Az emberek mekkora hányadának lehet empátiája amelyik a saját családján túlterjed?

Gondolkodtam már ezen az ellentmondáson, és szerintem az emberek többsége empátia hiányos részlegesen pszihopata, akik viszont a saját családtagjaik iránt, valamilyen egyébb például védelmező ösztön miatt mégis csak képesek mélyen érezni, aggodni, esetleg szeretni.

A második világháborúban hétköznapi normálisnak számító átlagemberek tömegei vettek részt a tömeggyilkoságokban, vagy gond nélkül elnézték, mind az utcákon, mind a haláltáborokban.

A Lengyel vagy Németországi haláltáborokban "dolgozó" Német katonáknak főtiszteknek, gyakran a közelben lakott a családja, ahová ők nap mint nap hazajártak a napi munka után. Bármelyik napon megöltek mondjuk 1000 gyereket, gázzal, fegyverrel, leszurták, agyonverték pusztakézzel, vagy csak egy gödörben, élve elégették őket. Nem kell részletezni, ott mindennap eszeveszett örjöngő tömeggyilkoságok zajlottak. Majd a nap végén a német tisztek hazamentek a családjukhoz, és boldog családi életet éltek a feleségükkel, 4-6 gyerekükkel. Hétvégente szinházba jártak, családi piknikeken vettek részt, családi ünnepségket rendeztek, tanultak, játszottak a gyerekeikkel. Aztán másnap a haláltáborba visszatérve saját kezüleg ezreket gyilkoltak, vagy parancsot adtak rá. És ezek az emberek az akkor német társadalom számára megbecsült pédaképek, hősők voltak. Tehát még véletlenűl sem közveszélyes elmebeteg tömeggyilkosnak tekintették őket.

Szóval itt nagyon konkrétan tetten érhető ez a furcsa empátia hiányos állapot, ez a kettőség. Mig a saját gyereküknek mindent megadtak, boldog gyerekkort biztosítottak nekik, addig másnap a táborban felnöttek és gyerekek ezreit gyilkolták le brutális szadísta módókon.

Az empátia annyit jelent, hogy képes vagy beleélni magad a másik ember (vagy állat) érzelmeibe, lelkiállapotába.

> Durvábbnál durvább kínzó eszközöket, fegyvereket találtak fel.

Az az igazság, hogy ehhez is kell empátia. Nem tudsz jó kínzóeszközöket kitalálni, ha nem érzed át, hogy azok milyen hatással vannak a másikra. Az más kérdés, hogy a cél ebben az esetben nem a másik fájdalmának, szenvedésének az elkerülése, hanem pont az elérése. De empátia, együttérző képesség ehhez is kell.

> a brutalitásra való szomjtól

Ehhez is kell empátia.

~ ~ ~

Akiből tényleg, teljes mértékben hiányzik az empátia, abban a másik ember szenvedése vagy halála nem vált ki nagyobb érzelmet, mint benned az, ha kettétépsz egy darab papírt. Nem tudod átérezni a papír érzéseit, jó eséllyel azért nem, mert nem tulajdonítasz érzelmeket a papírnak. Akiből hiányzik az empátia, az tárgyként kezeli a többi embert. Te sem törsz össze ok nélkül tárgyakat. Nem okoz kielégülést, sem más érzelmet, ha számodra nem hasznos tárgyakat törsz össze. Sőt azokra a tárgyakra, amik hasznosak számodra kimondottan vigyázni fogsz. De nem érzelmi alapon, hanem pusztán hűvös számításból.

Akiből tényleg hiányzik teljes mértékben az empátia, annak a másik ember kínja, halála pont akkora érzelmet vált ki, mint benned a papír széttépése. Semekkorát. Se jót, se rosszat, se sajnálatot, sem kárörömöt. Ha éppen a céljaihoz közelebb viszi, ha érdekében áll, akkor pont úgy öl meg, vagy okoz szenvedést másoknak, ahogy te is kettétépsz egy darab papírt, ha éppen arra van szükséged. De ahogy a legönfeláldozóbb szent sem, úgy a legelvetemültebb, leggonoszabb ember sem tépked ok nélkül papírdarabokat, és nem talál ki módszereket ahhoz, hogy minél lassabban vagy hosszabban tépődjön a papír. Miért? Mert nem vált ki belőle semmiféle érzelmet, nincs célja vele, így felesleges, értelmetlen időtöltés. Pont ennyire nem fog egy teljesen érzéketlen ember szenvedést okozni vagy megölni ok nélkül mást. Egyszerűen nem vált ki belőle érzéseket, így ha nem áll érdekében, nincs vele célja, akkor teljesen felesleges, értelmetlen időtöltés lenne.

A teljesen empátiamentes ember alapból kiveszi a tábla csokit a kezedből. Miért? Mert éhes vagy mert szereti a csokit. Ha nem adod, és van nála egy kés, akkor simán leszúr. Miért? Mert ez szükséges ahhoz, hogy megszerezze a csokit. Érzelmet egyedül a csokoládé íze vált ki belőle. A leszúrásodhoz sem jó, sem rossz érzés nem társul benne. Nem több, mint a csoki csomagolásának a felbontása. Persze az empátiahiányos ember is volt gyerek és nem gyilkossággal kezdte. Megtanulja, hogy nem érdemes leszúrni a másikat egy tábla csokiért. Nem azért, mert a másiknak fáj, hanem mert később olyan szankciók, következmények fogják érni, amit nem akar vállalni. A pszichopata – aki képtelen az empátiára – ilyenkor a jövőbeli énjével empatikus egyedül. A pszichopata nagyon kedvesen fogja elkérni tőled a csoki felét. Vagy sírva fog könyörögni érte, ecsetelve azt, hogy hány napja nem evett. Miért? Mert látott és kipróbált egy csomó viselkedésmintát, és ez az, amit a leghatékonyabbnak talált a csokoládé megszerzése szempontjából a jövőbeli következményeket is beleszámítva. A pszichopaták sokszor tűnnek nagyon kedvesnek, lehetnek nagyon megnyerőek, meggyőzőek. Csak éppen semmiféle érzelem nincs bennük az irányodba. Se jó, se rossz.

Az empátiamentes ember bosszút sem fog állni, ha az nem szolgálja az érdekét. Ha te veszed el az ő csokiját, akkor vissza fogja szerezni, és ha nem kell számolnia a következményekkel, akkor zokszó nélkül le fog szúrni. De ha a csokit már megetted, akkor nem fog bosszút állni, mert azzal nem tudja megszerezni a csokit. Nem fog mondjuk tökön rúgni, mert abból nincs haszna, és nem érez semmiféle elégtételt, hiszen nem képes átérezni, hogy benned milyen érzést okoz a tökön rúgás. Ha mégis tökön rúg, annak két oka lehet. Az egyik az, hogy megtanulta, hogy ez esetleg elejét veheti, hogy a jövőben is elvegye a csokidat. A másik az, hogy így kevésbé kell tartania az esetleges következményektől – a tökön rúgást a társadalom indokoltabbnak fogja tartani –, így jó lehetőség gyakorolni a tökön rúgás technikáját, mozdulatát. Esetleg még azért is tökön rúghat, amiért az ételére egy órája váró vendég is esetleg unalmában elkezdi tépkedni a szalvétát, mert az is érdekesebb, mint nem csinálni semmit. De két dolog nem lesz a empátiahiányos emberben: vérszomj és bosszúvágy. (A pszichopata egy picit más, mert benne van egy céltalan rombolási késztetés is, de az l'art pour l'art és nem érzelmi alapon.)

(Nota bene a legerőszakosabb, legdurvább bűncselekmények elkövetői általában nem pszichopaták.)

~ ~ ~

A vérszomjhoz, a brutalitásra való vágyhoz igen is kell empátia. Az más tészta, hogy más körülmények ennek a tettekben egy negatív előjelt adnak, nem elkerülendőnek, hanem elérendőnek kitűzve mások szenvedését, bánatát, pusztulását. Empátia nélkül rideg, unalmas, legfeljebb racionális megfontolásból célravezető tömegmészárlás lenne az, amit pont az empátia képes a vérszomj érzelmére átváltani.

Saját családon azért könnyű túlterjedni, valószínűleg az emberek elsöprő többsége érez még empátiát az általa szimpatikusnak számító, hozzá hasonló problémával küzdő, hasonló világlátású, gondolkodásmódú embertársak iránt. Mondhatni, akikbe kicsit belelátja önmagát is, annak ellenére, hogy nem rokonok, és nem is feltétlen ismerik egymást, legfeljebb látásból.

A kérdés inkább az, hogy és ezen túl? Tehát érzünk-e empátiát olyan bajban lévő emberek után, akik nem is szimpatikusak, nem is hasonlítanak hozzánk se kívül, se belül. És erre az a válaszom, hogy szerintem baromira nem.