Kezdőoldal » Szerelem, szex » Ismerkedés » Mindenképpen selejt géneket...

Mindenképpen selejt géneket hordoz az a fiú, aki nem tartozik a tipikus, helyes, szép, páwa fiúk közé vagy a kigyúrt nagy tömegű alfa fickók közé?

Figyelt kérdés
Mert én úgy tűnik nagyon ronda vagyok a lányok szemében, bár kép alapján van, hogy tetszem egy kevés lánynak, de a legtöbb csaj sosem rajong lértem, ha például sétálok valamerre nem vesznek úgy észre a lányok, nem lesznek zavarban sem tőlem. Na meg mint írtam, rondának tartanak azok a lányok, akiknél eddig bepróbálkoztam egy kevés kivételtől eltekintve. A többség azt mondja, hogy ronda vagyok és nem is hiszik el, hogy van lány, akinek én kellenék. Az az igazság, hogy én kezdem már érezni, hogy talán tényleg selejt vagyok és a lányok megérzik ezt, hogy rosszak a géneim. De akkor miért is van az, hogy tudok járni meg elég okos vagyok, ami azt illeti, intelligenciám az egyetlen erényem. Több versenyre is küldtek, elég sokat olvasok, de mégis a selejt génű fiúk közé tartoznék ezek szerint, aki nem érdemlikó meg, hogy tovább örökítse a génjeit? Nem lehetnek gyerekeim sem majd ezek szerint, mert nincs lány, aki elfogadna, mindenki selejtnek tarta a külsőm miatt? Nincs már semmi önbizalmam a csajozáshoz, annyira csúnyán bánnak a külsőm miatt velem a lányok, nem értem miért olyan fontos a külső.
2013. aug. 22. 14:15
 1/4 anonim ***** válasza:
71%

Nem, de amíg ilyen kérdéseket írsz ki, addig erősen esélyes.


Kell némi intelligencia ahhoz is, hogy az ember belássa, nem lehet az intelligenciára alapozni minden helyzetben.


Úgy gondolom a csajozás hatványozottan ilyen, csak a nagyon művelt és okos lányok tudják értékelni az intelligenciát, és ők is csak akkor, ha azért nem hánynak be tőled. Öltözködéssel, stílussal, sporttal lehet javítani a helyzeten.

2013. aug. 22. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

Azt mondod van akinek tetszel, v legalábbis elfogad, kedvel. Na velük foglalkozz, ne azokkal akik leráznak, gúnyolódnak.

Nem tudom hogy nézel ki, de lehet hogy más haj, borosta, esetleg vmilyen szakáll is segítene, ezeket ki kell próbálni. Ha szemüveges vagy, akkor egy divatos, v elegán keret. És a ruha, ne bő pólók, hanem pl ing. Én pl szeretem, ha egy pasi inget ( is) hord :)

2013. aug. 22. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
A páva az nem duplavé te kis trendi nyomika!!!
2013. aug. 22. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
de a páwa az w és nem szimpla (pólus,árkád,westend,aréna)
2013. aug. 22. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!