Judit könyve vagy Szodoma és Gomora története mond nagyobb mértékben ellent a Jézus-i erkölcsnek, illetve istenképnek?

Az Ószövetség nem túl sokat tud mondani a jézusi erkölcsről, illetve istenképről.

Az a rész inkább egyfajta történelemkönyv, egy erkölcsileg állatiasan alacsony szintről magát a Messiás fogadására kész kiválasztott néppé felküzdő embercsoportról. Szóval nem éppenséggel egy erkölcstani tanulmány.

Amit Jézus tanított, az már az új bor az új tömlőbe.

Az embereket különböző felkészültségi és erkölcsi szinten különböző módon szólította meg.

Azt mondhatnám, olyan, mint ahogy a szülő máshogy mondja a másfél éves gyereknek, hogy "nem szabad mert dádá lesz", az ötévesnek, hogy "nem szabad, mert megütöd, megégeted stb magad", "fogd meg a kezem az utcán", a 8 évesnek, hogy "csak így és így fogd meg a gyufát, a törékeny kristályvázát", és "nézz körül ha átmész", a 15 évesnek, hogy "olvasd el fiam a szakácskönyvből, hogyan főzz levest", és "gyere haza este 10 előtt", a 20 évesnek, hogy "ha összetörted az autót, menj és keresd meg a javítás árát".

A "csak mert" dádától a személyes felelősségátadásig nagy a különbség. A szülő ekkorát változott? Hát nem egy és ugyanaz a személy?

De, csakhogy közben a gyerek nőtt fel.

Sziasztok!

Először: Judit könyve csak a katolikus kánonban bent, a héber és a protestáns kánonban nincs. Én nem tekintem ihletett könyvnek több okból is. Az egyik ilyen a történelmi pontatlanság.

Másodszor: Sodoma és Gomora története nem mond ellent Jézus erkölcsének, már csak abból fakadóan is, hogy Jézus Krisztus az Ószövetségi gyűjtemény isteni ihletettségét több - azon belül is Mózes írásait - többször hitelesítette (Mát 5,17; Ján 5,46). Másrészt pedig Jézus Krisztus Sodoma és Gomora történetét többször is felhasználta a kinyilatkoztatásaiban. A második eljövetelét megelőző időszak szemléltetéséhez felhasználta Lót történetét (Luk 17,28-29). Másrészt pedig a Jelenések könyvében, amely közvetlenül tőle származik (Jel 1,1), ugyancsak használja Sodoma és Gomora képanyagát (1Móz 19,24 vö. Jel 9,18).

#6 teljesen világos, méginkább összefoglalva:

Jézus azt az erkölcsöt tanította, amit a Zsidó Biblia részletez ( amit a keresztények Ószövetségnek neveznek ).

Sajnos, sokat enyhített azok szigorúságán, ami azért volt baj, mert le van írva: "Ne tegyetek hozzá az igéhez, amelyet parancsolok nektek és ne vegyetek el belõle" ( Mózes ötödik könyve 4. fejezet, 2. vers )

Ezen kívül - ez már talán nem csak az Õ hibája volt - egyes szavit úgy értelmezték, mintha Messiásnak, esetleg I-tennek mondta volna magát, ami ott akkor bálványimádásra csábítást jelentett, egyes tetteit pedig varázslásnak tekinthették. Arról pedig a Tóra keményen fogalmaz:

"Varázslónõt ne hagyj élni." ( Mózes második könyve 22. fejezet, 17. vers )

A 6. válaszolónak igaza van, Judith könyve nem tartozik a kanonikus íratok közé, tehát nem isteni ihletésű, erre meg vannak a bízonyítékok.

Az a tény pedig, hogy Isten elpusztította Szodomát és Gomorrát talán első látásra kegyetlennek tűnhet, de ezek az emberek nem tudatlanú haltak meg, igaz a Biblia nem részletezi, de mivel Lót köztük élt, biztosan beszélt nekik arról, hogy mi a helyes és mi nem.

Istennek egyetlen ítéletét sem hasonlíthatjuk egy emberek által vívott háborúhoz. Hogy miért nem? Mert az emberekkel ellentétben Isten képes a szívekben olvasni, vagyis előtte nincsenek rejtve az érzések és a gondolatok.

Amikor például elítélte Szodomát és Gomorrát, és kimondta, hogy meg fogja őket semmisíteni, a hűséges férfi, Ábrahám nem volt benne biztos, hogy ez igazságos. Nem tudta elképzelni, hogy az ő igazságos Istene elsöpörné az igazságosakat a gonoszokkal együtt. Isten türelmesen biztosította arról, hogy ha csak tíz igazságost talál is Szodomában, rájuk való tekintettel nem fogja elpusztítani a várost (1Mózes 18:20–33). Biztosak lehetünk benne, hogy Isten alaposan megvizsgálta az ott élők szívét, és látta, hogy mennyire gonoszak (1Krónikák 28:9).