Mi látott a vezetés katonailag 1848/49-ben Dembinsky Henrikben?

Dembinski sikeres hadvezér hírében állt a lengyelek között is, akik csatlakoztak a szabadságharcunkhoz. Lengyel gróf volt és részt vett a lengyel szabadságharcokban.

Bem ázsiója elérte, vagy talán meg is haladta Dembinskiét, ám ő a bécsi forradalomban tüsténkedett, mire Magyarországra ért, addigra ki voltak osztva a posztok, így őt végül Erdélybe küldte Kossuth.

Kossuthnak sem volt könnyű dolga, mert egyrészt erős pártoskodás volt és nem csak közte, meg Széchenyi között dúlt a politikai harc, több párt is vehemens küzdelmet folytatott és sokan utálták egymást, így a valamennyire semleges lengyel Dembinski jó választásnak tűnt, őt legalább nem utálták eleve, így sokan elfogadták fővezérnek. Azt kevés emberről lehetett tudni, mire képes. Egyébként Dembinski mentségére el kell mondani, hogy nehéz helyzetben volt és az ő defenzív harcmodorának a lényege arra irányult, hogy csökkentse a veszteségeket, hogy minél több fegyveres erőt, hadianyagot megőrizzen a későbbiekre, a túlélésre játszott.

Az akkori hadviselésben általában a statisztika úgy alakult, hogy egyenlő erők esetén a veszteségek is nagyjából hasonlók voltak, ám ha valamelyik fél túlerőben volt, akkor annak a veszteségei drasztikusan csökkentek, amelyik meg hátrányban volt, annak a veszteségei dinamikusan nőttek. Ha Dembinki elpocsékolta volna a csekély fegyveres erőt, akkor később nem maradt volna semmi, amivel győztes csatákat lehetett volna vívni.

Az persze megint igaz, hogy zseniális és vakmerő hadvezetésnél, amire Aulich, Damjanich, vagy Görgey képes volt, lehetett sikert elérni, bár ez felettébb kockázatos volt, de mégis meg kellett lépni, ám hogy sikereket tudtak elérni, ahhoz nemegyszer a szerencse is kellett..

Azt a szempontot is figyelembe kell venni, hogy a Honvédséget az eseményekkel párhuzamosan szervezték meg, és ahogy a legénységet is fel kellett újoncokkal tölteni, ugyanúgy gondok voltak a tisztikarral is, a kezdeti időkben főtisztekkel sem bővelkedtek. Ha jól emlékszem, Görgey is annak idején századosként szerelt le a császári hadseregben, amikor pedig jelentkezett a Honvédségbe, akkor őrnagyi rendfokozatot kapott (bár lehet, hogy ezt valaki pontosabban tudja, a lényeg, hogy magasabb fokozattal vették állományba, mert hiány volt főtisztekből). Emellett olyanok kaptak magas rendfokozatokat, akiknek nem igazán volt katonai képesítésük, de magánvagyonból sokat tettek a Honvédségért, ilyen volt pl. Perczel Mór is.

Ilyen körülmények között az, hogy a nemzetközi hírű és katonailag kipróbált lengyel tábornokok Magyarországra jöttek, az sokat számított.

Mai párhuzammal élve, ha te egy céget alapítasz, akkor cégigazgatónak, és más magas beosztású vezetőnek nem azt fogod megtenni, aki addig csak középvezető volt valahol, hanem ha jönnek olyan emberek, akik már bizonyítottak más cégekben mint csúcsvezetők, és nemzetközi hírük van, nyilván azokat ülteted igazgatói székbe. Kb. a magyar politikai vezetés így volt Dembinszkyvel és Bemmel is. Az már más kérdés, hogy Dembinszky nem vált be, és a tehetséges, fiatal Görgey viszont jól bizonyított, de ezt akkor és ott nem látták előre.

#3-as válaszomban leírtakon túl volt még egy szempont is. Kossuthnak már 1848-ban az volt a mániája, hogy a Honvédség tisztikara nem megbízható, és ha onnan választ főparancsnokot, az el fogja árulni a magyar ügyet.

Ez mai szemmel lehet, hogy paranoiásnak tűnhet, és nem is akarom védeni Kossuthtot (főleg azok után, amit később Görgeyvel művelt), viszont ha jobban belegondolunk Kossuth helyzetébe, akkor ebben egyébként lehetett is valami. A Honvédség regurálisan kiképzett tisztikara ugyanis szinte kivétel nélkül Bécsben vagy valamilyen császári intézményben tanulta a "szakmát". Maga Görgey is fiatal korától kezdve Bécsben és más császári katonaiskolában volt katonanövendék, gyakorlatilag ott nevelkedett, Magyarországra csak nagy néha ment haza vakációra (többnyire nem is ment haza, mert nem volt pénze), ami ahhoz vezetett, hogy a magyar nyelvet is elfelejtette (apja magyar volt, az anyja viszont német, azaz német volt az anyanyelve). A barátai, az ismeretségi köre, akikkel együtt nevelkedett, cseh, osztrák, lengyel és más tisztek, azok a császári hadseregben szolgáltak. És erre nem csak Görgey volt a példa, hanem szinte az egész honvéd magyar tisztikar...

Nem csoda, hogy Kossuth inkább hajlott arra, hogy szabadságharcos lengyel tábornokokat nevezzen ki főparancsnoknak, akik mivel kívülről jöttek, nincs személyi kapcsolatrendszerük a császári tisztikarral, megbízhatóbbak, és kipróbáltak a zsarnokság elleni küzdelemben. Ráadásul Bem a forradalmi Bécset védte 1848 októberében a császáriak ellen.

Ha te lennél Kossuth helyében, kit neveznél ki magas beosztásokba? Ilyen lengyel tábornokokat, vagy azokat a magyar tiszteket, akiknek harci tapasztalatuk sem volt, és 1-2 évvel korábban katonanövendék korukban még azokkal a császári tisztekkel kártyáztak, mentek kimenőre, hajszolták az éjszakai életet, párbajoztak egymásért nők miatt, kötöttek örök barátságokat, akik most a császári seregben szolgálnak?

Bár, Görgeyvel kapcsolatban ezek pont nem állták meg a helyüket, mert ő éppen nem hajszolta az éjszakai életet, és amint tehette, le is szerelt, otthagyta a katonaságot, mert gyűlölte azt az életet. És habár elfelejtett magyarul, serdülő korában éppen hogy élénken elkezdett érdeklődni a reformkori viták iránt, rajongott Kossuthért, és az ő országgyűlési tudósításai miatt tanult meg újra magyarul, hogy azokat olvashassa... De Kossuth ezt sem tudhatta, nagy általánosságban az volt a helyzet a magyar tisztikarral, amit fentebb leírtam.