Kossuth Lajos miért beszélt Görgei Artúr ellen, amikor ő maga lemondott, és átadta neki a felelősséget?

Másfél százada az információáramlás pont ellenkező véglet volt, mint manapság.

Jelenleg minden baromság megtalálható a neten, és közte csak véletlenszerűen fordul elő fontos és valós információ.

Akkoriban viszont szinte semmi infó nem volt. Egy-két alacsony példányszámú újságból tudott meg mindent a nép. Aki olvasta, az elmondta másnak, az meg megint továbbadta. (A végére már esetleg egészen máshogy nézett ki a dolog...) Így gyakorlatilag néhány ember tudta formálni a közvéleményt.

Kossuthot a nép istenítette, mert a korabeli lapok többnyire istenítették. Utána megint az volt, hogy az információhiányos nép csak arról értesült, hogy - az újságok szerint - már MAJDNEM megvolt a magyar függetlenség, de jött egy gazember, aki letette a fegyvert.

Hogy miért kellett letenni a fegyvert, meg hogy ez gyakorlatilag egy jó döntés volt, meg főleg, hogy nem Görgey döntött, hanem a minisztertanács, arról már nagyon kevés ember hallott. És aki mégis, ő ha beszélt is róla az ismerőseinek, akkor árulónak bélyegezték, szóval még ő is hallgatott inkább.

Kossuth talán azért írt Görgey ellen, hogy a nép felháborodjon az áruláson, és legyen táptalaja egy újabb felkelésnek.

#7: Kossuth elképesztően jó szónok volt, nem véletlen, hogy ő határozta meg a magyar politikát abban az időben. 15 évvel ezelőtt egy magyartanárnőm azt mondta, hogy a nagy valószínűséggel Kossuth volt az elmúlt kétszáz év legjobb szónoka, és ebben szerintem van valami. Ha ő azt mondta, hogy a háborút meg lehet nyerni az oroszok és az osztrákok ellen, rengetegen elhitték akkor is, ha éppen menekült az országból. Ha azt mondta, hogy Görgei áruló volt, még az olyan műveltséggel rendelkezők is elhitték, mint Vörösmarty vagy Mikszáth. Szegény magyarázkodhatott aztán, hogy a fegyverletétben mindenki beleegyezett, és az oroszok feltétel nélküli fegyverletételt követeltek, Vörösmarty megírta azt a verset, Mikszáth is utalt rá az egyik könyvében, hogy inkább árulónak tartja őt.

Vörösmarty verse:

Átok

Görgeinek híják a silány gazembert,

Ki e hazát eladta cudarúl.

Kergesse őt az istennek haragja

A síron innen és a síron túl.

O százezernyi hős fiak vezére,

Dicső, ha győz, dicső, ha elesik,

Ki úr leendett, milyennél nagyobb nincs,

Meghajlott a lábtúrta fövenyig.

Kezében volt az ország szíve, kardja,

S ő mint pofon vert, megrugdalt inas,

Feladta gyáván mind e drága kincset,

Bérért vagy ingyen, mindenképen gaz.

Hallgatnak ágyuink, a puska nem szól,

E némaság oh mily réműletes!

A hajdu nem küzd, a megjött huszárnak

Kardján most nem vér - csak köny csergedez.

Harc nélkül, alku nélkül így elesni!

Egymásra néznek a bús harcfiak

S a hitszegő vezérre szíveikben

Kihalhatatlan átkot mondanak.

"Isten, vagy ördög - így kérdik magokban -

Melyik teremté ezt a Görgeit?

Ily férget isten soha nem teremthet,

Ezen megtörnék emberben a hit.

Hervadjon a fű, ahol megpihenne,

Akadjon fel, midőn a fára néz,

Enyhet ne adjon éhe, szomja ellen

A föld, s ne nyujtson soha emberkéz. . .

Kergesse őt a balszerencse, mint

Szilaj kutyák a felriadt vadat.

Éljen nyomorból, kínból mindhalálig

S ha elhal, verje meg a kárhozat."

Mikszáth: Az új Zrinyiász részlet

"A feketekávénál, amit egyébiránt egyik vitéz se akart megkóstolni (»Maradjunk csak a pezsgőbornál!« - szólottanak), amint a vendégek helyeket kezdtek változtatni, az amabilis kedélyhangulatban Gyulai Pál is odaférkőzött Zrínyihez és megfogván őt, elvitte Görgey Arthurhoz, hogy bemutassa őket egymásnak.

Zrínyi hosszabban társalgott a daliás, széparcú öreg úrral, kinek fehér haja egészséges piros arcot borít, kinek a fején levő nagy forradás kemény koponyáról tanúskodik, míg okos szemeiből szelíd lélek néz ki.

Mikor elváltak, Zrínyi kíváncsian kérdezé, ki volt ez a derék, igen okos úr.

- Ez a jelenkori Magyarország legnagyobb hőse - felelte Gyulai, de mások se mondtak ellent.

Zrínyi arca úgyszólván kipirult az érdeklődéstől.

- És mit csinált?

Elmondták röviden a hadjáratait, győzelmeit - lélegzet-elfojtva hallgatta, mint egy gyönyörű tündérmesét.

- És aztán, aztán? - sürgeté mohón.

- Aztán letette a fegyvert Világosnál.

- De hát mért tette azt?! - pattant fel Zrínyi, és villámok cikáztak haragos fekete szemeiben.

- Mert nem tehetett egyebet. Derék dolog volt tőle. Mert ezer meg ezer magyar életét mentette meg vele.

Zrínyi lehajtotta a fejét lehangoltan a két könyökére, és elgondolkozott a hallottakon. Összehasonlította az ő életét amazéval. Komor ködként gomolygott előtte a két pálya egy percig: »Miket beszélnek ezek, s miket tettem én? Milyen felfogás! Lehet-e ez?« - aztán hirtelen felocsúdva, mintegy magának mondá.

- Vagy én, vagy ő, de valamelyikünk semmi esetre se hős."

Kossuth politikus volt. A politikus úgy működik, hogy az alábbi dolgok léteznek:

- események a valóságban

- közvélemény, ami az eseményeket valamilyen módon befogadja

- a politikus, aki az eseményeket úgy tálalja a közvéleménynek, hogy abból politikai hasznot húzzon

Nos, amikor elbukott a szabadságharc, abból Kossuth mint politikus, csak úgy tálalhatta az eseményeket a közvéleménynek, hogy abból saját magának politikai tőkét kovácsoljon, másrészt a szabadságharc majdani újrakezdésének reményében a népnek is olyan tálalást körítsen, hogy nem is történt akkora baj, mint amekkorának tűnik.

Ezért kézenfekvő volt az "áruló" kártya kijátszása, ami több szempontból is jó volt neki:

- saját magáról elterelte az egész bukás ódiumát

- a népnek is tartást, gerincet adott, hogy a dicső szabadságharcot csak belső árulással lehetett leverni

Ezek a politika akkori szempontjai szerint olyan "nyereségek" voltak, hogy ezek mellett az, hogy ezzel egy ember jóhírét teszi tönkre, az nem számított. Pedig Görgey emberileg, szakmailag és minden szempontból messze-messze Kossuth fölé magasodott, de a világ ilyen, az ilyen tiszta és igazán tehetséges emberek mindig a Kossuth-félék áldozatai. A világ működését igazából a Kossuth-féle szarkavarók tartják a kezükben, nézd meg a saját korunkat.