Elmondtam édesapámnak, hogy meleg vagyok. Most gyűlöl. Mit tegyek?

Tegnap előtt este vacsora után megkértem szüleimet, hogy maradjunk az asztalnál, mert valamit el akarok nekik mondani. Mindketten tudták, hogy valami nagy gáz van, anya odaült mellém, megfogta a kezem, édesapám pedig szembe ült és azt mondta, hogy "Mondd csak!". De nem tudtam. Ott ültünk vagy két percig, én már bántam, hogy belekezdtem. Apa ekkor azt mondta, hogy "Fiam, akármi is az, már annak is örülünk édesanyáddal, hogy elmondod". De nem tudtam. Ott ültünk, aztán végül kinyögtem: "Apa, anya, meleg vagyok".

Én nekem az ég világon fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Fogalmam sincs. Nem vonultam sose az utcára, magánügyként fogtam fel, nem jártam a pesti melegbárokat a promiszkuitást hajszolva (villamosmérnöknek tanulok a BME-n), egy fiú van, akivel legszívesebben örökké együtt élnék. Miután kimondtam, mindketten lefagytak. Apa aztán felpattant az asztaltól, és elvonult a hálószobájukba. Anya még pár percig szorította a kezem, majd mosolyogva felállt és elment a nappaliba. Én ott ültem, mint egy sóbálvány. Egy percbe se telt, anya elkezdett zokogni a szobában, édesapám (mind később kiderült) pedig a falhoz vágott a szobájukban egy üvegezett fényképet a középiskolás ballagásomról. Felhívtam egy barátnőmet, Annát, hogy kész, itt minden káosz, náluk tölthetném-e az éjszakát. Mondta, hogy persze, áthívja még pár barátunkat. Én ekkor írtam egy levelet, hogy elmegyek Annáékhoz, majd elmentem.

Másnap délben hazajöttem, anya ebéddel várt, apa sehol. nem szóltunk egy szót sem, csak ettünk. Utána mondta, de remegett a szája, hogy hozzam át a koszos ruháimat, mert nemsokára bepakol a gépbe. Ekkor hallottam, hogy "Mondd meg neki, hogy takarodjon innen a ruháival együtt!". Anya az asztalra borult, én meg könnyekkel küszködve elmentem metrózni. Csak úgy, egyik a másik után. Nem értem semmit. Édesapám sose acsarkodott, hogy "mocskos b.zik", és mindig, mindent meg tudtam velük beszélni. Nem értek semmit. Nem tudom mit tehetek. Fogalmam sincs. Anya nem mutatja ki, de látom rajta, hogy ő csak elfojtja magában, mintha a tagadás fázisában lenne. Elmondtam édesapámnak, hogy meleg vagyok. Most gyűlöl. Az égadta világon semmi fogalmam sincs, hogy mit tehetnék. Valaki tudna segíteni? Bármivel, tényleg. Ha esetleg valakinek át kellett ilyenen vagy hasonlón esnie, hogy birkózta le, vagy ez már örökre így maradt? Nekem a szüleim voltak az erőforrásom. Mindig, bármit elértem, láttam, hogy mennyire örülnek neki, és ez ösztönzött, hogy haladjak tovább, és tovább. De most már minden értelmetlennek látszik. Én értelmetlennek érzem magam. Feleslegednek és rossznak. Segítség.