Mi az oka, vagy pszichológiája annak, hogy egy nem létező dolog, személy vagy esemény képes olyan erős érzelmi reakciókat kiváltani emberekből, mint a sírás?

Soha nem volt olyan állítás, hogy csak kézzel fogható dolgok váltanak ki érzelmet.

Nekem is vannak olyan kedvenc karaktereim sorozatokból, sci-fikből főleg, akikhez egész elképesztő szinten kötődök, még felnőtt fejjel is, röhögjön ki nyugodtan aki csak akar... Ezek zömmel gyerekkoromból valók, vagy valami más miatt tudtam velük érzelmileg valamiért kapcsolódni. Vagy azért, mert mondjuk apapótlékot láttam bennük (a saját apám kb. egy random pasi, akivel egy fedél alatt éltünk, de ténylegesen öt tartalmas mondat nem hangzott el közöttünk sosem), vagy pedig azért, mert úgy éreztem, hogy hasonló helyzetben vannak, mint én a való életben. A "jaj de jó, nem vagyok teljesen egyedül" érzés pedig minden esetben hat, mindig kissé kevésbé érezük magunkat egyedül tőle. Engem ezért érintenek meg ennyire ezek a karakterek, nagyon is valós helyzetek és problémák miatt, csak ilyen átvitt szinten jelenik meg. A vallásoknak meg ehhez semmi köze, ahol sok esetben már gyerekként a nyakadba varrják az egészet kötelezően, meg ahol semmi ilyen szintű spontaneitás nincs, mint itt, hogy melyik játékot / karaktert fogod ennyire kedvelni.

Maga az érzés váltja ki a sírást. Hogy most ez az érzés örömöt jelent, dicsőséget, büszkeséget, hálát, elbűvölést vagy épp szomorúságot az mindenkinél egyedi élettörténet. Mindenesetre az érzést akár egy lehulló falevél is elő tudja hívni, ha benned pont olyan emlékek kapcsolódnak össze. A játék is képes erre, hisz teljesen beszippanthat a világa és kialakul egyfajta kötődés.