A pályakezdő munkanélküliekkel, akiknek nincsenek protekcióik, miért nem foglalkozik egyik párt sem?

A TB-fizetést azért várják el, mert stabil bevételt jelent, mivel a szülők döntő többségében kifizetik. Ennek ellenére én sem értek egyet a pályakezdők TB-fizetési kötelezettségével, amíg nincs munkájuk.

Megoldást nem, de a jelenlegi helyzet javulását eredményezhetné szerintem, ha a cégeknek a rehabilitációs hozzájáruláshoz hasonlóan "pályakezdő hozzájárulást" is kellene fizetniük, amely alól csak akkor mentesülnének, ha a foglalkoztatotti létszámuk meghatározott százaléka pályakezdő. Így a cégek érdekeltté válnának abban, hogy pályakezdő fiatalokat is foglalkoztassanak.

"Ennek ellenére én sem értek egyet a pályakezdők TB-fizetési kötelezettségével, amíg nincs munkájuk. "

Senkinek a TB-fizetési kötelezettségével nem értek egyet. Mindenkinek hagyni kellene a jogot, hogy eldöntse akar -e átalányt fizetni, vagy inkább akkor szeretne csöngetni, mikor igénybe veszi az ellátást. Nem, nem kifogás, hogy ennek ára, gyakran tetemes összegre rúghat, mivel már feltalálták a részletfizetést. A világon minden más szolgáltatásért is utólag fizetünk, miért kell az orvosért előre, ráadásul kötelezően előre?

A pártok nem jótékonysági szervezetek, ezért általában azokkal a csoportokkal foglalkoznak, akikkel nekik megéri foglalkozni. Ez három társadalmi réteget szokott jelenteni.

Az egyik a haverok csoportja: ők azok a kőgazdag, általában csak "nagybefektető" néven emlegetett emberek, akiknek a zsíros konc jut: közbeszerzések, állami megrendelések, visszaosztásos korrupció, személyre szabott törvényi háttér. Velük megéri foglalkozni, mert a kiosztott közpénz egy réssze visszajön a pártnak és vezetőinek, tehát van belőlük bevétel.

A második csoport a nyugdíjasoké: velük járnak legjobban a pártok. Rengetegen vannak, sőt, egyre nagyobb a részarányuk, ahogyan öregszik a társadalom. Nekik nem kell sokat ígérni, adni: kapnak egy kis nyugdíjemelést, ingyenessé tesznek nekik valamilyen szolgáltatást, lenyomják a villany vagy a gáz árát, a nyugdíjasok milliói pedig egy emberként szavaznak arra, aki olyan jót tett velük, mert túlnyomó többségüknek ennyi is elég. Nekik mindegy, milyen az adópolitika, mert úgysem dolgoznak, az oktatás helyzete sem érdekli őket, mert nem tanulnak, azért sem sírnak, hogy nincsenek olcsó bérlakások, mert van saját házuk. De ugyanúgy hozzák a szavazatokat, mint azok, akiknek összetettebbek az igényeik.

A harmadik nagy csoport a proliké: ide tartozik a segélyből élő Rézműves családtól a lepukkant lakótelepeken élő tréningruhás panellakón át a falusi Miska báttyáig sok mindenki. Nagyjából akkora ez a tömeg, mint a nyugdíjasoké. Nekik sem kell sok: egyszerű, tudást nem igényelő betanított munka, évről évre kicsit több családi pótlék, olcsó kenyér, felvágott és sör, ingyen TV, látványos tűzijáték augusztus 20-án meg néhány jó kemény odamondás a parlamentből a gaz imperialistáknak. Ezektől elégedettek, szavaznak kézzel-lábbal.

Az első csoportból megvan a párt pénze, a másik kettőből a biztos, könnyen mozgósítható szavazóbázis. Ez pedig elég ahhoz, hogy a párt működjön. A pályakezdő munkanélküliek meg nem tartoznak bele egyik csoportba sem, bár próbálják őket az agyatlan prolik irányába terelni. A dolgozni vágyók, a vállalkozók, az egyetemisták és a többi "veszélyes elem" csak bajnak van: gondolkodnak, terveznek, jövőképet akarnak, nem csak annyit, hogy békésen lubickoljanak a langyosvízben. Ez meg a pártoknak eléggé kényelmetlen, mert stratégiát nem lehet látványos szónoklatokkal, egymást anyázva építeni. Az sok munkába kerül és lehet, hogy pénzt is kell rá költeni. Akkor meg egyszerűbb a nyugdíjasok, a prolik és a haverok zsebét tömni, az hamarabb megvan, az eredmény pedig ugyanolyan jó.