Kinek való az állatorvosi szakma?

Fontos, hogy szeresd az állatokat, de nem elég. A gazdákkal sem árt később, ha tudsz bánni, emellett tanulnod is tudnod kell. Egyik állatorvos ismerősöm úgy fogalmazott, hogy ha tudta volna az elején, hogy mi vár rá, nem biztos, hogy elkezdi. Pedig egy jó eszű, szorgalmas valaki, aki a legtöbb tárgynál nem csak a kettesre hajtott, viszont épp ezért rengeteget tanult.

Latin az van, 10 éve még két félév volt, szerintem azóta sem adták lejjebb. Ehhez a szakhoz nem is árt egy minimális latin tudás (megjegyzem: a biológushoz sem ártana, de nem tudok róla, hogy ma itthon bárhol kötelező lenne).

Undor a vértől: nem szerencsés. Nem véletlenül kell minden hallgatónak saját szikekészlet. Viszont az sem mindegy, hogy pontosan mitől undorodsz. Volt (szakmailag nagyon rendben lévő) orvos főnököm, aki a saját vére látványától rosszul lett, de minden más jöhetett. Viszont ha mondjuk még egy csirkét sem tudsz hányás nélkül felbontani, akkor nem tudom, hogy viselnéd el például az anatómiát vagy később a kórbonctant.

Nézz utána, ha jól tudom, a ponthatárok toronymagasak + elég sokat követelnek a diákoktól.

Aztán... tudni kell kezelni az embereket. Magyarul, az össze marha, aki itt vakarja a tökeit, hogy "elöl-hátul vérzik a kutyám, szerintetek mi a baja?" az előbb-utóbb nálad landol és baromira megterhelő tud lenni szellemileg.

Műtétek: a döglött állat látványa az egy dolog. Itt nagyon is ÉLŐlényekről van és azzal a látvánnyal + tudattal azért szokott problémája lenni az embernek - még akkor is, ha tudja, hogy éppen gyógyítják. Tessék szépen műtéti videókat nézni youtube-on, van dögivel!

Ami még probléma lehet, az a szag. Jobb esetben utóbbival nekem sose lesz dolgom, magamat ismerve a szag kiverné a biztosítékot. (Egészségügy perifériáján dolgozom.)