Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Napóleon miért volt olyan...

Napóleon miért volt olyan sikeres hadvezér, mi olyan újat hozott a 18. század végi-, 19. század eleji hadviselésbe, amivel hosszú éveken keresztül sikeresen felülkerekedett ellenségein (uralva Európa jelentős területeit), egészen 1815-ös bukásáig?

Figyelt kérdés

2021. dec. 25. 15:38
 1/9 anonim ***** válasza:
94%

Napóleon hadserege, azaz a

Grande Armée eleinte 350-400 ezer, legnagyobb kiterjedése alatt pedig megközelítőleg 1,2 millió katonából állt, ami a kor legnagyobb hadseregét jelentette. Ebből hatszázezer ember alkotta a sorhadsereget, kétszázezer a honi hadsereget, négyszázezer pedig az úgynevezett tartalék hadsereget, ami szintén hatalmas újítás volt.

A kor szokásaitól eltérően három fegyvernem, gyalogság, lovasság és tüzérség egyaránt jelen volt az egységekben. Ezeket az egységeket hadosztálynak nevezték el és mindegyik úgy volt megalkotva, hogy önálló feladatvégrehajtásra is alkalmasak legyenek.

Ezen túlmenően új taktikákat használt, új sorozási és bérezési rendszer lett bevezetve. Gyors és hatékony futár rendszert hozott létre, amivel gyorsan és hatékonyan tudták koordinálni a csapatokat, akár harc közben is taktikát módosítva.

Kiváló stratégia és jó katona volt, a hadseregében felnéztek rá. Teljes fegyelemmel, hűséggel és tisztelettel voltak felé.


Csak összehasonlítás képpen, 1809-ben Napóleon ellen még nemesi felkelést hívtak össze Magyarországon, ami összesen 21 ezer főt alkotott. Ha pedig a Habsburg Birodalom hadseregét nézzük, ők a magyarokkal együtt mindössze 300 ezer főt tettek ki, ami az egyik legjelentősebb szárazföldi haderőnek számított (csak a porosz és orosz hadsereg volt nagyobb).

2021. dec. 25. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 kürasszír ***** válasza:
87%

# 1


Lennének észrevételeim:


EZT ÍRTAD: "A kor szokásaitól eltérően három fegyvernem, gyalogság, lovasság és tüzérség egyaránt jelen volt az egységekben. Ezeket az egységeket hadosztálynak nevezték el és mindegyik úgy volt megalkotva, hogy önálló feladatvégrehajtásra is alkalmasak legyenek."


Ez részben igaz, de ezek nem hadosztályok, hanem összfegyvernemi hadtestek voltak, ezeken a hadtesteken belül szolgáltak külön gyaloghadosztályok, valamint lovashadosztályok és tüzérség. Tehát nem a hadosztályok voltak összfegyvernemiek, hanem a hadosztályokból felépülő hadtestek.


Pl: A FRANCIA I. HADTEST FELÉPÍTÉSE AUSTERLITZ-NÉL:


ELŐVÉD:

27. könnyű gyalogezred


1. GYALOGHADOSZTÁLY:

8. sorgyalogezred

45. sorgyalogezred

54.sorgyalogezred


2. GYALOGHADOSZTÁLY:

94. sorgyalogezred

95. sorgyalogezred


KÖNNYŰ LOVASHADOSZTÁLY:

1. lovasdandár:

2. huszárezred

5. huszárezred


2. lovasdandár:

4. huszárezred

5. lovas vadászezred

2021. dec. 25. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Napoleon serege azert volt olyan sikeres mert a tabornokai nem a nemesi szarmazastol szereztek a rangjukat, hanem az erdemek elismerese vegett akar egy kozkatonabol is lehetett tabornok, ha a tetteivel kierdemelte.
2021. dec. 25. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 kürasszír ***** válasza:
89%

# 1


Még egy:


EZT ÍRTAD: "Csak összehasonlítás képpen, 1809-ben Napóleon ellen még nemesi felkelést hívtak össze Magyarországon, ami összesen 21 ezer főt alkotott. Ha pedig a Habsburg Birodalom hadseregét nézzük, ők a magyarokkal együtt mindössze 300 ezer főt tettek ki, ami az egyik legjelentősebb szárazföldi haderőnek számított (csak a porosz és orosz hadsereg volt nagyobb)."


Azonban az osztrák Császári-Királyi Hadsereg (Kaiserlich-Königliche Armee) jóval nagyobb és erősebb volt a napóleoni háborúk idején, mint a Porosz Királyi Hadsereg (Königlich Preußische Armee).


A Császári-Királyi Hadsereg maximális hadilétszáma a napóleoni háború idején 630 000 fő volt (1809-ben és 1813-1815-ben), még a Porosz Királyi Hadsereg "csak" 358 000 főt tudott maximum kiállítani, ezt 1815-re érték el. Ez nem meglepő, mert a Habsburg Monarchia népessége jóval több, mint a duplája volt a Porosz Királyságénak.


Még Császári-Királyi Hadsereg több önálló, jelentős győzelmet aratott a francia főerők fölött a napóleoni háborúk során, addig a Porosz Királyi Hadsereg önállóan egyetlen nagy csatát sem tudott nyerni a francia főerők ellen.


Az Orosz Császári Hadsereg (Ру́сская импера́торская а́рмия - Russzkaja imperatorszkaja armija) a csúcson 904 000 főből állt, de ezek között viszont igen nagyszámú, durván egyharmad a nyílt csatára alkalmatlan irreguláris erő. Az orosz fegyverzet minősége sem közelítette meg a francia, brit, osztrák, vagy porosz szintet, a gyalogság puskái különösen gyatrák voltak. Összegezve az orosz reguláris hadsereg kb. akkora volt, mint az osztrák, de az osztrák jobb fegyverzettel rendelkezett.

2021. dec. 25. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 kürasszír ***** válasza:
89%

Kedve kérdező!


Az újításokat nem maga Napóleon hozta egyedül, hanem a francia forradalmi háborúk során a franciák által bevezetett új taktika, amelynek Napóleon volt a legnagyobb mestere. Az új taktika legtöbb elemét nem maga Napóleon találta ki, csak a csúcsra járatta.


ÚJÍTÁSOK:


Önállóan akcióképes, gyalogságból, lovasságból és tüzérségből álló összfegyvernemi hadtestek létrehozása.


Az addigi vonalharcászat felváltása, zászlóalj-rohamoszlopok erős tüzérségi támogatással, szuronyrohammal (szuronyharcászat) és könnyűcsapatok (Voltigeur-ök) előrevetésével.


Maga Napóleon vezette be a megosztott felvonulás, összpontosított támadás elvét(Manoeuvre De Derrière), ennek során a francia hadtestek eltérő útvonalakon közelítették meg az ellenséget, elvágva annak kommunikációs vonalait, majd összehangolt, összpontosított támadásukkal döntő csapást mértek rá. A napóleoni hadászat alapvető céljává tehát az ellenfél teljes megsemmisítése vált.


Általános hadkötelezettség bevezetése, a "felfegyverzett nemzet", amit Lazare Carnot (1753-1823), a Francia Köztársaság hadügyminisztere talált ki.

2021. dec. 25. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
12%
Napóleon, mint hadvezér eléggé “overrated”, bár voltak komoly újításai (az előzőek írták), mondjuk Nagy Sándorhoz, Szubotájhoz, a nagy huszita tábornokokhoz stb. nem ért fel, nem volt kiemelkedő hadvezér, csak jó. Viszont jó államférfi is volt, de a sikereit így is leginkább annak köszönhette, hogy akkoriban Európában minden negyedik ember “francia” volt.
2021. dec. 25. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 kürasszír ***** válasza:
59%

# 6


Országok népessége 1800-ban:


Orosz Birodalom: 35 millió

Franciaország: 26,7 millió

Habsburg Monarchia: 23,1 millió

Nagy-Britannia és Írország: 15,7 millió

Poroszország: 10,7 millió

Spanyolország (gyarmatok nélkül): 10 millió

Nápoly-szicíliai Királyság: 6,7 millió

Portugália (gyarmatok nélkül): 3 millió


Tehát Franciaország messze nem tette ki európa népességének negyedét.

2021. dec. 26. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Egyébkémt igaz hogy a tábornokai is közre játszottak nézd meg nálunk bem apót (bár ő lengyel volt)

Ő az eredményével érte el a rangját és két birodalom ellen vezette a maroknyi magyarokat és kitartottak egész sokáig képzled el ezt egy milliós seregnél.


Na meg a katonák fegyelmezettsége ezért voltak sikeresek a huszárok (ami ugye magyar eredetű de persze a lengyel sząrnyas huszárok se maradnak ki) vagy a japánok úgy kb a második vh végéig olyan fegyelmezettek voltak hogy ez adta az erejüket és ugyebár napóleon serege is. Olyat is hallottam hogy az SS katonák se voltak azok a szétzülledt haderő sőt maga a Wehrmacht se, hiába nem volt teljesen motorizálva de rekord hosszúság alatt elfoglalta európát és elérte moszkvát csak nem sikerült bevenni de ez a hadsereg jutott a legbeljebb oroszországba

2021. dec. 28. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 kürasszír ***** válasza:
100%

# 8


1848-1849-ben a magyar sereg nem volt maroknyi, 1849 nyarára 172 440 fős létszámot ért el.


Az osztrák Császári-Királyi Hadsereg 165 573 főt vetett be 1849 nyarán Magyarországon.


Az orosz intervenciós hadsereg 204 842 főből állt.


Ugyanakkor a magyar Honvédség főerőit az 1849-es nyári hadjárat során nem az oroszok, hanem Haynau osztrák seregei verték teljesen szét. A magyar és az orosz főerők nem vívtak komoly csatát egymás ellen.


A lengyel szárnyas huszárok is magyar eredetűek, ugyanis Báthory István erdélyi fejedelem (1571-1586) és lengyel király (1576-1586) hozta létre őket.

2021. dec. 28. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!