Kezdőoldal » Tudományok » Egyéb kérdések » Egyszerűen nem tudom megérteni...

Egyszerűen nem tudom megérteni. Valaki el tudja magyarázni?

Figyelt kérdés

X szerelmes Z-be.. Majd X elmegy a jövőbe és találkozik Y-nal, aki Z unokája. X végül Y-ba is beleszeret, majd megígéri neki, hogy, ha visszamegy, nem csinál semmit Z-vel, mert már Y-t szereti, és, ha esetleg csinálna valamit Z-vel, akkor talán Y nem születne meg. X-nek vissza kell mennie, majd rá pár évre megházasodik, de nem Z-vel, hanem A-val. Z pedig B-vel házasodott meg. Nem sokkal később a jelenben megjelenik X unokája, (legyen mondjuk C), és odaadja a karkötőt Y-nek.

Amit nem értek: Ha X nem megy a jövőbe, akkor Z-vel jött volna össze, mert nem szeret bele Y-ba. Ezért lett Z-nek Y az unokája, mert Z B-vel házasodott meg, nem X-szel. De miért? Hiszen X csak most jött a jövőbe. Akkor hogy lehet a jövő úgy, hogy Y az Z és B unokája? Hiszen X-nek még lehetősége sem volt megváltoztatni a múltat, hogy ne ő házasodjon meg Z-vel B helyett. Hiszen ő csak most jött a jövőbe.

És ott van X unokája, C. X csak a jövőbe utazás után döntött úgy, hogy A-t veszi el Z helyett.

De a múltban hogy utazhatott volna a jövőbe, ahol találkozhatott volna Y-vel, és úgy döntsön, hogy A-val házasodik? Plusz ott van a karkötő.


Így visszaolvasás után szerintem senkinek nem lesz érthető, szóval, ha valaki nem érti, megelégszem egy egyszerű kiselőadással is az időutazásról, hogy jobban megértsem.. ^^"



2012. febr. 10. 20:22
 1/4 A kérdező kommentje:
Jah, és azt nem írtam oda, hogy Y még ad egy karkötőt X-nek, bár ez nem fontos rész. Annyi a lényege, hogy később Y visszakapja X unokájától.
2012. febr. 10. 20:23
 2/4 anonim ***** válasza:

Van egy olyan bácsi, akit úgy hívnak, hogy Schrödinger. Keresd meg a macskáját!

Amúgy meg józan paraszti ésszel gondolkodva, Ha látsz valamit megtörténni a jövőben, akkor az azért lett olyan, mert láttad megtörténni a jövőben. Tehát hogyha visszamész a múltba és bármit teszel, azzal nem tudod befolyásolni a jövőt. De ha a párhuzamos világokkal gondolkozunk, akkor rájöhetünk arra, hogy a "jövőben" látott dolgoknak semmi köze a mi valóságunkhoz. Eszerint, hogyha valami módon el tudnék jutni a jövőbe, akkor akár egy náci birodalom hatalma alatt álló világba is kerülhetnék, ahol én sose voltam, ahogy az apám apja sem, mert az ő apjával végeztek a németek.

2012. febr. 10. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:

Ez valami film??? :D

Am sztem csak az a bibi, h nem tudjuk, h "kitöl" van Y, az unoka.

Mert ha Xtöl van, akkor szar ügy... Ha nem hazasodik össze Zvel, akkor nem lesz Y se.

De ha nem töle van, akkor se biztos, h Z vegül azzal a vkivel fog összejönni, akitöl Y lenne.

Igazabol nem ertem, h mi a kerdes. :D

Sztem nincs olyan, h fix jövö. Sok-sok elagazas, döntes kell ahhoz, hogy vegül odajuss, amit a jövöben "lattal".

2012. febr. 10. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Ez nem más, mint a nagypapa-paradoxon egy igen nyakatekert formája. És mivel paradoxon, nincs rá magyarázat ^^
2012. febr. 15. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!