Valaki leírná nekem A szerb film tartalmát?

A történet szerint a volt pornósztár Milošt megkeresi egy titokzatos férfi, és rengeteg pénzt ajánl érte, ha egyetlen film erejéig visszatér az iparba. A már családos férfi végül belemegy az alkuba, még úgy is, hogy nem tudhat semmit a készülő filmről. Nem meglepő, hogy nem azt kapja, amit vár: a fehér testnedvek közé rengeteg vörös is keveredik, és a brutalitások teljesen különleges formái jelennek meg, méghozza úgy, hogy abban a férfinak is része lesz, akkor is, ha küzdeni próbál ellene.

A film pornójelenetei olyan gyérre sikerültek, hogy semmiképpen sem nevezhető szexuálisan túlfűtöttnek az alkotás. Erektált péniszt csak akkor látunk, ha azzal kínozni (ölni!) kell, a szexualitás pedig megmarad az olyan - egészséges lelki világú szemlélő számára megrettentő - jeleneteknek, mint a filmvásznon valóban újszerűnek ható újszülöttpornó. Ennél többet erről nem is szólnánk, ezzel csak egy apró teret adtunk most olvasóink kreativitásának.

A filmet még tapasztalt horrornézők sem merik ajánlani, mert állítólag sérüléseket okozhat egy személy mentális egészségében. Én ebben nem nyilatkozhatom, mert (talán a túlzott elvárások miatt) semmiféle rossz lelki állapotot nem tudtam a mű számlájára írni, még rátoltam aztán a francia Mártírokat is, hogy meglegyen az alvás békessége. De állítólag normális embereknek (és ebből kifolyólag e kritika írója semmiképpen sem az) nem ajánlható az alkotás. Az biztos, hogy erős idegzet és valamiféle nyugodt álláspont kell hozzá arra vonatkozóan, hogy a filmen ábrázolni szinte bármit lehet. Mindazonáltal valami baj van a világgal: ahol az Emberszázlábú a röhögésen és unalmon túl bármiféle más jellegű érzést (például rajongást, netán félelmet) tudott kiváltani, ott ezt az alkotást maga az ördög rendezte.

Spasojević fölöslegesen nevezi filmjét „művészeti próbálkozásnak", ez egyszerűen egy, a gore-filmek határát súroló, remekül megkomponált provokációs alkotás. Kifejezetten élvezhető film a technikai megvalósítást tekintve: elfogadható bábuk, jó sminkek, színészi játék, operatőri és rendezői munka jellemzik, így végül is a szerb filmek büszkesége lehetne, ha a külön provokatív címe (Српски филм, Szerb film) nem azt célozná, hogy Szerbiában a pokolba kívánják az egészet.

A szexuális tabutörések (nekrofília, incesztofília és pedofília - ha valaki nem ismeri ezek jelentését, inkább hagyja ki a filmet) ábrázolása bár nem teljességgel példa nélkül álló, ilyen naturalistán, őszintén ritkán szerepelnek, és az átlagos filmfogyasztókhoz semmiképpen sem jutnak el. Nem is merül föl a kérdés legtöbbünkben, hogy szexelnénk-e egy halottal, gyermekkel, családtagunkkal vagy ezen kategóriák furcsa keresztezéséből valakivel, ezért önmagában is terhes a történet.

A művészi koncepció azonban jóval túlmutat azon, hogy undorító és beteges jeleneteket pakoljanak egymás után. A Srđan Todorović által játszott főszerep egyáltalán nem olyan értékű, mint egy, a műkínzásokra épülő horror vagy csak a Fűrész-sorozat bármelyik karaktere: ha éppenséggel nem is Oscar-gyanús karakterrajz, mégis van súlya, sőt van a filmben üzenet is. Kétséges, hogy ez lenne-e a jó közvetítő megoldás a világ felé, de a Szerb film arról üvölt, hogy Szerbiában mennyire tisztelik az embereket. Az intelligens, sármos, de őrült filmrendező, Vukmir, az állam politikai gépezete, a család pedig - amelyet nemcsak testileg, de lelkileg is teljesen megnyomorít, s mindezt olyanféle kéjenc gyönyörrel, mely túlmutat a testiségen - a szerb nép.

Ez az értelmezés jóval túlmutat azon, hogy a film az egyre aberráltabb pornográfiát venné górcső alá. A pornófilmes jelentekben gyakorlatilag nem is látni genitáliákat, és olyan érzést keltenek, mintha a nyolcvanas évek pornóit látnánk kissé modernebb rendezésben. A valóságban a Szerb film az emberi lélek mélységéből öklendezte föl azt a mocskot, amelyről nem beszélünk, mert tabu, de átvitt értelemben legalábbis megteszik velünk nap mint nap, mikor a fogyasztás és egyes javak miatt magunkat és másokat kell megerőszakolnunk.

A Szerb filmet én nem látom kirívóan visszataszítónak, sem megrettentőnek. Semmivel sem rosszabb megnézni, mint kinézni az ablakon vagy átnézni ismerőseink életvezetési stratégiáin, erkölcsi megfontolásain és úgy általában előretekinteni az úton, amelyen haladunk, s amely vége remélhetőleg nagyon is közel van már. Mindezzel azonban friss aggyal szembesülni rémes érzés. Ugyanilyen rossz először látni meghalni valakit, értelmetlenül szenvedni látni vagy egy kiszolgáltatott lényt végleg kihasználni. Pedig mindezt ugyanolyan lények teszik, mint mi magunk: ők is a tükörbe néznek, ők is éreznek, tesznek és terveznek. Emberek, mint mi. Ők a rendezők.

Tessék:

A történet szerint a volt pornósztár Milošt megkeresi egy titokzatos férfi, és rengeteg pénzt ajánl érte, ha egyetlen film erejéig visszatér az iparba. A már családos férfi végül belemegy az alkuba, még úgy is, hogy nem tudhat semmit a készülő filmről. Nem meglepő, hogy nem azt kapja, amit vár: a fehér testnedvek közé rengeteg vörös is keveredik, és a brutalitások teljesen különleges formái jelennek meg, méghozza úgy, hogy abban a férfinak is része lesz, akkor is, ha küzdeni próbál ellene.

...Az első bekezdés összefoglalja a tartalmát. A többi csak kerítés kiegészítésként.

Kielégültél, te beteg fax?!

Ahhoz kevés vagy, hogy megnézd, miközben áll a farkad még a gondolattól is.

Te nyomorult!