Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Történt valakivel hasonló...

Történt valakivel hasonló közületek? Mire számíthatok?

Figyelt kérdés

Természetesen ügyvédemmel a napokban megtárgyalom, csak épp nyaral.

Tehát: tavaly szeptembertől idén tavaszig másodállásban dolgoztam egy bontósnak, autókat/roncsokat szállítottam neki az ő kisteherautójával. Idén tavasszal emellé bejött az is, h büfékocsikat is vinnem kellett. Ezek úgy zajlottak, h -elvileg- odatelefonáltak a csarnokba, ahol 2 tag szerelte az ottani autókat, ők segítettek tologatni az ott tárolt gépeket, trélereken tárolt hajókat, stb., h hozzáférjek a szállótandóhoz. A külső kaput az ottani főnök nyitotta vagy nyittatta a 2 melóssal a telefonhívásomra, erről nincs pontos infóm, az ottani főnököt sosem láttam, mindig máshol volt, a csarnok régi alu harmónikakapuját pedig valamelyik tag a kettő közül . Egyik alkalommal nem lett felnyitva teljesen/megfelelő magasságra, így a szállított büfékocsi üvegszálas tetejének felső kb.30 cm-re beleakadt, benyomódott, az alu kapu néhány lamellája pedig elhajlott. Telefonon értesítettem a másodmelóm-főnökömet és az ottani górét is. A 2 ottani ember kiabálásomra sem került elő.

Aznap végére az lett az álláspont, h a 2 ember egyike a hibás a történtekért. Majd napokkal később állítólag már kártérítést kért a kapuért az ottani főnök, mintegy 800.000 Ft-ot. Még azon a héten meg is lett javítva, azt mondták a másodmelós górémnak. Ők egyébként jó ideje jóban vannak, mármint a csarnok főnöke és az én másodmelóm főnöke. Mivel a tevékenységre nem rendelkezett biztosítással és én sem voltam bejelentve általa, az autó kötelező biztosítására gondolta rendezni, de mivel a szállítójármű nem sérült, nem ment.

Aztán csend lett, már nem dolgozom a másodmelóban, gondolom, emiatt és a plusz felmerült fuvarokat sem tudtam vállalni már a főállásom mellett.

Eltelt vagy 3 hónap, tegnap felhívott a volt másodmelóm főnöke, h "azt üzeni a csarnok tulaja, h fizessek 1 milliót, különben beperel."

Fizethetek részletekben is, ez is elhangzott. Meg, h ezek nagymenők, top ügyvédekkel, ezért nem érdemes próbálkoznom kifordulással.

Nos, ha valakinek volt már hasonló ügye vagy kompetensként hozzászólna vagy csak lenne véleménye, várom.



2023. aug. 1. 08:34
 1/6 anonim ***** válasza:
89%

Nem vagyok kompetens, de szerintem a sztori egyszerű: pereljenek, nem fognak vele semmire menni!

Ez csak egy ijesztegetés, hátha fizetsz.

Mivel nem voltál bejelentve, ha bármi perre kerül sor a főnöködet alapból előveszik és súlyos büntetést vethetnek ki rá ha elismeri hogy te akkor neki dolgoztál.

A károkozást követően jegyzőkönyvben kellett volna rögzíteni mi történt majd később, hogy kinek mi volt a felelőssége. Ez sem történt meg. Éppen úgy nem reklamálhatna a főnököd sem a másik cégnél, hogy fizessék meg a kapu által neki a szállított áruban okozott kárt, ahogy téged sem tehetnek felelőssé az ügyben. Bármennyire is szerintem a te figyelmetlenséged éppen úgy benne volt a kár létrejöttében, mint azoké, akik feladata lett volna a kaput rendesen kinyitni.

A munkahelyeddel már nem vagy semmiféle viszonyban, nem azért nem dolgozol már ott mert fegyelmivel elküldtek volna onnan, tehát nem tartottak téged felelősnek az esetért. Bármi is történt, bárkinek is a hibája, mivel itt több oldalon történt gondatlanság, nem is voltál bejelentve és nem is készült semmi az esetről ami alapján bárki is követelhetne bármit a másiktól kártérítésként, így ez csak egy próbálkozás, hátha bejön.

Már persze ha igazat írtál le a sztoriról.

Az ügyvéded nyilván majd el fogja mondani mit kell lépnetek, hogy ne is legyen belőle több gondod. Szerintem addig sem ártana ha jeleznéd a volt főnöködnek, hogy bármiféle kártérítés tőled az azzal jár hogy a hatóságoknak tudomása lesz a bejelentés nélküli foglalkoztatásodról és esetleg te is követelhetsz majd tőle elmaradt járulékokat, nem csak az adóhatóság.

2023. aug. 1. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

Én is így látom, az a helyzet.

1:1 úgy írtam le, ahogyan történt, azért is ilyen hosszú és részletes, igyekeztem mindenre figyelni, h szerepeljen, ami kicsit is releváns.

2023. aug. 1. 09:12
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Ahogy az első írja.Viccesek, hogy bepróbálkoznak Nálad.Ügyvédeddel mindenképpen beszéld át.
2023. aug. 3. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

Ma sikerült konzultálni az ügyvéd úrral, elmondatta velem töviről-hegyire, aztán újra, végül belekérdezett néhány dologba.

Szerinte semmit nem szabad félvállról venni, bármilyen "komolytalannak" is tűnik.

Az álláspontja az, h várjuk ki, mit lépnek, véleménye szerint legfeljebb kapok még néhány "meggyőző" hívást, de őt némileg meglepné, ha ebből ügy lenne, viszont, ha mégis, nyugodt magabiztossággal tekintsünk rá.

2023. aug. 3. 21:42
 5/6 A kérdező kommentje:

Nos, a napokban küldött egy ügyvéd a vállalkozó (aki alkalmazott engem anno, mint beugróst) megbízásából egy levelet, miszerint 8 napon belül keressem meg az összeg rendezése céljából, máskülönben polgári peres eljárás indítanak.

Nekem fura, h az anno engem alkalmazó vállalkozó polgári peres úton gondolja behajtani, ráadásul a teljes összeget, mikor korábban azt állította, h a csarnok tulaja követeli a pénzt (most már pedig ő). Másrészt, mint alkalmazott, bár feketén foglalkoztatott, nem lehetek kötelezhető a teljes kár megtérítésére egyébként sem, csak bizonyos arányban, az ügyvéd szerint.

2023. szept. 5. 17:28
 6/6 A kérdező kommentje:
De nyilván semmit nem fizetnék, nem tartom jogosnak, mivel a kaput nem kellett kezelnem sosme
2023. szept. 5. 17:29

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!