Mi értelme volt hogy Sátán nem lett azonnal elpusztítva, mikor kiderült hogy rossz?

Maga a kérdés tévedés, ezért így megválaszolhatatlan.

Elképesztő, hogy milyen torz nézetek uralkodnak Istenről, legtöbbször még a keresztények körében, és ráadásul még a katolikusok is sokan egy nagyon korai, megpatinásodott tévtanban hisznek, amelyet még a reformáció sem tudott megdönteni, és az 50 évvel ezelőtti II. Vatikáni Zsinati újraértelmezést is több mozgalom megszüntetni kívánná, hogy visszaálljon újra az a súlyos állapot amelyen a mai keresztényüldözés nyugszik.

Először is: Istennél nincs rossz! A dolgok amelyet teremtett azok se nem jók, se nem rosszak, egyszerűen vannak!

A jó és rossz fogalma az emberi értelem megjelenésével alakult ki kényszerűen, mert beszédben csak ez által tudjuk megértetni egymást. Szépen példázza ezt az ószövetségi történet szimbolikusan, amikor az ember "evett a JÓ és ROSSZ TUDÁSÁNAK fájáról. Ez azt próbálja megmagyarázni, hogy annak a tudását, megítélését, hogy mi a jó és mi a rossz önmaga kezébe vette át. Azaz a dolgokat szétválasztotta önkényesen jóra és rosszra. Ám mivel ez önkényes, és gyakran az egyes emberek ítélete ebben nem egyezik meg, rendszeresen konfliktust eredményez. A Sátán az embernek ezt a tulajdonságát lovagolja meg, és használja ki, megharagítva embert ember ellen. S az ember a haragot, az ellenségeskedést általában rosszként ítéli meg. Istennél azonban nincs jó és rossz. S mivel szabad akaratot adott nekünk, nem kíván az életünkbe beleszólni, akár jót teszünk akár rosszat, s nem is tehetné, hiszen nem kívánja eldönteni, hogy valójában melyikünknek van igaza. Nem ítélkezik felettünk! Nem vádol soha semmivel. Isten valójában szeret minket, és azt kívánja, hogy ha a földi létünknek vége, akkor lépjünk hozzá a végtelenségbe, ahol világosan tapasztalhatjuk, hogy képtelenség szétválasztani a jót és a rosszat, mivel azok a mennyben nincsenek. A rosszat - amelyet mi döntünk el - a földön tapasztalhatjuk meg. Ennyivel többet ad a földi élet. A földi rossz, a földi szenvedés láttán, vagy tapasztalván mi felismerhetjük, hogy milyen csodálatos a mennyei boldogság, amely végtelen ideig tart.

Sokan gondolják - tévesen -, hogy halálunk pillanatában, Isten előtt állva megítél majd minket. NEM! Ö továbbra sem vádol, nem ítélkezik. Minden rosszat amit tettünk megbocsájt, hiszen mit tehetne, ha a rossz csak a mi fejünkben létezik. Mégis, mikor látjuk a megbocsájtását, nem nagyon akarjuk elhinni, s azt, hogy majd ez lesz, a földön sem hisszük el. Valami gonoszságot akarunk tulajdonítani Istennek, legalább úgy, hogy büntessen. Ez a vélelem a Sátán tevékenysége. S az a feltevés, hogy Isten igazságos (ami természetes), úgy valósul meg, hogy senki más, csak önmagunk fogunk ítélkezni saját magunk fölött. Ennél igazságosabban nem lehet, nem bízhatjuk másra, akinek ítélete ugyanannyira hamis lehetne mint a miénk. S elfogultság mentesen ítélkezünk, mintha nem is rólunk volna szó, de észleljük magunkon ezt az elfogulatlan ítéletet. Az ilyenkor átélt fájdalom a tisztítótűz, amely - bár nagyon erős - csak egy végtelenül rövid pillanatig tart, s elvésznek belőlünk az ítéleteink.

Isten végtelenül szeret minket. Ezt a hitet hordozták az őskeresztények, és azt is, hogy Isten - bármit is tettünk - megbocsájtja, ha rossznak gondoljuk. Ám a földi létben makacsul nem hisszük el ezt, s Jézus azért jött el, hogy bebizonyítsa: Isten mindenkinek kivétel nélkül megbocsájt. Jézust - Istennek (az Atyának) fiát - megölték. Milyen apa lenne az, aki ezután megnyugszik, és ezáltal "hátradőlve" boldogan megbocsájt. Ez a megváltás nézet torz, s a középkorból (Anzelm-től) származik. Az őskeresztények másképp értelmezték ezt. Isten hagyta, hogy megöljék a fiát (Ahogyan Ábrahám is hagyta volna, hogy fiát az Istennek áldozza fel). Isten ezzel NEKÜNK mutatott be egy áldozatot. Még arra is képes volt, hogy az áldozat, amelyet nekünk mutat be, a fia legyen. S ezt követően mi történt? Haragra gerjedt tán? NEM! Semmi megtorlás nem következett. Ezzel mutatta be, hogy ennyire szeret minket. Ha megöljük a fiát - ami borzasztó -, még akkor is szeret!

Ez az igazi őskeresztény örömhír! Ennek nem lehet ellenállni. Egy ilyen Istenben, aki ennyire szeret, érdemes hinni. Ez egy igazi megváltás, megváltott minket attól a téveszmétől, hogy Isten bosszúálló. S ez nem az a torz megváltás magyarázat amelyet a mai napig is sokan hirdetnek, és keserű mosollyal hallgatunk. Ezt az ősi tant vitték sokáig tovább egyes szerzetesrendek, köztük a kármelita rend is, akinek népszerű, s kedvelt szószólója az ifjú Béri László Renátó, s aki lenyűgözően beszél olyan dolgokról, téves vallásos cselekedeteinkről is, amelyet nem is gondolnánk, hogy nem úgy kellene tenni (lásd YouTube). Arról, hogy a kereszténység lényege nem vallási rituálék, ájtatosságok összessége, hanem az, hogy személyesen szoros kapcsolatba kerülhetünk VELE!. Mert Isten - akár akarjuk akár nem - bennünk van! Legfeljebb, mint egy vastag pokróccal eltakarhatjuk magunk elöl, mégis bennünk van, s bármit is teszünk: SZERET! De elő tudjuk csalogatni.

#21-nek:

Hozzászólásodból azt a kövekeztetés szűrhető le, hogy Isten tulajdonságai közül csak jóságát, szeretetét és irgalmasságát tekinted, igazságosságát pedig elhomályosítod. Ez helytelen gondolatmenet. Bár vannak szavaidban helyes gondolatrészletek, a nagy része logikai buktatóktól hemzseg, amiket felhasználsz a jó és rossz fogalmainak teljes tagadásáig (- egyes nem keresztény vallásokban felfedezhető dualista világfelfogás).

Csak mondom, hogy ez a vélekedés nem egyezett a katolikus egyház álláspontjával sem most, sem a II. vatikáni zsinat előtt, sem az őskeresztény korban.

"Először is: Istennél nincs rossz! A dolgok amelyet teremtett azok se nem jók, se nem rosszak, egyszerűen vannak!"

-- Ez például teljesen ellentmond a teremtéstörténetben írtakkal: "Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott."

"ha a földi létünknek vége, akkor lépjünk hozzá a végtelenségbe, ahol világosan tapasztalhatjuk, hogy képtelenség szétválasztani a jót és a rosszat, mivel azok a mennyben nincsenek."

-- Ezt a hipotézisedet félreérthetetlenül cáfolja Jézus, amikor világosan megmondja, hogy a világ végén a jó és rossz végérvényesen széválasztásra kerül: "Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!"

Állításodnak (ti. hogy nincs jó és rossz) a tarthatatlansága könnyen belátható, lépten nyomon ütközik a kinyilatkoztatás szavaival, pl.:

"Le fognak borulni a rosszak a jók előtt, és a bűnösök az igaz ember kapuja előtt."

"A szodomai emberek azonban nagyon rosszak voltak és vétkeztek Isten ellen."

"Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz."

Vég nélkül lehetne sorolni.

Kezdetben Isten valóban mindent jónak teremtett. Ezt a jót azonban saját, szabad akaratból az emberek (és az angyalok) elutasíthatták, ezzel pedig megjelent a világban a rossz. A rossz nem más, mint a jónak a hiánya. A rossz valóságos, tagadhatatlan létező, ami ellen küzdenünk kell.