Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Magyarországon is egyre...

Magyarországon is egyre népszerűbb az iszlám, illetve az olyan keresztény felekezetek, ahol mindent szó szerint a Bibliából vesznek és mindenkitől zombi-szerű, világgal nem törődő életet várnak el. Mi lesz ebből?

Figyelt kérdés
Európának (már ha manapság nincs is annyira előtérben) de fontos vallási-kultúrális jellemzője volt a kereszténység. De csak a normális kereszténység, mint a katolikus, református és hasonló fő ágazatok, amik kompatibilisek voltak a világi élettel és nem faragtak zombikat a hívekből, valamint tanulásra, életkörülményteremtő életre bíztatták a híveket, és a természettudományokkal is összefértek. Az utóbbi időben elkezdett terjedni az úgynevezett karizmatikus kereszténység, mint pl. a pünkösdizmus, hit gyülekezet, jehova tanui. Ezeknek az ágazatoknak az a célja, hogy a racionalitást teljesen felrúgva, mindent szó szerint kell venni a Bibliából és világtól elzárt, zombiéletet kell élni, mintha valami heroinista drogos lennél. Ez minden csak nem társadalomépítő dolog. Elég csak benézni a Vallás kategóriába ezen az oldalon, tele van ilyen agymosott alakokkal. Aztán ott van még az iszlám, ami nálunk nem úgy hódít teret, hogy sok muszlim bevándorló jött, mint Nyugat-Európában, hanem úgy, hogy egy csomó magyar fiatal önként veszi fel az iszlámot, teljesen bezombulnak tőle és nyugatellenes, társadalomromboló világnézetük lesz tőle.
2011. máj. 13. 23:31
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
95%

Én iszlamista magyarokkal nem találkoztam még, csak arabokkal.

A többi idióta, álkeresztény szektával meg már nekem is kivan a tököm. Apám unokatestvére megházasodott valami váci, hitgyülis szektavezér lányával és olyan szigorúak náluk a szabályok, hogy a gyerekeiket sem láthattuk nekik, mert "tisztátalanok" vagyunk. -.-'

2011. máj. 13. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 Jóska Pista Sanyi ***** válasza:
69%

A vallás magában mindegyik átverés. Kihasználja az emberek jóhiszeműségét és a problémáikból táplálkozik. Ezért azt érzik az emberek hogy szükségük van egy utolsó reménysugárra és ez a vallás. Ebből húznak egyesek hasznot különféle módokon. Egyesek pénzt szednek mások hatalmat szereznek vele.


Egy pozitív dolog van egy pár vallásban, ez pedig az erkölcsi tanítása. Ez becsülendő bennük.

2011. máj. 13. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 Sz1u ***** válasza:
51%

Tudtommal tény, hogy a világ elvilágiasodása folyamatos. Így egyáltalán nem érdekel, hogy a hívőkön belül az arány hogy alakul. Szerintem egyik vallás sem jobb a másiknál (ergo elítélem mind). A keresztények között is voltak huncutok (pl. keresztesháborúk), az iszlám sem egyértelmű (bár alaposan nem ismerem), a buddhizmus (ááá..., azt sem ismerem, de nem is érdekel).


Divatos szóval agnosztikusnak vallom magam.

2011. máj. 13. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
58%

Az olyan szekták mint a Hitgyüli bennem is nagy ellenérzéseket váltanak ki.

Egyik ismerősöm is a tagjuk lett 2 éve.Azelőtt egy normális,racionális gondolkodású,jókedvű társasági ember volt,de bevitte az egyik barátnője a hitgyülibe és "rátalált Jézusra".Azóta tényleg mint ha kicsavarták volna az agyát,zárkózott lett,babonás,nem ismeri meg a régi barátait sem.

Az a véleményem hogy az államnak úgy kellene fellépnie a hitgyülis szekta ellen mint ahogy anno a németek felléptek a szcientológia "egyház" ellen.

El kell taposni őket mint a cigarettacsikket!


Az iszlám terjeszkedése más kérdés.Magyarországon ez a probléma nincs jelen.Muzulmán bevándorlók nem érkeznek nagy számban,itthon pedig az "áttérők" száma jelentéktelen.Nyugat-Európa államaiban viszont tényleg égető probléma lett,főleg Franciaországban és a Benelux államokban.Nem elképzelhetetlen hogy egy 20-30 év múlva ezekben az államokban majd kitőr egy vallásháború vagy egy kultúrharc.A nyugati kultúra és az iszlám annyira eltérő értékrenddel rendelkezik hogy a jövőben a kettő konfliktusa elkerülhetetlen probléma lesz majd.

Például Brüsszelben ma a leggyakoribb gyereknév a Mohamed,ebből pedig nem sok jóra lehet következtetni a jövőt illetően.


20/F

2011. máj. 14. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
0%

"Magyarországon is egyre népszerűbb az iszlám, illetve az olyan keresztény felekezetek, ahol mindent szó szerint a Bibliából vesznek"


Egyre népszerűbb? Van erre valami bizonyíték?


"Európának (már ha manapság nincs is annyira előtérben) de fontos vallási-kultúrális jellemzője volt a kereszténység."


Volt kb. 50 évvel ezelőttig.


"Az utóbbi időben elkezdett terjedni az úgynevezett karizmatikus kereszténység, mint pl. a pünkösdizmus, hit gyülekezet, jehova tanui."


Kit érdekel, ha néhány ezer embernek ez a hobbyja?

2011. máj. 14. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
16%

Kérdező, és 23:34 bocs, ez így biztosan nem igaz. Ismerek hitgyüliseket, biztosan nincs semmiféle ilyen viselkedésük. Ez csak olyan szokásos magyar túlzás meg rémhírkeltés, mint az, hogy ha valaki muszlim, akkor terrorista. Ismerek muszlim embereket is, és szintén nem zombik.


Kérdező, azt se tudod, miről beszélsz, vagy, hogy mit tesznek ezek az emberek. Nézd meg inkább, ismerkedj meg velük, és akkor rájössz, hogy nem zombik, és ez a rettenetes előítéletességed csak téged mérgez.


Bocs, de kiakadok az ilyen demagóg, ferdítő, hazug szövegektől. Fanatikusabbak vagytok, mint az említett Bibliahívők.

2011. máj. 14. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
72%
Én is ismerek hitgyüliseket, a többségük valóban bigott vallásos. Teljesen átmossák az agyukat.
2011. máj. 14. 06:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
37%
Én muszlim vagyok, és magyar. Valóban sokan felveszik az Iszlámot. Tegnap voltam mecsetben, és megint egy pár új arccal találkoztam, akik felvették. De nem leszünk nyugat ellenesek egyáltalán, mert nem erről szól a hitünk. Zombik meg főként nem leszünk, sőt inkább kinyílik a szemünk.
2011. máj. 14. 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
14%

Mi a baj azzal, ha valaki így akar élni? Ezeket a vallásokat mindenki önmagának választotta. Ha te nem akarod ezt az életformát, próbálhatnak akárhogy rábeszélni, nem fog menni. Aki meg akarja, az meg hadd éljen így.


Nem értem, mi a baj ezekkel a vallásokkal. Talán az, hogy térítenek? Ha megkeres valaki ezzel kapcsolatban, egyszerűen annyit kell tenned, hogy udvariasan visszautasítod, "köszönöm, de nem érdekel" vagy ilyesmi. Én ezt tettem, hozzám nem jött senki azóta. De ha jönne is, ha normális hangnemben utasítom vissza, azzal ugyanúgy kb. 1 perc alatt letudom az egészet, mint ha bunkó módon válaszolok.

Vagy talán az életmódjuk nem tetszik? Mondd, láttál már pl. Jehova tanúit részegen fetrengeni a diszkóban? Rengeteg fiatal ezt teszi (vagy még durvább dolgokat), őket jobban megbecsülöd, mint azokat a hívőket, akik elutasítják az ilyesmit?

2011. máj. 14. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

00:02

jaja, teljesen agymosottak lesznek, és sztem is határozottan be kéne tiltani az egészet, úgy ahogy van

sajnos igen sok embernek csúszik félre az élete, és ők vevők lesznek valami "biztos hitre", de egyszerűen katasztrófa tényleg. aztán az se szól másról, mint a pénzről persze


Na az iszlámról meg annyit, hogy itt Európában nincs helye, és igazából jogszabályokkal kellene szabályozni a terjedését, mert sztem is egyre nagyobb veszélyt jelent a terjedése, bár Mao egyelőre még nem annyira fertőzött, de csak idő kérdése. Viszont ismét ezen se lehet csodálkozni, a jelenlegi társadalomban csalódó fiatalok előszeretettel térnek át valami olyanra, ami elveti a "bűnös Nyugat" dolgait, csak ez hosszú távon valóban társadalomromboló, tehát TENNI KELLENE ELLENE !!

2011. máj. 14. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!