Kezdőoldal » Szépség és divat » Smink és kiegészítők » Hogyan tudom eltitkolni a...

Hogyan tudom eltitkolni a piercingjeimet otthon? Akinek már sikerült ilyesmit véghez vinni, az hogy csinálta?

Figyelt kérdés

A fülembe akarok szúratni még pár lyukat a fülembe (2-2 lyuk van mind a kettőn, illetve valaha volt egy helixem, de ki kellett szednem, mert nem túl szakszerűen, tehát azzal a fülbelövéses módszerrel készült, ami nem jó a porcnak, és ja,nem jól sült el), illetve szeretnék egy septumot. Bár nagykorú vagyok, és többnyire az egyeteni kollégiumban élek, már dolgozom is, de még szorulok szülői támogatásra. Anyám pedig ellenzi a piercingeket. Az extra fülbevalókat is, de arról eddig, amíg kiskorú voltam, meg tudtam győzni ilyen több hónapos, esetenként fél-másfél éves könyörgésekkel. Igazából olyan remek ellenérvei vannak, hogy "ne ezzel akarj kitűnni a tömegből", aztán ha szembesítem azzal, hogy nem ez a cél, csak szimplán tetszik, és különben sem én vagyok az egyetlen, aki ilyeneket visel, akkor jön az előzővel következetesen ellenkező érv a "nem kell beolvadni a tömegbe"... Az orrpiercinges győzködés meg négy évnyi próbálkozással nem jött be nála...

És ja, egy ideje, konkrétan pöpper több, mint két éve már nagykorú vagyok, pár hónapja részben magamat tartom el, szóval mostmár semmi kedvem nincs ezzel a meggyőzéssel tökölni hónapokat. Viszont van egy olyan aprócska gond, hogy azért párhetente hazamegyek egy hétvégére és kéne valami taktika, hogy rejtegessem a piercingeket a béke kedvéért. A fül az még azt mondom oké, megoldható, hogy elviselem a leengedett hajamat (két és fél napos kivevés nem hiszem, hogy jó ötlet, a babakorban szúrt fülbevalóim lyukai is olyanok, hogy ha 24 órát nincs benne fülbevaló, már nehéz beletalálnom, a 6 és 2 éve meglévőeknél meg konkrétan át kell döfni egy ki réteget, ha egy napra kiveszem őket, szóval a jövőbeli újakat nem szedném ki lehetőleg). De a septumot, hogy takarnám el? Azt tudom, hogy ha patkó alakú az ékszer, akkor be tudom fordítani a gyógyulás után. Az kb mennyi idő? Mert ha egy hónapig nem megyek haza, az még nem gyanús. Illetve ha befordítom, akkor tényleg nem látszik? Nektek mik a tapasztalataitok ezzel?


2022. dec. 9. 20:37
 1/4 anonim ***** válasza:
33%
Csináltass mell- vagy intimpiercinget, az nem látszik.
2022. dec. 11. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
#1 Kösz, inkább kihagyom
2022. dec. 11. 12:09
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

A septumot lehet úgy kérni, hogy az orrodba befele fordítva szúrják, de akkor úgy is kell hagyni, amíg érzékeny, illetve az orrfújás szr érzés lesz, én annó fülpiszkálóval oldottam meg. De lehet szemöldök ( banán vagy rövid egyenes ) szárú piercinggel is szúrni, illetve lehet átlátszó, bioplaszt piercinget is kapni, így az nem látszik.


Egyébként meg ennyi idősen azt csinálsz, amit akarsz, amíg másnak nem ártasz vele. Nem ismerem anyukádat, de ha már a porcos fülikbe belenyugodott, szerintem a septumba is bele fog idővel, főleg hogy helye se látszik meg, ha kiveszed.

2022. dec. 12. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 A kérdező kommentje:
A porcos fülbevaló sem tetszett neki, de igazából nem látott benne nagyobb különbséget, mintha bárhová máshová szúrták volna a fülbevalót, ugyanolyan rossz, mert csak, izé, feltűnő, nem ezzel kell kitűnni a tömegből, meg ha nem látszik, nem feltűnő, akkor minek, meg ha tök gyakori, akkor meg jujjci nem kell beolvadni a tömegbe. Sőt, a helixem óra rosszabb a véleménye a piercingekről, mert nekem anno azt lőtték (hiba volt, i know), évekkel később sem volt teljesen gyógyult, keletkezett köré egy dudor, ami az ékszer kivétele után egy évvel se tűnt el, amit műtét útján kellett eltávolítani.
2022. dec. 12. 13:14

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!