Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Lehetek-e Magyarországon több...

Lehetek-e Magyarországon több egyház tagja?

Figyelt kérdés
Jogilag lehetséges egyszerre két egyház tagjának lennem? Ha felvételt nyerek az egyik tagságába, az előzőből automatikusan kikerülök?

2015. okt. 21. 01:04
 1/6 anonim ***** válasza:

Talán fura lesz számodra a kérdés, de igen. Én ebbe az érdekes helyzetbe kerültem.


Gyerekkoromban katolikusnak kereszteltek, így hivatalosan az Egyház tagjává váltam. Évekkel később azonban beléptem a h.n. adventista egyházba. Megkeresztelkedtem ott, így hivatalosan tagja lettem. Mivel azonban nem mentem el a régi egyházamba elmondani, hogy én már máshová járok így jogilag a Katolikus Egyháznak is a tagja maradtam.


Persze, mindez nem szándékosan eltervezett volt. Nem terveztem, hogy adventista leszek, viszont azon gondolkodtam a felnőtt keresztségem után, hogy bemegyek a katolikusokhoz elmondani, hogy mi a helyzet. Egy testvér azonban szintén így járt mint én, mikor neki felvetettem a kérdést azt mondta, hogy ő nem foglalkozott azzal, hogy kiírassa magát a katolikusok közül. Ha jól tudom, vannak még mások is, akik hasonló helyzetben voltak.


Ha ők nem foglalkoztak ezzel az egésszel, akkor utána már nekem sem volt kedvem, így hivatalosan adventistának vallom magam, de a katolikusoknál sem vagyok törölve.

2015. okt. 21. 02:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Az adventisták számára adventista vagy. A katolikusok számára az eretnek tévelygés állapotában vagy és arra várnak hogy megtérj.
2015. okt. 21. 08:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Igazából ez nem jogi kérdés hanem vallási, ha maguk a felekezetek ezt nem tiltják, például buddhisták, akkor elvileg lehetnél.


De népszámláláskor csak egyetlen felekezethez tartozónak vallhatod magad.

2015. okt. 21. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
Hiába is mennél el a katolikus egyházhoz hogy töröljenek a nyilvántartásukból. Nem fognak törölni!
2015. okt. 25. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

# 4


Nem fognak törölni, mert nincs is nyilvántartás. Az egyház anyakönyv nem az.

2015. okt. 25. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:

Nagyon szépen köszönöm a segítőkész válaszokat!


Nálam is pont az a helyzet, hogy gyermekkoromban megkereszteltek, de felnőtt fejjel egy másik egyházhoz szeretnék tartozni. Furcsa, hogy nincs kellőképpen szabályozva ez a dolog, mert - gondolom - elég nagy lehetőséget nyújt a számokkal való operálásra, így az államtól kapott támogatás mértékére nagyban kihat. Nyilván nem véletlen.


Köszönöm még egyszer a segítséget!

2015. okt. 26. 02:35

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!