Kezdőoldal » Politika » Külföldi politika » Hitlerről egyszer majd mint...

Hitlerről egyszer majd mint az egyik legnagyobb alakról emlékeznek majd, és ha igen, mikor?

Figyelt kérdés
Mert ez van már Nagy Sándorral, a császárokkal is, és a Napóleon név se annyira negatív csengésű már, pedig ő is Hitlerhez hasonló dolgokkal foglalkozott (mellesleg egész Európát megreformálta, törvénykönyvet adott, kiváló hadvezér volt, stb.). Azért remélem, Sztálin vagy Mao mindig gonosznak és tehetségtelennek lesz bélyegezve.

2015. febr. 1. 10:39
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
74%

Semmiképpen, mert egyszerűen nem volt a "legnagyobb alak". De a "legnagyobb gazember" jelzőt feltehetően sokáig alkalmazzák majd.

Hogy valaki mitől nagy, azt sokféleképpen szokták megfogalmazni, egy ilyen, hogy mekkora pozitív nyomot hagyott. Csakhogy mindent a maga helyén kell hasonlítani. Lehet, hogy Nagy Sándor több embert gyilkolt meg személyesen, mint Hitler, csak akkor a (nagy) hadvezérek az első sorban szoktak harcolni, a 20. században meg csak nagyon kevesen. Csak egy (ország, nép)vezetőnek nemcsak személyes tettei számítanak, hanem a helyzet is, amelyet teremtett. Mit tettek mások, mert ő éppen azt tette, amit. Például mit fejlesztettek, mit építettek, mennyire változott az államgépezet működése (a korábbihoz képest) és ez hozott e újat, jót. Milyen volt - ha már a hódításnál tartunk - a leigázott népek élete előtte és utána. ÉS még sorolhatnánk.

Ha sorra mindben összevetjük a két személy ténykedését és eredményeit, semmi kétség, hogy Nagy Sándor - bár ellentmondásos ember volt - alapvetően változtatta meg a világ folyását. Ezzel szemben Hitler ténykedéseit nem győzi felejteni a világ, mert az ember ha bizonyos mocsokkal kell együtt élnie, maga is mocsokká válik. Nem könnyű különbséget tenni (ha nem vagyunk hajlandók mást nézni, mint az okozott halált) halál és halál között. De ha 100 ember értelmetlenül hal meg a csatamezőn, soha nem fogják úgy felróni, mint 100 ember gázkamrában elszenvedett halálát. És - mondom - még egyetlen szó nem esett azokról a művészeti, technológiai, szervezési újításokról, amelyek a világot alapjában javították, és amelyeket Nagy Sándor nevéhez (Antoniushoz, Napóleonhoz, és másokhoz) kötni lehet, de Hitleréhez nem.

2015. febr. 1. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
86%

Már volt az év embere.

(1938 times magazin)

2015. febr. 1. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
87%

Véleményem szerint pár száz év, ezer év múlva Hitler megítélése megváltozik. Továbbra is negatív figuraként szerepel, de míg ma szinte a leggonoszabb emberként tekintenek rá, addig később olyan lesz, mint ma Dzsingisz kán, Timur Lenk, Sargon, vagy akármelyik népirtó.


A fentiektől viszont alapjaiban különbözteti meg, hogy nem volt uralkodó, nem alapított birodalmat, törekvése pár éven belül elbukott. Oké, hogy Nagy Sándor halála után is szétesett a birodalma, de a Ptolemaidák, Szeéeukidák, stb birodalmai továbbvitték az örökségét, a III. Birodalom utódállamai pedig ponthogy megtagadták a náci korszak eszméit. Továbbá nem volt hadvezér, nem vezetett sereget, nem nyert csatákat, míg a többiekről ez elmondható.

2015. febr. 1. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:

Hitlert nehéz objektíven megítélni, egyik oldal szerint őrült volt, másik szerint zseni. Szerintem:

- Németországot gyorsan kirángatta a gazdasági-lelki válságból.

- Fő mozgatórugói, a fajelmélet és az élettérelmélet egyaránt butaság szerintem (a németek nem felsőbbrendűek, és Németország bőven elég nekik, mint élettér, sőt sok is, lásd a milliónyi bevándorlót.)

- A 2. világháborút csúnyán benézte. Nem akart (legalábbis '39-ben) a nyugattal háborúzni, a terve az volt, hogy gyorsan lenyomja a lengyeleket (nem hitte, hogy Anglia-Fr.o. hadat üzen neki ezért), közös határ lesz a SzU-val, aminek köszönhetően egy számára kedvező pillanatban meglepetésszerűen megtámadhatja, elveszi a mezőgazd. területeit, ásványkincseit stb, utána májerkodik nyugat felé. Csakhogy a nyugati hadüzenet ezt felborította, nyugat felé kellett fordulnia, és Lengyelország "eltűnése" és a közös német-szovjet határ létrejötte után a SzU-nak is megvolt a lehetősége a váratlan támadásra, és tervezték is, hogy ha a németek

Nyugat-Eu-ban lesznek lekötve, és miután jól kivéreztek, lerohanják őket. A határ mellett hatalmas csapatösszevonásokat hoztak létre, pl. a 9. hadseregnek egymagában több tankja volt, mint az egész Wehrmachtnak, és több hadsereg volt. Hitlernek nem volt más választása, megelőző támadás kellett, bevállalva a kétfrontos háborút (Sztálin meg ezt nézte be, szerinte amíg Hitler nem végez nyugaton, nem fordul keletre). Egy szovjet tábornok mondta, a német támadás csak két héttel előzte meg a tervezett szovjetet! A támadásra, nem védelemre felkészült szovjet seregek iszonyú veszteségeket szenvedtek (még csak be sem ásták magukat várakozás közben), de még ez is kevés volt, hogy Hitler győzzön.

- Az, hogy az USA-nak is hadat üzent, érthetetlen. Roosevelt már próbálkozott egy ideje, hogy országát bevigye az európai háborúba, sikertelenül. Erre jön

Hitler, és azzal kb. vége is volt a dalnak. Az más kérdés, hogy az USA rengeteg harceszközzel, hadianyaggal támogatta a hadba lépése előtt az angolokat és a szovjeteket is.

- Hitler, bár nem értett se a stratégiához, se a taktikához, se a fegyverekhez (melyik tank, melyik repülő a jobb, melyiket kéne gyártani ilyesmi), mégis mindenbe beleszólt. Volt, hogy bejött neki (a francia

hadjárat), de sokszor nem (utolsó emberig védeni tarthatatlan állásokat, már elkezdésük előtt kudarcra ítélt támadások, mint Kurszk, Ardennek, Bodenplatte)

- A náci rendszer hasonló volt a komcsihoz, félelemben éltek az emberek, mindenütt besúgók, valami jóakaród feljelentett, hogy pl. szidtad a bajszost, és már vittek is el, nem volt tárgyalás, lehet, hogy csak megvertek, lehet, hogy táborozni vittek, de lehet, hogy sose került elő többé az illető. Rengeteg katonát végeztek ki a "zseniális" felső vezetés bírálatáért.

2015. febr. 2. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!