Kezdőoldal » Tudományok » Természettudományok » A tudományban és Istenben is...

A tudományban és Istenben is hívő tudósok mivel oldják fel Isten végtelen időben való létezésének paradoxonát?

Figyelt kérdés

A hit szerint Isten teremtette a világot. Ha pedig megkérdezik, hogy jó, de akkor mi teremtette Istent, azt mondják, hogy az örökké létezett. Ez viszont paradoxon! Nem csak fizikailag, hanem logikailag is önellentmondás, ami sokkal nagyobb probléma. Feltételez ugyanis egy visszafelé végtelen időt. Ennek viszont az lenne az eredménye, hogy nem létezhetne a most, hiszen soha nem juthanánk el a mostani állapotig, hiszen ha az idő visszafelé végtelen lenne, akkor ahhoz is végtelen időre volna szükség, hogy eljussunk a most-hoz, tehát nem juthatnánk el, így nem is létezhetne.

A tudomány tud erre értelmes választ adni? A téridő szerkezete, a tér és idő ekvivalenciája, egy feltételezett nulla idő, amihez visszafelé közeledve mind kisebb egységekre bontható, és az ottani események is egyre gyorsabban és gyorsabban játszódtak le, racionális magyarázat. De a vallások szerint nincs az időnek kezdete. No de ha ilyen komoly tudósok elhiszik a vallások tanításait, akkor hogyan oldják fel ezt a paradoxont?

(Tudom, több más paradoxon is van a vallásokban, de most csak ez érdekel.)



márc. 24. 16:30
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
28%

Szerintem egyáltalán nem paradoxon, sőt, inkább teljességgel logikus az, hogyha van egy Teremtő, aki minden létezőt teremtett, akkor

(1) őt logikusan senki és semmi nem tudta létrehozni,

(2) tehát ennélfogva szükségszerűen öröktől fogva létezik.


Egyébként a jelenlegi tudományos koncepció is leragadt az Ősrobbanásnál, de azt valahogyan senki nem kérdezi meg, hogy vajon az Ősrobbanás előtt mi volt? Csak úgy a semmiből hirtelen lett valami, egy robbanással? Spontán folyamat? Ezt hogyan? Na számomra ez az, ami nem logikus.

márc. 25. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
100%

"de azt valahogyan senki nem kérdezi meg, hogy vajon az Ősrobbanás előtt mi volt?"

Dehogynem, rengetegen megkérdezik. Csak épp egy kis bökkenő, hogy semmilyen módon nem vizsgálható a dolog.

márc. 25. 15:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 A kérdező kommentje:
#11: Van rá rengeteg logikus magyarázat. Egyrészt az idő is az ősrobbanással jött létre, tehát nem volt előtte idő sem. Másrészt van olyan magyarázat, ami a kvantumflutuációból vezeti le, tehát hogy a semmiből egy pozitív és egy negatív valami jött létre, aminek az összege nulla. A kettő együtt továbbra is semmi. Mi az egyik felében vagyunk a másik felét nem tudjuk kimutatni, mert az negatív időben játszódik az ősrobbanáshoz képest, de ők azt a negatív időt ugyanúgy előrefelének érzékelik az inerciarendszerek okán. Aztán van olyan magyarázat is, hogy az idő is egy önbagában zárt valami, mint ahogy a föld sem lapos, így ha elindulsz keletre, nyugatról térsz vissza. Ezek össze is kombinálhatók. De vannak még egyéb magyarázatok is, egyikhez sem kell Isten, mindegyik megmagyarázható a logika által, nem hit kell hozzá, hanem racionális értelmezés.
márc. 25. 16:03
 14/18 A kérdező kommentje:
Amúgy egyszerű matematikai példa, hogy ha utazik 10 utas a buszon, amiből leszál 15, majd felszáll 12, akkor hányan lesznek. Az eredmény egyértelműen 7, de a valóságban ezt nem lehet megtenni, a matematika mégis megengedi. Attól hogy mi mit érzékelünk, a világ még sokkal többfélébb lehet, és amit Isteni eredetűnek hiszünk, arra biztosan van racionális magyarázat is, csak túlmmutat a jelenlegi érzékelhetőségünkön.
márc. 25. 16:08
 15/18 anonim ***** válasza:
49%

#14


Biztosra nehéz lenne mondani. Persze az eddigi példák alapján lehet arra következtetni hogy mindig találunk valamit ami nem Isten, de önmagában Isten létében semmi irracionális nincs:D


Akár még azt is mondhatom hogy az ősrobbanás előtti semmiből Isten csinált valamit és most nem feltétlenül a keresztény Istenre kell gondolni.

márc. 25. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 A kérdező kommentje:
#15: Isten létében valóban nincs irracionális, hiszen nem is tudjuk értelmezni konkrétan. Lehet, hogy létezik Isten, lehet hogy nem, nem tudhatjuk és azt sem, hogy ha igen, akkor hogyan, mert ezt valamiért nem akarja megmutatni nekünk. Irracionális dolgok a vallások kinyilatkoztásaiban vannak, meg azokban a magyarázatokban, amit a hívők erőltetnek bizonyítékok gyanánt.
márc. 25. 16:34
 17/18 anonim ***** válasza:
71%

"Egyrészt az idő is az ősrobbanással jött létre, tehát nem volt előtte idő sem."

Hát ez így erősen túl van tolva.

Ez korrektül így hangozna, hogy az mi Univerzumunk ideje az ősrobbanással jött létre.

Hogy máshol hogyan volt, és mi volt, azt meg nem tudjuk.

márc. 25. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
0%

#13

Szóval jelenleg egyrészt nem vizsgálható, mi volt az ősrobbanás előtt, másrészt jelenleg többféle elmélet van erre, melyek közül egyiket sem lehet bizonyítani.


Mivel a bibliai "ősrobbanás-verziót" sem lehet sehogyan sem bizonyítani, ezek szerint az is legalább ugyanolyan jó elmélet, mint a többi...

márc. 26. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!