Kezdőoldal » Számítástechnika » Programok » Windows 10 boot hiba és üres...

Windows 10 boot hiba és üres kék/fekete képernyő kurzorral HDD-ről és külső adathordozóról is. Mit tehetek?

Figyelt kérdés
Néhány napja frissítettem az illesztőprogramokat Driver Booster-rel Win 10 Enterprise x64 rendszeren. Ez egyetlen szoftver híján gond nélkül lezajlott, de a videokártya (Radeon HD 7560D) illesztőjének frissítése után jelezte a Catalyst, hogy a program nincs megfelelően telepítve. Eszközkezelőben azonnal vissza is állítottam a korábbi verziót, elméletileg sikeresen, majd újraindítás. Ezután már végtelen boot jött (vagy "boot loop", nem tudom mi a helyes kifejezés), harmadik ki-be kapcsolás után pedig indult az automatikus javítás. Ekkor még(!) megjelent a menü, és megkíséreltem az indítási javítást. Ezt kb. egy óráig hagytam szenvedni, de miután nem történt semmi, kilőttem a számítógépet. Azóta viszont bekapcsolást követően a "Felkészülés az automatikus javítás" képernyő után feketeséget látok rajta az egérrel, tehát sem csökkentett módban, sem paranccsorral való indítást nem tudok kezdeményezni, meg úgy általában semmit. Nagyobb gond, hogy külső - tesztelten működő, nyers Win 10 telepítőt tartalmazó - adathordozóról való bootolás esetén sem látok semmit, csak (jelen esetben) kék hátteret rajta az egérkével. Így a legradikálisabb megoldást, vagyis a teljes újratelepítést se tudom eszközölni. Bízom benne, hogy valaki tud megoldást ajánlani, lehetőleg adatvesztés nélkül szeretném megúszni a dolgot, ha lehetséges.

2020. márc. 13. 11:11
 1/7 anonim ***** válasza:
30%
Én azért megpróbálnék egy újratelepítést a "tesztelten működő" merevlemezről, majd miután végigszaladt a lényegi része, rádugni a másikat is és lementeni a szükséges adatokat.
2020. márc. 13. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
30%
Kérd meg a cég rendszergazdáját hogy tegye rendbe, és ha kész hozza vissza.. Ő majd elmondja mit NE tegyél legközelebb.
2020. márc. 13. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

Első válasz: a "tesztelten működőt" a pendrive-os telepítőre értettem, amivel már több számítógépre is gond nélkül felhúztam a Windows-t, többek közt a tárgyalt gépre is. Na, az nem műkődik most.


Második válasz: magánember vagyok, nem céges gépet vágtam haza, így ez kilőve.

2020. márc. 13. 11:52
 4/7 qkker1 ***** válasza:
85%
Nekem ugyanez volt nVidia kártyával, csak a rendszer-visszaállítás segített.
2020. márc. 13. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
24%
#3: Magánembernél nem lehet legálisan Win Enterprise, csak ha lopott.. :(
2020. márc. 13. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
#5: Bármelyik Windows változathoz vásárolhatsz legálisan termékkulcsot. Nem a telepítő forrása vagy a verzió a lényeg. Igen, én egy külsős oldalról letöltött AIO telepítőről választottam az Enterprise-t és azt aktiváltam. De most nem is ez a lényeg...
2020. márc. 13. 14:16
 7/7 anonim ***** válasza:
100%

HDD kiszed, másik gépbe berak, adatmentés, HDD vissza, telepítővel teljes formázás, majd tiszta telepítés.


Ha tetszik ha nem, ez van.

Innen senki nem fog belelátni a hardverekbe és a szoftverbe sem.

A driver booster és hasonló driver menedzselő programokat nagyon hamar felejtsd el.

Mindig a gyártó honlapjáról TE szedd le a hardverekhez tartozó drivert.

És akkor nem jársz így, mint most.

2020. márc. 13. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!