Kezdőoldal » Utazás » Egyéb kérdések » Tudnátok nekem küldeni balaton...

Tudnátok nekem küldeni balatoni nyári táborokról bemutatót?

Figyelt kérdés
A 12 éves lányomnak kellene. Nagyon szeret táncolni és sportolni. Előre is köszönöm.

2014. márc. 22. 21:07
 1/2 anonim válasza:

Kicsit lekéstem én szegedi vagyok tavaly voltam az ideiről itt egy beszámolo a táborvezető szeméből


Már nagyon vártam, hogy milyen lesz az általam vezetett 1. turnus, hiszen sok ismerős gyerek jelentkezett a táborba. 2014. június 23-án 7.30-kor gyülekeztünk a Tesco parkolójában és 8.00 órakor indultunk Balatonkenesére. Szokásunkhoz híven Solton megálltunk fagylaltozni. 12.00 órakor már Balatonkenesén voltunk. A tábor átvétele után, ágyneműhúzás, majd táborgyűlés következett, és a gyerekek által nagyon várt fürdés követte az otthon nem mindenki által gyakorolt „házi" munkát.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, hiszen a kirándulós napot kivéve csak egyszer nem tudtunk fürdeni, mert lehűlt a levegő. Kirándultunk Balatonfüredre, majd hajóval Tihanyba, ahol a tihanyi apátsághoz kisvonattal mentünk fel. Visszafelé volt egy kis időnk Balatonfüreden a vonat indulásáig, ezért kellemes sétát tehettünk a kikötő környékén és a Tagore sétányon. Balatonfűzfőn boboztunk, mert ez elmaradhatatlan élmény a gyerekeknek. Részt vettünk 1 órás sétahajózáson, ahol jó hangulatú diszkót tartottunk, mert csak mi tartózkodtunk a hajón. Délutánonként a csendes pihenő alatt akinek volt ereje és kedve, kézműves foglalkozáson vehetett részt, ahol gipszet öntöttünk, amit később kifestettünk, gyöngyöt fűztünk, origamiztunk, karkötőt fontunk, babákat készítettünk papírból. Akinek sportolni volt kedve az megtehette, hiszen a foci, csocsó, pingpong, tollaslabda bajnokságok ilyenkor zajlottak. Aki igazi pihenésre vágyott a csendes pihenő alatt, az elvonult a szobájába, vagy valamelyik árnyas fa alatt pihent az udvaron. Sokan a táborban található társasjátékokkal játszottak.

Esténként különböző programokkal színesítettük a gyerekek napjait: számháború, farok fogó, tréfás vetélkedő, ki mit tud?, láb szépség, fodrász, smink, körömfestő verseny, koncert a Parti sétányon, esti fürdés a Balatonban,diszkó, tábortűz.

Volt olyan, amikor a vacsorát a strandra kértük, mert pizza volt, utána pedig hajókázni mentünk. A legutolsó nap tábortüzet raktunk, ahol szalonnát sütöttünk. Ezen az estén értékeltem az együtt töltött 10 napot és kiosztottam a különböző versenyekért járó jutalmat, valamint felköszöntöttem a születésnaposokat. A gyerekek is értékeltek bennünket pedagógusokat és jeles eredményt értünk el, ami azt jelzi, hogy jól érezték magukat velünk a táborban.

Bízom benne, hogy jövőre is találkozom ismerős arcokkal, hiszen jó volt veletek együtt lenni. Köszönöm, hogy jók voltatok és hallgattatok ránk, így kellemesen érezhette magát gyermek és pedagógus egyaránt.

Köszönöm kollégáimnak az éjszakai pihenést is feláldozó fáradhatatlan munkáját, akik a következők voltak: Frankné Prosek Éva, Csapó Irma, Görbe Tünde, Kecskésné Bujdosó Judit, Tábit Adrienn, Mezei Attila.

Jövőre mindenkit várok nagy szeretettel: Gégény Gáborné Julika néni, táborvezető

2014. júl. 17. 07:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen
2014. aug. 16. 18:28

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!