Lehetséges, hogy az USA-nak van olyan technológiája, hogyha atomrakétát indítanak az oroszok, azt még Oroszország felett lelövik?
Persze, hogy vannak elfogórakéták. De ezeket minden nap láthatod az ukrán háborúban is, csak "kicsiben". De ugyan így vannak nukleáris ballisztikus rakéták ellen is.
#10:05
Ez azért hülyeség, mert minden elfogó rakéta a radar által kiszámolt érkezési pontba repül, tehát jóval előbbre mint ahol a támadó rakéta tart. Minden rakéta kizárólag egyenesen tud repülni (jó ez nem igaz, de ezesetben igen), tehát az érkezési pályája akkor is kiszámítható ha hiperszónikus sebességgel fog megérkezni. Egyedül akkor nem lehetne lelőni egy ilyen rakétát, ha az képes lenne röppályát változtatni, de erre egy hiperszónikus rakéta nem képes.
"Egyedül akkor nem lehetne lelőni egy ilyen rakétát, ha az képes lenne röppályát változtatni, de erre egy hiperszónikus rakéta nem képes."
Hát az oroszok azt állították hogy az övék képes erre is, ezért lelőhetetlen. De aztán pár patriot megmutatta hogy annyira mégsem változtatnak ügyesen röppályát, mert lelőttek egy párat.
Oroszország felett nemigen tudják, mert az interkontinentális ballisztikus rakétákat nem a határ közeléből lövik fel az oroszok, ahová esetleg tudnak elfogórakétákat telepíteni az amerikaiak.
Olyan lézer űrfegyver, ami erre képes, az sci-fi, bár észlelni bizonyára tudják, csakhogy az ilyen rakéták a lefelé tartó szakaszban már nagyon felgyorsulnak és több robbanófejjel vannak ellátva, amelyek különböző célokra mennek, így nem könnyű ezek hatástalanítása.
Nem állítom, hogy lehetetlen, de ha már csak Amerika felett tudják elkapni, azzal nem biztos, hogy sokra mennek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!