Ugye most nyár van. Én arra gondoltsm, hogy szeptemberben elkezdek naplót írni, és ezt majd egyszer kiadom. Vélemény erről az irományról?

Oké, akkor itt egy példa.

Szeptember 27.,

Reggel szokás szerint anya keltett. Komótosan másztam ki az ágyból, majd indultam el a fürdőszobába. A reggeli teendőimet elintéztem, majd felöltöztem, felkaptam a táskám, és elindultam a suliba.

Az eső rontott is a kedvemem, és az csak hab a tortán volt, hogy gyalog kell mennem.

Amikor megérkeztem az iskolába, az ellenőrzőmet felmutattam a portásnak, és el is indultam a lépcsőn.

Megálltam az osztályom terme előtt, majd egy kis hezitálás után benyitottam. Mindenki el volt foglalva a maga dolgával. A legtöbb ember a telefonját nézte pislogás nélkül, páran egymással beszélgettek, és volt olyan is, aki átnézte a következő óra anyagát, nehogy felelés legyen, és egyest kapjon.

Leültem a helyemre, majd elő pakoltam az irodalom cuccaimat, mert jobb dolgom úgyse volt.

A következő pillanatban Lili állt meg mellettem. A tekintetemet rá szegeztem, mire ő azonnal elkezdett hadarni.

– Szia, Lina! Képzeld el, ma nem jön Enikő, mert eltört a lába, és Ildi még mindig szereti Norbit, és én is, szóval meg kéne ölnöm a csajt, meg a többit is, kivéve téged, mert tudom, neked nem tetszik.

– Vegyél levegőt is, Lilcso – vágtam közbe, mert tudtam, ezzel feldühítehetem. Meglepetésemre Lili elmosolyodott, nagy levegőt vett, és folytatta mondandóját.

– Mondjuk téged is ki kéne nyírnom, mert lehet, hogy Norbinam tetszel – gondolkodott el barátnőm, és összehúzott szemmel szegezte rám tekintetét.

– Te hülye! – csaptam rá a karjára. – Nekem dehogy tetszik Norbi! És szerintem rajtad kívül senkinek se!

Lili sértődött arcát látván próbáltam megnyugtatni. – Nyugi már! Legalább csak neked kell Norbi, és nem lesz catfight – vigyorogtam.

– Idióta – motyogta Lili, és amint ezt kimondta, megszólalt a csengő fülsüketítően idegesítő hangja.

– Mindenki a helyére – mondta Nagy tanár úr – Vegyetek elő egy lapot, és egy tollat. Más ne legyen az asztalon!

Mindenki dermedten meredt az osztály stréberjeire, könyörgő tekintettel. Csak ilyen helyzetekben jövünk rá, hogy hányan vagyunk az osztályban.

– Bárki, aki megszólal, azonnal egyest kap. Remélem nem kell többször ezt elmondanom – mondta gúnyosan.

Néhányan lesütött szemmel felröhögtünk, majd mindenki, de tényleg mindenki – még azok is, akik tényleg tojnak az egész irodalomra –, elképesztően koncentráltak a kérdésekre, amiket Nagy éppen diktált.

Egyébként hogyha kérdeznétek, 5-es vagyok, szeptembereben leszek 6-os.