Kezdőoldal » Politika » Rendőrség » Lehet bármi ügy ebből?

Lehet bármi ügy ebből?

Figyelt kérdés
Egy komolyabb CC-ben dolgozom és olyasmit mondtam, amit nem feltétlen szabadott volna - így utólag én is hibásnak érzem magam, bár az eljárásnak megfelelően jártam el. Az ügyfél kekeckedett, panaszt tett, de nekem is fenyegetőzött feljelentéssel és egy szép összegű kártérítéssel, mert állítólag évek óta pereskedik a céggel, ahol dolgozom. Kaptam visszajelzést, és egy fejmosást is a munkahelyemen, - részben jogosan - az üggyel kapcsolatban, részükről lezárt a dolog. Számíthatok valamire, ha az illető feljelent? Mert a cég szerint megteheti ezt, bár a nevemet tudomásom szerint tévesen tudja. Illetve, ha feljelentett volna, annak hamar meg kellett volna érkeznie, nem? Mert hetek óta történt az egész, csak újból felmerült ez bennem.

2023. aug. 5. 15:04
 1/4 anonim ***** válasza:
24%
Lehet Levike, el fog ítélni a bíróság, ahogy eddig is.
2023. aug. 5. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
100%

Csak szabálysértés volt a cselekményed, ez csak magánindítványra büntethető, a hatóság ilyenkor békíteni akar. Ha volt adok-kapok - céged kiadja a hangfelvételt -, akkor semmi sem lesz.

Ha csak te szóltál be neki csúnyán, akkor legrosszabb esetben kapsz max. 150 ezer Ft pénzbírságot, ez meg nulla, úgyhogy sokkal többet ártasz magadnak azzal, ha ezen idegeskedsz.


Szabs.

“134. Becsületsértés

180. § (1) Aki mással szemben a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, szabálysértést követ el.

(2) Becsületsértés miatt szabálysértési eljárásnak csak magánindítványra van helye.


102. Becsületsértési ügyekre vonatkozó külön rendelkezések


135. § Kölcsönösen elkövetett becsületsértés esetén az egyik fél sérelmére elkövetett szabálysértés miatt megindult eljárásban a másik fél abban az esetben is jogosult a magánindítvány előterjesztésére, ha ennek határideje lejárt, feltéve, hogy a cselekmény még nem évült el. Erről a jogáról a másik felet legkésőbb a meghallgatás kezdetekor tájékoztatni kell.

136. § (1)327 A szabálysértési hatóság az eljárás alá vont személyt és a sértettet – a (3a) bekezdés kivételével – meghallgatásra megidézi, képviselőjüket értesíti. Ha az ügyben több sértett van, valamennyit meg kell idézni.

(2) Az idézésben a sértettet figyelmeztetni kell arra, hogy a kellő időben ki nem mentett távolmaradását a szabálysértési hatóság a magánindítvány visszavonásának fogja tekinteni.

(3) A meghallgatás során a szabálysértési hatóság megkísérli az eljárás alá vont személy és a sértett kibékítését. Ha a békítés eredménytelen marad, az általános szabályok szerint kell lefolytatni az eljárást.

(3a)328 Ha a sértett vagy az eljárás alá vont személy a meghallgatást megelőzően úgy nyilatkozik, hogy a kibékítés megkísérlését nem kívánja, a szabálysértési hatóság az eljárás alá vont személy és a sértett erre irányuló meghallgatását mellőzi, és a kibékítést annak megkísérlése nélkül eredménytelennek tekinti.

(4) Ha az eljárás alá vont személy utólag magánindítványt terjeszt elő, a szabálysértési hatóság a sértettet eljárás alá vont személyként is meghallgatja.

137. § (1) A szabálysértési hatóság az eljárást akkor is megszünteti, ha a sértett

a) a meghallgatáson nem jelent meg és magát alapos okkal nem menti ki, vagy azért nem volt idézhető, mert lakcímének változását nem jelentette be;

b) a magánindítványt visszavonta.

(2) Az (1) bekezdés esetében az utólag előterjesztett magánindítvány alapján indult eljárást is meg kell szüntetni, feltéve, hogy a magánindítvány előterjesztésének határideje a meghallgatás napjáig már lejárt.“


Akkor bűncselekmény a becsületsértés csak, ha a sértett “ munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben” követik el.


Btk.

Becsületsértés

227. § (1) Aki a 226. §-ban meghatározottakon kívül mással szemben

a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben vagy

b) nagy nyilvánosság előtt

a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

2023. aug. 5. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:
2-es, köszönöm a részletes választ. :) Nem káromkodásról van egyébként szó, csak olyasmire utaltam, amire nem igazán lehetne.
2023. aug. 5. 18:04
 4/4 anonim ***** válasza:

Szívesen. Ha pl. kisebbségi csoporthoz tartozására utaltál (akár tévesen is) az nálunk nem minősül szabálysértésnek sem 1992. óta.


[link]

2023. aug. 5. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!