Már az általános iskolában eldől egy ember életútja?

Nagyon jó kérdés. Az életút valóban többségében kisgyerekkorban dől el. Mindig vannak kivételek, azaz valaki a kisgyerekkori neveltetésével és helyzetével ellentétes irányban fejlődik.

Arról van szó, hogy a szervezetünk (és így az agyunk) működését a gének működése határozza meg úgy, hogy azok vezérlik a szerveink működését, ezek kapcsolatát. Csakhogy ezek a gének nem sorszerűen működnek, hanem úgy kell őket tekinteni, mint egy "stand by" állapotban lévő szerkezetet, amely "kikapcsolt állapotban semmit se csinál, a bekapcsolást viszont az életmód és a környezeti hatások végzik. A nagyobbik baj az, hogy bár a "bekapcsolás" nem egyszerű, de az igazán nehéz a "kikapcsolás". Hétköznapi nyelven ezeket hajlamoknak nevezzük.

Az ember a kisgyerekkorban a legfogékonyabb, hiszen akkor kell a legtöbbet tanulnia az élethez, mivel semmit se tud. Se beszélni, se állni, de még a látást is úgy tanulja. Ezekben az időkben "tanultak" belénk ivódnak, ha rossz tulajdonságok, akkor bizony nehéz "kikapcsolni őket", azaz könnyen "link emberré" válunk. Később az emberi agy egyre kevésbé befogadó, idős korra ezért lesz sok csökönyös ember. A környezete változik, ő pedig nem tud.

Az életút úgy dől el, hogy a környezet, a szülők, rokonok hatnak a gyerekre. Az egyik állandó rendetlenségben él, mindent össze vissza csinál, és hol eszik, hol nem. A másikat rendre nevelik, megválogatják, mit egyen, olvasnak neki, kulturális rendezvényekre viszik, ő ezt szokja meg. Később az egyik nem tudja koordinálni az életét, kifolyik a pénz a kezei közül, nem tartja fontosnak a módszerességet, hiszen sose tanulta, kicsik az igényei, sokszor nem is tudja, hogy lehetnének nagyobbak. A másik megtanulja szervezni az életét, megtanítják előre gondolkodni, igénye lesz a műveltségre, kultúrára, hiszen így nőtt fel. Ez kihat az iskolai tanulásra is, az egyiknek nem fontos a tudás, a másiknak igen. Az egyik nem tud eligazodni emiatt a környezeti hatásokban, a mások tud, ha baj közeleg, van ideje legondolni, hogy védje ki.

A kisgyerekkor határozza meg, miképp viselkedik a gyerek az iskolában. Négy öt év után annyira le lehet maradni, hogy lényegében semmit se ért az iskolában. Ez elrettenti, megutálja, mert ki szereti az állandó sikertelenséget. Kitalál olyasmit, amiben sikeres tud lenni. Többnyire rájön, hogy a testi erő, amiben még versenyképes. Edzőtermekbe kezd járni, rájön, hogy a jobb képességűt meg lehet verni, és akkor ő a győztes. Ezért van az, hogy minél butább valaki, annál fontosabb neki a testi erő. Ez marad neki a sikerélményre, ami nélkül nem tud élni senki. Csak hát a testi erőből nehéz megélni, pláne jó színvonalon.

Elolvastam a hozzászólásokat és annyira jól összefoglaltátok hogy szinte semmi újat nem tudok hozzátenni. Azt legfeljebb hogy a kádárérában is megvolt és talán ma is megvan a társadalmi osztályok(rétegek) közötti átjárhatóság,csak én sem éltem vele és most talán még nagyobb erőfeszítést igényel hogy valaki kitörjön belőle.A kereset is nagyon fontos hiszen abból élünk,de még fontosabb így visszatekintve a szélesebb látásmód a nyelv vagy nyelvek ismerete ami velejárója egy tanultabb "emberfőnek". Például nem csak a hazai lapokból vagy tv.-ből informálódhat és nehezebb megvezetni gondolom én.

Nagyobb elvárásai vannak az értelmiségi szülőknek a gyermek iránt de mivel az azt látja hogy a szülők is igényesek önkénytelenül is kialakul benne is egy nívó.

Ezt úgy írom hogy magam is munkásként dolgoztam és sok sok becsületes igazi embert volt szerencsém megismerni és büszke voltam arra hogy valami hasznos dolgot létrehozhatok. Volt olyan barátom aki leszerelvén a katonaságtól beiratkozott technikumba már nősen és kisgyermekkel és dolgozott velünk napközben. A tudásvágy és a karriervágy az nem összetévesztendő.