Hogyan közeledjek az évfolyamtársam felé?

Jár egy srác az iskolámba, aki már az első évben megtetszett, mosolygós volt, kedves arcú, életvidám szóval körülbelül minden, ami én akkor nem. Akárhogy is most már egy kicsikét jobban vagyok, de ennek ellenére még mindig nagyon zárkózott és félszeg. Egy ideje észrevettem, hogy ő is figyel engem, legalábbis én így látom, lehet hogy tetszem neki, lehet hogy csak valami flúgos, nyomorék predátornak lát, vagy egyszerűen csak mint ember vagyok neki szimpatikus. De akkor folytatom. Idén léptem a 11.-dik évfolyamba, ami rögtön egy megvilágosodással kezdődött és egy fakultációváltással végződött. Nagy bizakodással és - később idegtépő idegességbe átforduló - izgalommal indultam neki a napnak, éreztem hogy talán ez az első lépés az utamon, az igazi életem. És mint a tanterembe érve egy-két perc sem telik el, belép Ő. Mint ahogy szokásom elképzelni, ehhez hasonló édes kis álomképekben. Bár nem hiszek a sorsban és kissé reálisabban is gondolkodhatnék már szerelem és szenvedély körében, de amint megláttam rögtön egy újabb megerősítés gyulladt bennem, hogy jól döntöttem. A gond csak persze az, közben egy olyan - igaz nem nagy - társaságba csöppentem, amely már kiismerte önmagát, bizonyos mértékben megkötött, és ennek következtében sokkal nehezebb lesz asszimilálódni. És mivel a saját osztályomon belül már így is a ranglétra alsó fokán lógok, szent ereklyeként féltem a tiszta lapom, be ne mocskolódjon, amely ragaszkodás, viszont megint csak ugye gátolja a megnyílás folyamatát. És persze attól is félek, hogy már rögtön a legelején elrontom és hülyének fog tartani vagy gyökérnek, ugyan is hallottam már tanároktól is, hogy nagyon értelmes srác és hallgatva őt az órán, tényleg annak is látszik, én meg állandóan ostobául érzem magam. Már így is azon rágódtam, hogy amikor elköszöntem tőle az is úgy hangzott mint valami torokgyulladásos pszichopata, aki magába fordulva remegő kézzel pattintja ki a bogyókat a levélkékből. Tudtok tanácsot adni?