Aki falun lakik, vagy valaha ölt/vágott már le/hagyott meghalni állatot bármi, tényleg bármi miatt, az hogy tud túllendülni a lelkiismeretfurdaláson?
Akár csak annyi, hogy nem találtál időben állatorvost, vagy tartotok állatot, vagy végignéztél egy disznóvágást, vagy nem akartál egy haldokló galambot dokihoz vinni az utcán, vagy nem is tudtad volna a pusztában, vagy azt gondoltad az idős beteg kutyádnak jobb természetes halállal elpusztulnia, hogy ne szenvedjen tovább.. Szóval bármi ilyen, amikor meg lehetett volna menteni, de nem tetted, hogy számoltál el a lelkiismereteddel?
Tavaly történt eset nyomaszt(eddig eszembe sem jutott, csak ritkán, ahogy nézett rám és nem segítettem rajta, tudtam, hogy meg fog halni, hagytam meghalni és csak arra tudok gondolni, hogy ennek ez a rendje, más ennyit se tenne, az se biztos, hogy megmenthette volna bármi.. de valahogy nem múlik.
válasza:Gyerekkoromban suliból haza menet láttam az út szélén egy elgázolt cicát. Élt, kapkodott a levegőért. Sírt. Nem tudtam mit csináljak.. Vinni akartam neki egy pohár vizet de senki se adott. Telefonom nem volt, amikor hazaértem elmondtam a dolgot de nem akartak segíteni.
Túl drága a doki, nem a mi macskánk..
Nekem nem volt pénzem, sose kaptam zsebpénzt.
Másnap már nyoma se volt, gondolom meghalt és kidobták.
Ma is rossz érzéssel tölt el ha eszembe jut.
Utolsó, pont hasonló történt..Ha nagyon akartam volna, felveszem az állatot elviszem a dokihoz és megkérem, hogy pénz nélkül gyógyítsa meg.. Ahogy nálad is.. felvehetted volna, beülhettél volna valahova, hogy legyen wifi és tudjad az állatmentő számát, vagy ilyesmi, stoppolhattál volna kocsit, de nem.. Egyszerűen túl sokat kellett volna tenni ahhoz, hogy megmentsd az életét, pont mint nálam. Mondjuk annyival könnyebb nekem, hogy a macskákat nem eszik, az én állatom haszonállat volt, már így is hónapokkal többet élt, mint a vágótelepen(ahonnan elhoztuk) élt volna.
Azért hasonlít szerintem a mai(nem a mamutos ősidőkben) történő disznóvágáshoz, mert ha nagyon akarod, ott is szót emelsz és bevéded az állatot, hogy ne szúrják le.. lehet nem sikerül, sőt biztos, de legalább megpróbáltad.
válasza:Nálunk pl a szomszéd néni kutyájának bőrgombáját hitelre kezelték, állatbarátiságból, illetve volt, hogy tőlem is csak akkor kértek pénzt, ha meggyógyult az állat(nem gyógyult meg), az egyik így pusztult el.
Na meg mekkora gyerek, lehetett 16-17 éves is..
Szóval arra akartam rávilágítani, hogy vannak a kényelmes és könnyű dolgok, amiket az ember épp meg tud tenni, pl felhívja a számot a telefonjában van, vagy nincs semmi programja és beviszi a mellette lévőklinikára és van erre áldozható pénze..
Meg van olyan, hogy nem ér rá, mert mondjuk munkahelyére siet, nincs wifi és nem tud számot, nem akar bemenni olyan helyre, ahol van, megkérdezett már két embert, akik nem tudtak segíteni, de nem kérdezi meg a másik 10et, aki elmegy mellette, és itt is benne van, hogy tett valamit, de tehetett volna többet, kifizethette volna a költségeket, de inkább másra tette félre a pénzt ilyesmi, szerintem az a normális, ha ilyenért rosszul érzi magát az ember, de igaza van a négyesnek, már tudom, hogy megbántam, legközelebb majd máshogy döntök.
válasza:Ha a 41-esre gondolsz, én ott nem látok semmi arra utaló jelet, hogy 16-17 éves lett volna. De visszatérve egy gyerek soha semmikor ne stoppoljon, továbbá még kérésre se száljon be idegen ember autójába!
A hitelre kezelés pedig szép dolog, de nem ingyenes, amit aztán nyilván a szülőnek kellene fizetnie, és mint tudjuk, messze nem minden szülő állatbarát, és ki tudja, otthon mit kapna a gyerek a magánakciójáért. Pénz és telefon nélkül a gyerek megtette, ami tőle telt, ezért ne érezze magát rosszul! Max. sajnálni fogja az állatot, de az természetes. Bűntudata akkor legyen az embernek, ha szándékosan és tudatosan ártott, vagy megtehette volna, de nem segített. Itt nem ez a szitu állt fent.
válasza:Nekem gyerekkoromban törpenyuszijaim voltak. Az első amikor hozzám került 10 éves voltam (ez volt 2012-ben). 1 hónapos kisnyuszi volt amikor hozzám került, ha otthon voltam mindig kint volt, mellettem szaladgált, játszottam vele, gondoztam őt, egyszóval nagyon szerettem. Három hónapos volt amikor lebetegedett (gubbasztás, étvágytalanság, hasmenés). A szüleim annyit mondtak, hogy drága az állatorvos jobban kijövünk, ha hozunk másikat. Nem volt se telefonom, se zsebpénzem, még számítógépünk sem volt. Én mint 10 éves kisgyerek próbáltam rajta segíteni, de se pénzem, se tudásom nem volt, azt sem tudtam, hogy hogyan kezdjek neki. Másnap reggelre elpusztult, még a mai napig nagyon rossz.
A második nyuszim akkor betegedett le, amikor én 15 éves voltam. A szüleim megint ugyanazt mondták, mint 5 évvel azelőtt, de akkor már volt okostelefonon, és egy kevés zsebpénzem. Megnéztem, hogy hol van nyitva egzotikus állatorvos, és elvittem hozzá a nyuszit. A doki nagyon rendes volt, segített, ellátott tanácsokkal, éppen hogycsak kijöttem a zsebpénzemből. Szereztem trovet tápot a kényszeretetéshez, a dokitól kaptam probiotikumot, gyógyszert. Állandóan azt olvasgattam, hogy az orvos mit írt a korlapra, miből mennyit kell adni, és hogyan. Kényszerettem ahogy az orvos mutatta. Majdnem egész éjszaka fent voltam vele, már hajnal volt amikor lefeküdtem aludni. Pár órát aludtam, amikor reggel felébredtem, már kihűlve ott feküdt a ketrecben. Még a mai napig úgy érzem, hogy nem tettem meg mindent érte. A szüleim persze meg sem próbáltak nekem segíteni, mert szerintük olcsóbban kijöttem volna, ha egyszerűen hagyom elpusztulni.
Azóta nem volt állatom.
válasza:Volt már erre példa itt nálunk a pusztában, Budapest székesfővárostól 10 km-re. :))
Disznóvágás például volt gyerekkoromban: nem a miénket, de mentünk segíteni. Csirkét valóban csak falun láttam a szemem előtt vágni. Sosem óvtak ez ellen: mert ez az élet rendje. Vannak állatok, amiket megeszünk. Itthon meg apám veri fejbe a halakat, amiket pecázásból hazahoz. Nem szereti csinálni, de élve nem lehet megpucolni... :D
Úgy tudom ezt feldolgozni, hogy tisztában vagyok vele, hogy nekünk is enni kell, és ha jó a technika, akkor az állat alig szenved. Annak én sem vagyok a híve, hogyha olyan módszerek vannak, amivel hagyjuk szenvedni, de szerintem ilyen néhány durva esettől eltekintve alig van. A böllér célja is az, hogy hamar túl legyünk rajta és elkezdhessék a munkát.
"A falusiakat nem érdekli, nincs bűntudatuk.
Azt hiszik hogy ők mint ember, többet érnek bármilyen másik fajnál, pedig csak egy vagyunk a sok közül."
Nagyapám testvére jut erről eszembe, borsodi kis faluban 50-60 éve gazdálkodással foglalkozik. Falusi paraszt, hogy az itteni pestiek is megértsék.. :)) Odaértünk vendégségbe, persze elkezdődik a vendéglátás, etetnek, beszélgetünk, majd az öreg feláll, veszi a kabátját és kissé méltatlankodva ezt mondta:
"Szégyen, hogy a jószág még nem kapott enni."
Egy tipikus városi beszűkült látásmód, hogy vidéken leszarják, hogy mi van az állattal. Ott, ahol az állat megélhetés is, ez elképzelhetetlen. Egyébként sokkal inkább van egyfajta természetes megbecsülés az állat felé. Nem tartják a malacot az ágyukban, valóban. :)) Malacként bánnak vele, merthogy az, de éheztetni, beteggé verni nem is lenne érdekük. Hiszen ebből élnek.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!