátummal.

Nyilvánvaló, hogy nem testi valójára szólt az ígéret, hiszen testük a kereszten maradt, majd később le lett véve. Testük semmiképpen nem találkozhatott aznap a Paradicsomban. :)

Paradicsomba mindig is az Istenben hívők, Őt szolgálók, igazak, megigazultak kerültek.

Természetesen, mivel Jézus Isten fia, maga is Isten, -ez kiterjesztődik rá is. Lázár esetében így szólt Jézus:

Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él;

És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal.


Lehetséges, hogy még mindig van valaki, aki nem tud olvasni és úgy gondolja, ez nem így hangzott el, pedig Jézus itt nem az Atyára utalt, hanem arra, hogy aki Őbenne=Jézusban hisz...ugyanis magára mondja, hogy Ő maga az Élet.

Önmagában való élete van.


János Evangéliuma:5:21 Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is akiket akar, megelevenít.


János Evangéliuma:5:26 Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában:


Lehet persze átírnia bibliát, lehet meghamisítani, de attól Isten beszédét nem fogja csorba/sérelem érni.

Magukat károsítják azok, akik nem hisznek Istenben és az Ő beszédében.

2014. máj. 17. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
35%

Szia!


Jézus feltámadása előtt több feltámadásról is olvasunk a Szentírásban, amit az első hozzászóló - akinek köszönöm a "kedves" megjegyzéseit a személyemre vonatkozóan - már megemlített. Az első ilyenről Illésnél olvashatunk az 1Kir 17:21-24, majd Elizeusnál: 2Kir 4:32-35, és 2Kir 13:20-21.

Jézus is támasztott fel embereket Lázáron kívül: Márk 5:39-42, Lukács 7:12-15.


A különbség ezek között és Jézus feltámadása közt, hogy ezek még nem a megdicsőült testben támadtak fel. Ők a későbbiek folyamán megtapasztalták a fizikai halált.


Jézus volt az első, aki megdicsőült testben támadt fel.


A "paradicsom" kifejezés a Bibliában az Édenkertet jelöli, illetve az annak mintájára újjáteremtett Földet. A Paradicsom név a latin paradisus (édenkert) nyomán került nyelvünkbe, ami a görög paradeiszosz átvétele. Ez a héber pardez görögös formája, és előzménye az óperzsa pairi-daeza (körülkerítés) kifejezés.


A halottak tartózkodási helyét a Szentírásban a héber seol és a görög hádész kifejezések jelölik. Ezeket fordítják még sírnak, vagy pokolnak is.


Üdv. Péter

2014. máj. 18. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
66%
Kérdező: Jézus volt az első, aki megdicsőült testben támadt fel. És nem hiszem, hogy Istennek túl nagy problémát jelentene visszaküldeni egy halott szellemét a testébe, majd azt életre kelteni. Én azt gondolom, hogy az az ember, aki önmaga tudásából indul ki és ezt a gyatra, nagy semmit akarja Istenre is ráhúzni, az nem normális. Mondhatni komplett idióta.
2014. máj. 18. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
48%

Péternek pedig: Jézus nem mondott soha kitalált dologról példázatot és az általatok felsorolt igékben mindben a test haláláról van szó, soha sehol nem emliti azt, hogy a szellem is aludna. Azt igen, hogy halott, mert megtérés nélkül halottak a lelkek és a pokolra jutnak, mint önmaguk választotta helyre. De azzal érvelni, hogy a szegény Lázár történet nem más, mint példázat és Jézus olyanról beszél, ami nem valós, az ördögtől való. Kérdés, hogy ki is tanitja igy nektek?

A személyedet ért sértéssel pedig nem értek egyet, de valljuk be, hogy attól mert elvégezted az egyházad főiskoláját, ami nem túl bonyolult, hisz van rálátásom, és ott is csak az adventista félremagyarázásokat magoltad, attól még nem vagy végzett teológus, csupán ellen white képzeletének jó hallgatósága.

2014. máj. 18. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:

1.-köszönöm a válaszodat. Tudom, hogy mások is feltámadtak Lázáron kívül, de talán Lázár volt a legtovább halott, ezért említettem őt, hogy ne legyenek kétségek a halottságát illetően. Te amúgy melyik egyházhoz tartozol?

2. Ha a Paradicsom az Éden kertet jelöli, akkor Jézus hogyan mondhatta a vele együtt megfeszített gyilkosnak, hogy még ma velem leszel a paradicsomban. Hiszen az Éden kertje valahol az Eufrátesz mellett volt, és gondolom abban a korban, amikor Jézus élt már nem volt az Éden kertje.

3. Lehet, hogy ateistának tartasz, de nem vagyok az, csak választ keresek a kérdésekre, és ezzel próbálok másoknak is segíteni, hogy gondolkozzanak el a kérdéseken. Én tudom/hiszem, hogy Istennek semmi sem lehetetlen: halottat feltámasztani, 6 nap alatt megteremteni a világmindenséget, stb.

4. illetve Péternek is: A gazdag és Lázár, az valóban egy példázat, DE úgy mint minden példázatnak van valóságalapja. Mert ha azt mondjuk, hogy nem létezik Ábrahám kebele, és a pokol, akkor önmagunkat csaljuk meg. Mert vegyük pl. a búza és a konkoly példázatát. Ha azzal a gondolkodásmóddal nézzük ezt a példázatot, mint a gazdag és Lázár példázatát az említett módon, akkor nincsenek jók és gonoszok, pedig ez ellentétben áll az Igével.

Szóval van Ábrahám kebele/Paradicsom, pokol, jók, gonoszok, ...

2014. máj. 18. 09:21
 6/6 anonim ***** válasza:
76%

Szerintem a gazdag és a koldus tanítása nem példázat. Sehol nem nevezne meg Jézus példázatban keresztnevén embereket. Ez egy megtörtént eset. A gazdag azóta is ott ég benn a Föld mélyén.


Lázár lelke a paradicsomban volt 4 napig, ami akkor szintén a Föld mélyében volt egy szakadékkal elválasztva a pokoltól. Lázárt feltámasztotta az Úr, de mégegyszer meghalt, ezért szószerint véve nem ő vagy bárki más az ÓSZ-ből a halottak közül az első, hanem Jézus Krisztus. Azért mert Ő soha többet nem hal meg. Ő örök életre támadt fel a halálból. :-)

2014. máj. 19. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!