Miért ilyen görcsösek az emberek?

Az emberek túl nagy része már csak ilyen, ezzel nincs mit tenni.

Én nem kezdtem régen, de annál türelmesebben. 4-5 éve igyekszem lefogyni (nem görcsösen, bár komoly megszorításokkal), megszokhattam, hogy lassan mennek a dolgok, ha rólam van szó.

A testépítés még sokkal lassabb, mint elvileg a fogyás. Nyilván türelem kell hozzá, tudás, tanulás... A táplálkozásról már rég van fogalmam, de ott a többi. Jó, az elején szinte bármitől fejlődöm, aztán menet közben jobban beletanulok, de azért az első hónapok arra mentek rá, hogy megszokjam az edzést s megtanuljam a nekem fontos gyakorlatokat. A fejlődés még pont nem annyira érdekel, főleg, hogy szálkásítanék (most már megy, az elején nem jött össze), nem várok csodákat még kezdőként sem. Egyelőre új és izgalmas ez az egész, edzeni általában jólesik (csak lábazni utálok), a súlyok mennek felfelé, lassan, de biztosan... Elvagyok, na. Nyárra nem akarok semmit, bár lefogyni jó lenne, ez nyár végére nem is irreális. Ez fontos, mert sosem fogok tömegelni, ha nem szálkásítok le előbb (gondoltam rá, hogy fordítva csinálom, ha máshogy nem megy, de nagyon hájas vagyok néhol s láttam a fényt az alagút végén).

Biztos segít, hogy nekem nem a nyári forma meg a másik nem meg ilyenek jelentik a motivációt (bár azért az se rossz), hanem az, hogy a mérsékelten közeli jövőtől kezdve lehetőleg életem végéig jobban nézzek ki s érezzem magam, mint alapból menne, edzés nélkül. Meg vagyok róla győződve, hogy ha hosszú, egészséges, aktív életre vágyom, akkor nem hagyhatom ki az edzést. Nem tervezem, hogy valaha is abbahagyom, minél idősebb leszek, annál nagyobb szükségem lesz rá. A fiatalon kiéli magát, öregen üldögél, majd meghal az nem az én műfajom.