Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Egyre többen hívják fel a...

Egyre többen hívják fel a figyelmet a Békemenet jelentőségére. Egyetértetek azzal, hogy most tényleg szükség van erre a megmozdulásra?

Figyelt kérdés

Most Bencsik András beszélt arról, hogy ha valamikor, akkor most aztán tényleg van értelme ennek a kifejezésnek, és valóban ki kell mennünk az utcára. Természetesen az európai parlamenti választás, az önkormányzati választás és a Békemenet összefügg már csak azért is, mert egyáltalán nem mindegy, hogy kiket küldünk ki az Európai Parlamentbe és milyen súlyt fognak képviselni azok a gondolkodók, azok a politikusok, akik inkább a megértésre és a békére helyezik a hangsúlyt, nem pedig az őrült verekedésre. A Demokrata főszerkesztője elmondta, eddig úgy vette észre, hogy a Békemenetek legfőbb ereje abban volt, hogy a sokaság valami hihetetlen erőt tud sugározni. Nem véletlen, hogy a Békemeneteken mindig nagyon sok határon túli magyar jelent meg, és reméli, hogy ez most is így lesz.

Csizmadia László CÖF elnök főszervező szerint a szimpatizánsaik, a szellemi honvédők már hosszú ideje, több levélben fogalmazták meg a kérésüket, hogy ismét kerüljön sor egy Békemenetre. A június 9-i európai parlamenti és önkormányzati választás pedig teljes mértékben alátámasztja azt, hogy szükséges megtartani ezt a rendezvényt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mostani rendezvény középpontjában természetesen a béke lesz, és szeretnénk közvetíteni a békepárti álláspontunkat az egész ország, a Kárpát-medence és a világ közvéleménye felé.


Ugyanígy Bayer Zsolt és Deák Dániel is kérte, lehetőség szerint minél többen csatlakozzanak a jelentős eseményhez, itt az alkalom megmutatni, melyik álláspont van többségben.


máj. 17. 13:35
A kérdező szavazást indított:
Igen, valóban kell
Nem, egyáltalán nem kell
29 szavazat
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
88%
Amúgy aki ilyenre elmegy az mit érez? Sétálgattok ott csorda módjára, és? Mi ennek az értelme?
máj. 17. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
97%

"itt az alkalom megmutatni, melyik álláspont van többségben."

Tehát a valódi cél a farokméregetés, nem a béke előmozdítása.

máj. 17. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 Mad Max2 ***** válasza:
97%
Agysorvasztó agitprop esemény, nem hogy szükség nincs rá, de még káros is a magyar társadalomra nézve!
máj. 17. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
100%
Politikai haszonszerzésre használják Ficóval történt merénylet. Pedig az előző szlovák miniszterelnök elítélte, és megkérte az 0rbán-kormányt: fegyvercsendet Szlovákiának!
máj. 17. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
100%

A békemenet a nevével ellentétben egy káros, uszító, gyűlöletkeltő, rendezvény.

Meg lehet nézni, hogy pl az újságírókkal hogyan bánnak a résztvevők (pedig direkt provokatív kérdések nem szoktak lenni vagy ritkán).

máj. 17. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%

Miért van szükség egy olyan békemenetre ami egy korrupt rendszert működtet, pedofilokat támogat és a propagandára épül?


Te erre vagy büszke, hogy ezt képviseled fidesz szavazóként?

máj. 17. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
100%
Tehát azok az egyre többek hívják fel a figyelmet erre a békemenetre, akik 2012 óta minden békementről ezt mondják, hogy ez most tényleg kell, most aztán meg kell védeni azt a békét, ami a fidesz kormány óta folyamatosan veszélyben van, aztán mind nyugat ellen uszító plakátokkal vonulnak az utcán. Kihagytam valamit esetleg?
máj. 17. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
100%
Valójában a békemenet is a gyűlöletkeltésről szól, mert az ott lévő fideszesekkel elhitetik, hogy aki nincs itt, az mind ellenség, és háborúzni akar.
máj. 17. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
100%

A többi tüntetésen se történt semmi, itt se fog. Az emberek kimennek, meghallgatják a beszédeket, lobogtatják a zászlókat meg a táblákat, aztán hazamennek. Csak az emberek lesznek mások, amúgy ugyanolyan lesz.

A nem békemenetnek hívott tüntetések is békések voltak.

máj. 17. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

Első kérdésem:

ha nem megyek ki a békemenetre, akkor háborúpárti vagyok?



Második:

hogy milyen háború van kilátásban?

Ki ellen lenne Magyarszág?

Talán leginkább Oroszország, vagy Ukrajna ellen.

Tényleg kíváncsi vagyok, hogy a fidderek szerint ki akar minket megtámadni?

Vagy kit akat megtámadni a magyar ellenzék?

máj. 17. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!