Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Be lehet valakit húzni a...

Be lehet valakit húzni a csőbe hamis váddal?

Figyelt kérdés

Pusztán egy elméleti kérdés, igazából nem tudom, hogyan jutott eszembe, de egy ideje ezen agyalok.

Tehát van egy elméleti szituáció. Tegyük fel, hogy engem megvádol (illetve feljelentést tesz ellenem) egy számomra teljesen idegen személy (akivel soha semmilyen kapcsolatom nem volt, nem vagyunk köthetőek egymáshoz) azzal, hogy elkövettem valamilyen bűncselekményt az ő telkén egy adott időpontban. Tegyük fel, hogy két szemtanú vallomása is igazolja ezt (akik elvileg a vádlótól függetlenek). Én erre azt mondom, hogy nem követtem el semmit, nem is jártam sem akkor, sem máskor azon a helyen (de nincsen alibim arra az időpontra, mert mondjuk egyedül voltam otthon). Ez alapján indulhatna-e ellenem bármilyen eljárás, lehetne-e ebből bírósági ügy? Tehát általánosságban úgy hangzik a kérdésem, hogy egy teljesen légből kapott, hamis váddal csőbe lehet-e húzni valakit?



2019. jún. 6. 20:48
 1/5 A kérdező kommentje:
Egyébként lehet, hogy rosszul fogalmaztam, mert talán a "hamis vád" kifejezés a jogban nem egészen ezt jelenti. A lényeg, hogy a fent vázolt szituációban olyan vád merül fel, amiről mi külső szemlélőként tudjuk, hogy nem valós.
2019. jún. 6. 20:55
 2/5 anonim ***** válasza:

Nekik kell bizonyítani a bűnösséget és ezt nem fogják tudni. A tanúzás nem elég. Szóval ezzel a szituációval nem tudnak csőbe húzni.


De ha mondjuk éjszaka kicserélik az autód kereket egy olyan kerékre amibe elrejtettek 1kg amfetamint, aztán te nem is tudsz róla és esetleg külföldre mész ahol lesz egy ellenőrzés és megtalálják akkor szívni fogsz.


Szóval valamivel csőbe húzhatnak valamivel nem.

2019. jún. 6. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Vádak alapján még nem ítéltek el senkit. Azt be is kell bizonyítani. Ha pedig meghurcolnak de bebizonyosodik az ártatlanságod akkor jogod van kártérítést követelni, de ehhez jobb ha fogad az ember egy ügyvédet
2019. jún. 7. 01:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Hamis vád alapján indulhat eljárás, de ha bebizonyosodik a hamis vád akkor ahogy előttem írják, polgári peres úton kérhető kártérítés illetve feljelentés esetén a vádló ellen eljárás indul hamis vád bűncselekménye miatt.


A jogban is pontosan ,,Hamis vád" a neve. A lényege, hogy ha valaki ellen bármely hatóságnál úgy indul eljárás, hogy a vád hamis, azt a törvény bünteti.

Ehhez hasonló bűncselekmény még a ,,Hatóság félrevezetése", de ebben az esetben nincsen konkrét vádlott/személy csak egy eljárás hamis bizonyítékok alapján.


Amit még össze szoktak téveszteni a hamis váddal az a becsületsértés vagy rágalmazás, ezek lényegesebben eltérnek az előző kettő említett bűncselekménytől, mert ezekhez nem kell hatóság mint szereplő, ezeknél elég vkiről vmi valótlant állítani nagy nyilvánosság előtt és ezek magánindítványra üldözendőek, azaz rendőrségi szakasza sincsen, azonnal bíróság vizsgálja az ügyet, ügyész jelenléte nélkül.


Egyébként a hamis vád miatt szoktak egy feljelentésnél ismeretlen tettes ellen indítani eljárást és a hatóságnak minden esetben ki kell nyomoznia az elkövetőt. Hiába tudja mindenki egy verekedésnél, hogy ki volt az elkövető, először ismeretlen tettes ellen indul meg az eljárás és tanú vallomások, kamera felvételek, stb. alapján bizonyítják azt a nyomozás során, hogy ki tette. Ezek után lehet csak vádemelés is.

2019. júl. 6. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
A szolgáltatótól lekéred a cellainformációt.
2019. júl. 7. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!