Görgey Arthúr szerintetek tényleg elárulta a szabadságharcot?

Az benne a párhuzam, hogy Görgeynek kellett megparancsolni, mint fővezérnek, hogy tegyék le a fegyvert és ennek a felelősségnek a súlyát is neki kell viselnie. Aki elismeri, hogy a szabadságharc már elbukott, az a fő vád alól felmenti Görgeyt.

Azt is meg kell érteni, hogy a korabeli magyar világ sok szempontból ellentétes volt. A politikai paletta teljes mértékben képviselve volt és gazdasági ellentéteket is gyaníthatunk a háttérben. Ki kell mondani, hogy nagyjaink sajnos marakodtak, gyakran feszült volt a légkör, csak abban volt egyetértés, hogy a szabadságharcot meg kell vívni, illetve lényegében még abban sem, mert számos magyar előkelő a császáriakhoz csatlakozott, csak erről nem esik szó, de rokonaikat csalogatták a másik oldalra. Az is meglehet, ha győz a szabadságharc, akkor utána polgárháború lett volna, az ilyen fegyveres konfliktusokból nehéz békésen kiszállni, de ha mégsem, akkor is parázs lett volna a hangulat, mert hatalmas ellentétek feszültek a háttérben.

Különféle klikkek, pártok, családi és személyi ellentétek, viszályok dúltak, folyt a versengés a hatalomért, a hadsereg, az ország vezetéséért és nem egységesen képzelték a jövőt. A szabadságharc előtt Magyarország nemessége kardcsörtető hangulatban volt, rengeteg volt a párbaj, amit a háborúra való tekintettel felfüggesztettek és az ország kormányzásában hozott intézkedéseket sem mindenki helyeselte. Sokan ellenezték a jobbágyfelszabadítást is, de még a demokrata frakciók is több pártra szakadtak. Petőfit is támadták egy időben, de a költő sem volt rest, még költeményben is visszavágott, igaz, nevek nélkül, de akkoriban mindenki tudta, hogy mit, miért ír. Gondolj csak bele, ma is milyen ellentétek vannak a Parlamentben, mennyire támadják a nevesebb személyeket, ez akkoriban is megnyilvánult. Ehhez még az is hozzájárult, hogy a hivatásos katonatisztek lenézték a civilből avanzsált és valóban, sok szempontból képzetlen, de mégis tehetséges új parancsnokokat és heves viták voltak a tanácskozásokon is, egymást gyakran megsértve. A politikai események is fokozatosan alakultak, az elején még sokan nem akarták a trónfosztást, ki is hagyták a lehetőséget, a bécsi forradalom nagyobb arányú támogatását, csak későn indultak Bécs ellen, amikor már nem tudtak hathatósan segíteni. Először csak Jellasics ellen léptek fel, pedig komoly lehetőség lett volna egyenesen Ausztriára törni és a bécsi forradalmárokkal megdönteni a Habsburgok hatalmát. Voltak, akik kezdettől fogva ennyire radikálisak voltak, de mások nem és még akik nagyjából hasonló alapálláson képzelték az eseményeket, azok sem mindig értettek egyet a közvetlen tennivalókban, a szükséges hadmozdulatokban, erőcsoportosításban. Forrongó események voltak, ami a korabeli sajtóban is tükröződött.

A visszavonulás viszontagságai sem múltak el nyomtalanul, mert csak kevesen hitték előtte, hogy a császár bevállalja a téli hadjáratot, amikor a birodalom minden szegletéből összehívott hadakkal egészen Egerig, Szolnokig hatolt előre, Debrecenbe kényszerítve a kormányt is, ez sokkolta az akkori vezetőket, akik egymást is vádolták.

Forró volt a légkör, az kétségtelen és heves indulatok törtek a felszínre, amik nem vették mindig figyelembe, hogy az ellenfél egy egész birodalom, amelynek katonái jól képzettek, magasan iskolázottak és tapasztaltak voltak, így hát nem volt könnyű ellenük küzdeni és fontos megemlékezni arról, hogy miért is bukott el a már szinte megnyert szabadságharc, mert mindezek dacára mégis vitézül helytálltak őseink, amennyire az csak lehetséges volt.

Talán nem kellett volna az utolsó pillanatban Görgey kitûnõ haditervét Dembinski pocsék haditervére cserélni!

Görgey terve, a dunántúli offenzíva, ha a gyõzelemre nem is kínált reális esélyt, azért sokkal kedvezõbb feltételeket biztosíthatott volna a hadsereg számára. Legalább még egyszer jól megverhettük volna az osztrákokat. Ki tudja? Görgey remekelt a nyári hadjárat alatt, és ha a Dunántúlon marad Klapka meg az õ hadtestei is mellette harcoltak volna, Haynau pedig szeretett kockáztatni, szóval még az is elõfordulhatott volna, hogy sikerül súlyos vereséget mérni az osztrákokra. Ez már a tavasszal is csak egy hajszálon múlt (Gáspár Andráson egészen pontosan).

Akkor pedig a magyar hadsereg talán kedvezõbb feltételek mellett tehette volna le a fegyvert. Vagy legalábbis lehettek volna feltételeik, míg így ugye feltétel nélkül tették le a fegyvert.

De még ha elbukik is a dunántúli offenzíva, a magyar seregnek akkor is lett volna egy erõs, nagyon nehezen bevehetõ bázisa, Komárom, és az ellátmányozás is könnyebben megoldható lett volna, mint a felperzselt, letarolt délvidéken.

Ha valaki elárulta a szabadságharcot, akkor az Kossuth volt, meg a körülötte csoportosuló politikusok, akik inkább a temesvári összpontosításra szavaztak, ezzel biztosítva, hogy vész esetén Törökországba menekülhessenek, viszont Görgey hadseregét odadobták a biztos pusztulásnak.